Álomszerződést kaphat Tavares
Nyolc évre szóló kontraktust írhat alá, nyolc számjegyű összegért.
2018 nyarán rengeteg kiváló játékosnak jár le a szerződése, köztük John Tavaresnek. Az Islanders kapitánya több mint félezer mérkőzés után közel pont/meccs átlaggal rendelkezik, ehhez képest gyakorlatilag aprópénzért játszik. Tavares ugyanis 5,5 millió dollárt kap, ennyit pedig manapság egy 50-60 pontos játékosért adnak, nem pedig olyannak, aki bármikor képes 70-80 pontot összekaparni használható társak nélkül.
Garth Snow menedzsernek tehát jövő nyáron alaposan a zsebébe kell majd nyúlnia, ha csapatot akar építeni a legjobb játékosa köré. A CBS híre szerint Tavares a szerződés hosszát tekintve a maximumot kaphatja, azaz nyolc éves kontraktust. (Ha UFA-játékosként ír alá más csapathoz, akkor ez az idő maximum hét év lehet.) Az értékét tekintve a kontraktus akár az évi 10-12 millió dolláros összeget is elérheti, ami nem meglepő abban az esetben, ha figyelembe vesszük a hasonló kvalitású és értékű játékosok fizetését. Érdemes megnézni egy-két játékos a szerződését, akik 2018 nyarán korlátlan szabadügynökké váltak volna, de már hosszabbítottak: Connor McDavid nyolc évre kap majd 100 milliót, Carey Price pedig szintén nyolc évre 84 milliót.
Snownak a azonban nemcsak a zsebébe kell majd nyúlnia, de a helyet is elő kell majd teremtenie. A 2018/19-es szezonra az Islandersnek csak 12 aláíratott játékosa van, de elképesztő több mint 56 millió dolláros értékben. Ez azt jelenti, hogy a maradék 13 emberre, a nem változó 75 milliós fizetési sapkát figyelembe véve mindössze 18,6 millió dollár marad majd, Tavares tízmilliós szerződésével számolva azonban már csak 8,6 millió 12 emberre. Egyszerűn lehetetlennek tűnik ide beszorítani ennyi embert, miközben a lejáró szerződésű játékosok között olyanok vannak, mint Jaroslav Halák, Calvin de Haan és Brock Nelson, akiknek a visszatérésére kevés esély van ilyen számadatok mellett.
Az Islanders szurkolói és Garth Snow tehát komoly év elé néznek. Vagy megtartják Tavarest egy álomszerződéssel, ami áldozatokat követel majd, vagy a csapat szereplésétől függően komoly összegért áruba bocsátják a szezon során.