Argentína–Magyarország 5-4

   

Többször megnyerte és többször elvesztette a kiesés elkerüléséért játszott fordulatos meccset a magyar válogatott. Végül büntetőkkel maradtunk alul.

Az argentinokkal játszotta a magyar görhoki-válogatott a vb első mérkőzését, és bár 6-1-re nyertek Kiss Ákosék, nem indult könnyen az a meccs, a jó képességű ellenfél nem volt alárendelt szerepben. A szombati mérkőzés tétje nagyon nagy volt. Aki veszít, az kiesik a d1-ből, és két év múlva csak akkor játszhat újra a világbajnokságon, ha a selejtezőből vissza tud kerülni. Intő jel, hogy Ausztriának ez nem sikerült, Lettország jött a vb-re az európai selejtezőből.

Jól indult a mérkőzés, az első félidőben kiegyenlített erők küzdöttek, de Fekecs Norbert ismét szemfüles góllal szerzett vezetést, majd Szappanos Dávid parádés átadását Rafaj Attila nem különb módon értékesítette. 2-0-ra vezettünk, de nem dőlhettünk hátra.

Sajnos megtettük. Egy szerencsétlen kiállításból szépítettek az argentinok, ettől megijedtünk, így másfél perc alatt kaptunk hármat, pillanatok alatt 3-2 volt oda. Idő kért Hoffmann Attila szövetségi kapitány, és ez jót tett. Újra inline-ozni kezdett a magyar válogatott, és egy csodaszép háromszögelés végén Szappanos Dávid egyenlített, még a harmadik harmadban. Revák Zoltán és Rafaj Attila volt a játszótárs ennél a találatnál. Az óvatos hokival telő utolsó játékrészben öt perccel a vége előtt a dél-amerikaiak találtak egy gólt, távoli lövésük a jobb felsőben landolt. Nem esett kétségbe a magyar csapat, azonnal ritmust váltott, kapujához szegezte a riválist. A végén a kapust is levittük, 5 a 4 ellen támadtunk, és az utolsó percben Kiss Ákos kapu mögött visszatett korongját Feil Arnold vágta a léc alá. 55 másodperccel a vége előtt egyenlítettünk. Még egy ziccerünk volt a rendes játékidő vége előtt, de maradt a 4-4, jött az ötperces hosszabbítás.

Ebben mi voltunk az aktívabbak, az igaza nagy lehetőségek ismét a végére maradt, az utolsó pillanatokban kétszer is lezárhatta volna a meccset a magyar csapat, de nem sikerült, a döntés a büntetőkre maradt. Sajnos nálunk Rafaj, Galló V. és Kiss Á. is kihasználatlanul hagyta a maga rávezetését, míg argentin részről az első kísérlet bement, Haiek találatával 5-4-re nyert Argentína. Ők tehát bennmaradtak a divízió 1-ben, Magyarország a 14. helyen zárt, így kiesett, és selejtezőre kényszerül a legközelebbi vb előtt.

Az A csoport kiesési rangadóján Németország 8-5-re legyőzte Horvátországot, az újonc tehát egyből visszatért a divízió 1-be.

Gallo HUNARG inline

Fotó: iihf.com

A magyar inline-válogatott kerete a pozsonyi divízió 1-es vb-re:

Kapusok: Duschek Dávid, Garbacz Máté
Hátvédek: Kukucska Balázs, Lencsés Tamás, Mach Márton, Orbán Attila, Pozsár Márk, Revák Zoltán, Sándor Szilárd
Csatárok: Feil Arnold, Fekecs Norbert, Galló Vilmos, Németh Árpád, Peterdi Imre, Kiss Ákos, Rafaj Attila, Szappanos Dávid

A magyar válogatott vb-csoportmeccsei:

2017. június 25., vasárnap, 17:00 Magyarország–Argentína 6-1
2017. június 26., hétfő, 17:00 Magyarország–Szlovénia 1-8
2017. június 27., kedd, 13:00 Magyarország–Új-Zéland 7-3

2017. június 29., csütörtök, 15:00 Magyarország–Ausztrália 2-4
2017. június 30., péntek, 15:00 Magyarország–Új-Zéland 5-3
2017. július 1., szombat, 12:00 Magyarország–Argentína 4-5 büntetőkkel

A pozsonyi világbajnokságra a napijegyek 2, illetve 4 euróba kerülnek. A vb minden mérkőzését meg lehet nézni az interneten. A centerpályán lejátszott meccseket, tehát az elit összes összecsapását, valamint a divízió 1 bronzmérkőzését és döntőjét a nemzetközi szövetség honlapjáról elindulva tekinthetik meg.

A másodosztály küzdelmeit a Fanseat közvetíti a saját honlapján. Bár ez fizetős szolgáltatás, amelynek a díja 7,99 euró havonta, lehetőség van ingyenes teszthónapra, ez pedig bőven lefedi a világbajnokság egyhetes időszakát.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 8., péntek
ROM 12:00 STEGAL 2-9VÉGE
DEBL 15:15 KMHGRZ 7-0VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 1-5VÉGE
EL 18:00 SCCMIS 1-3VÉGE
EL 18:30 TITFTC 3-2VÉGE
DEBL 19:15 GEPLNZ 10-0VÉGE
december 9., szombat
DEBL 11:15 GEPGRZ 9-2VÉGE
U18 13:00 VICETO 3-2 BVÉGE
U18 13:40 AVSOKR 5-1VÉGE
U18 15:00 KACMAC 0-3VÉGE
EWHL 16:15 SAEKMH 1-4VÉGE
DEBL 16:25 MACLNZ 4-0VÉGE
EL 17:00 SCCMAC 3-4VÉGE
EL 17:00 VC2UTE 4-6VÉGE
U18 17:10 OKWMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 BRAMIS 0-3VÉGE
U18 17:30 KMHEHL 0-10VÉGE
EBEL 17:45 AVSDEC 2-1VÉGE
U18 18:40 UTERBS 1-2VÉGE
december 10., vasárnap
DEBL 11:35 MACGRZ 4-3 BVÉGE
DEBL 14:25 KMHLNZ 7-0VÉGE
EWHL 15:00 SSTKMH 0-8VÉGE
U18 15:00 AVSVAS 7-3VÉGE
ROM 17:30 GALSTE 9-6VÉGE
VB20 18:00 HUNLAT 1-4VÉGE
december 11., hétfő
U20 13:00 OHCUTE INFO
ROM 17:30 SCCSTE ÉLŐ
VB20 19:00 FRAHUN 2-2ÉLŐ
EL 20:00 DABTIT INFO
    • M4 SPORT
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 
U18 17:20 ETOUTE 
ROM 17:30 STESCC 
EL 18:30 MISMAC 
U18 18:40 VASMIS 
EBEL 19:15 MZAAVS 
BL 20:00 ZSCLIB 
    • SPORT 2
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 
EL 17:50 VC2MAC 
MK 18:00 DABVAS 
december 14., csütörtök
U18   MISMAC 
U18 16:00 PEFZEG 
MK 18:00 UTEMIS 
U18 18:00 SZDDHK 
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:30 TITBRA 
december 16., szombat
U18   AVSMIS 
U18   MACETO 
U18 15:00 SZDZEG 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
december 17., vasárnap
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
Partnerünk