Nem megoldhatatlan a Fehérvár feladata

 

Jól ismert ellenféllel negyeddöntőzik a Visegrád Kupában a Volán, Érsekújváron várják Benoit Laporte csapatát. Az Érsekújvár és a Fehérvár évek óta rendszeresen találkozik egymással, idén is kétszer megmérkőztek már. A Visegrád Kupában az Újvár nyert túlórában 4-3-ra, az Ocskay-emléktornán sima 5-1-gyel vágott vissza a Fehérvár.

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az eseményeket Érsekújvárban. A csapatnál, ahogy ez a tavalyi, első extraligás évben is volt, jönnek-mennek a játékosok és az edzők. Eddig 29 játékos lépett jégre a Zámky 9 meccsén, de azóta vannak újabb távozók és érkezők is. A hétvége híre, hogy unokatestvére után a lett válogatottal 4 vb-t és a szocsi olimpiát is megjárt Koba Jass, valamint Filip Kuzma is Újvárra igazolt. Ugyanakkor nincs már az orosz Sztanyiszlav Kucskin, éppen kedden bontott szerződést a klub az aktív karrierjét egészségügyi problémák miatt abbahagyó Martin Chovannal, aki az előző két idényben a védelem erőssége volt, és elment már a három volt MOL ligás közül az utolsó mohikán, Jesse Schultz is, aki 5 bajnokin mindössze 1 góllal tudta megdobogtatni a szurkolók, az edzők és a klubvezetés szívét. Korábban, szeptember 20-án szerződést bontottak Stefan Mikes vezetőedzővel és segítőjével, Ivan Cernyvel, a helyükre az Újváron már kétszer is megfordult cseh Ladislav Lubina érkezett. Ő első meccsén bajnokveréssel kezdett, az Újvár legyőzte a Banska Bystricát, ám azóta három vereség jött, előbb Zsolnán, majd otthon a Trencíntől, végül vasárnap Kassán, kétgólos előnyt eladva.

A Fehérvárnál sem teljesen gömbölyűek a dolgok, bár jóval megfontoltabbnak tűnik a csapat hozzáalakítása a követelményekhez. Ennek ellenére itt is történtek változások, igaz, ezeket jórészt a kényszer szülte. Visentin kapus sérülten érkezett, újra megsérült, így vele már nem számolnak, Kóger sérülése után érkezett Hári János, akinek a Düsseldorfban nem sikerült megmaradnia, Szirányi Bence sérülése miatt pedig a nyáron a DEL-be távozott Antonin Manavian tér vissza a csapathoz a francia Angers érintésével. A francia válogatott védő bemutatkozására Érsekújváron még nem kerülhet sor. A Fehérvár hullámzó teljesítménye komoly fejtörést okozhat Benoit Laporte vezetőedzőnek. Egymást váltják azok a mérkőzések, amelyeken semmi nem sikerül, vagy éppen rengeteget hibázik a csapat, és azok, amelyeken feszes teljesítménnyel esélyesebb csapatok ellen is sikerül győzni. Bár az Érsekújvár nem Vienna Capitals vagy Salzburg kaliberű csapat, de a szlovák Extraliga tagja, így ellene is csak azok az erények vezethetnek sikerre, amelyeket például a Salzburg ellen láthattunk.

A Visegrád Kupa csoportkörének végeredménye

Szlovákiai csoport
1. HK Nitra 8 pont (19-6)
2. HK Poprad 7 pont (15-12)
3. Érsekújvár 6 pont (7-8)
4. MsHK Zilina 4 pont (12-12)

Magyarországi csoport
1. DVTK Jegesmedvék 6 pont (13-12)
2. Fehérvár AV19 4 pont (12-12)
3. UTE 1 pont (6-13)
4. MAC Budapest 0 pont (7-16)

A Visegrád Kupa sorsolása

Csoportmérkőzések

2017. augusztus 15.

19:00 HK Poprad?Fehérvár AV19 4-3

2017. augusztus 18.

19:00 MAC Budapest?HC Nové Zámky 1-2

2017. augusztus 22.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest 5-1
18:00 DVTK Jegesmedvék?HK Poprad 4-3 h.u.
18:00 UTE?MsHK Zilina 1-2 h.u.
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 4-3 h.u.

2017. augusztus 25.

17:00 MsHK Zilina?MAC Budapest 5-2
18:00 DVTK Jegesmedvék?HC Nové Zámky 4-0
19:00 Fehérvár AV19?HK Nitra 1-2
19:00 HK Poprad?UTE 4-2

2017. augusztus 27.

17:00 HC Nové Zámky?UTE 1-0
18:00 HK Nitra?DVTK Jegesmedvék 6-1
18:00 MAC Budapest?HK Poprad 3-4
19:00 Fehérvár AV19?MsHK Zilina 5-2

2017. augusztus 29.

17:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék 3-4
18:00 UTE?HK Nitra 3-6

Negyeddöntők:
2017. október 4.

18:00 UTE?HK Poprad (Megyeri út)
18:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék (Zsolna)
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 (Érsekújvár)
19:00 MAC Budapest?HK Nitra (Tüskecsarnok)

2017. október 10.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest (Nyitra)
18:45 Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Székesfehérvár)

2017. október 11.

18:00 HK Poprad?UTE (Poprád)
18:30 DVTK Jegesmedvék?MsHK Zilina (Miskolc)

Elődöntők:
2017. november 15. és 29.

Döntő:
2018. január 10. és 17.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum