Mark Visentin már nem Volán-kapus
Az első körben draftolt hálóőrnek mindössze egy harmad jutott.
Mark Visentin nagy reményekkel érkezett a magyar EBEL-csapathoz, ezeket azonban nem váltotta be, máris távoznia kellett. A kapus sérülten jelent meg új állomáshelyén, majd amikor először jégre léphetett, katasztrofális teljesítményt mutatott, egy harmad alatt 5 gólt kapott Bolzanóban, le is cserélték. A folytatásban edzésen fejbe lőtték, így ismét nem állhatott a Fehérvár rendelkezésére.
Már nem is fog, ugyanis a következő hír jelent meg a csapat hivatalos honlapján: ?Klubunk a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott a kanadai hálóőrrel. Mark Visentin az előzetesen vártnál hosszabb lefolyású sérüléssel bajlódik, emiatt a Fehérvár AV19 menedzsmentje és a játékos úgy döntöttek, hogy a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontanak.?
A Fehérvár közlése szerint a klubvezetés dolgozik a hálóőr megfelelő szintű pótlásán.
A szurkolók számára ehhez képest alighanem jó hír, hogy Rajna Miklós egyre jobb formát mutat, a kilenc bekapott gólos szezonnyitány után immár 91,5 százaléknál tart.
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe