A nashville-iek megvédték a bírókat

   

Az internet népe viszont szokása szerint háborog.

A bírói tévedés akár kicsi, akár nagy, mindig benne van a pakliban. A Stanley Kupa-döntő hatodik mérkőzésén is volt egy súlyos hiba: a játékvezetők nem a legjobban helyezkedtek, túl korán fújtak a sípba, elvéve Colton Sissons teljesen szabályos gólját. Nem tudni, hogyan alakul a találkozó, ha megadják a Predators találatát, de nem is ez a lényeges most.

A szurkolók az internet népével karöltve azonnal a zebrák fejét követelték, de nem így a játékosok, akik végtelenül sportszerűen nyilatkoztak a Dan O’Halloran, Kevin Pollock párosról. Pekka Rinne azt mondta: “Mindannyian követünk el súlyos hibákat. Most a játékvezetőkön volt a sor. Kemény volt.” Mike Fisher, a csapat kapitánya így nyilatkozott: “Ez van, ilyen a sport. Minden sportban benne van az emberi hiba néha. Az ilyenek megtörténnek, és biztos vagyok benne, hogy a játékvezetők rosszul érzik magukat. De mit tudsz csinálni? Semmit, mert tudod, hogy nem ez volt célja.” P. K. Subban röviden foglalta össze a bírók tevékenységét és a csapat jövőjét: “Nem számít, mi történt. Látom, mennyire fényes a jövőnk, fiatal csapatunk van, megmutattuk, hogy versenyképesek vagyunk.”

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum