Az Anaheim kisöpörte a Calgaryt
A Minnesota ellenben megúszta a St. Louis ellen. Egyenlített a Washington, egy győzelemre a továbbjutástól az Ottawa.
A Washington az első harmadban a duplázó Tom Wilson vezetésével 13 perc alatt négyet ütött a Torontónak, ami döntőnek bizonyult a mérkőzés szempontjából. A négy gól közé beékelődött egy hazai találat is, így a fővárosiak 4-1-es vezetéssel mellett mehettek pihenni. A folytatásban a Leafs került fölénybe és a harmadik harmad közepére egygólosra csökkentette a hátrányát, de csak egy percre, ugyanis TJ Oshie ismét kettőre növelte a fővárosiak előnyét, ami végképp eldöntötte a mérkőzését.
A Craig Anderson, Bobby Ryan párosnak köszönhetően a második meccsét is megnyerte az Ottawa Bostonban és egy győzelemre került a továbbjutástól. Anderson 22 védéssel pályafutása negyedik shutoutját könyvelhette el, Ryan pedig a találkozó egyetlen gólját ütötte a 46. percben. Ryan egymás után a második mérkőzésen szerzett győztes gólt, korábban ez csak Daniel Alfredssonnak sikerült a playoffban, éppen 20 évvel ezelőtt.
A Blues 2001 után nyerhetett volna ismét egy párharcot söpréssel, de a Minnesota kapusa, Devan Dubnyk lehúzta a rolót St. Louisban, ami azt jelentette, hogy Wild megúszta a szégyent és ezzel a kiesését. A 28 lövést hárító Dubnyk mellett Charlie Coyle emelkedett ki, aki győztes gólt szerzett az első harmad végén.
Ami nem sikerült a St. Louisnak, az összejött az Anaheimnek. A Ducks győzött a Calgary otthonában, amivel kisöpörte ellenfelét és története ötödik 4-0-s győzelmét aratta. A vendégek a 6. és a 7. perc fordulóján 68 másodperc alatt ütöttek kettőt, amivel gyakorlatilag el is döntötték a meccset. A Flames hiába próbált meg mindent, csak egy szépítőgólra futotta a 36 lövést védő John Gibsonnal szemben. A végeredményt és a továbbjutást Ryan Getzlaf biztosította be egy üres kapus góllal. Az Anaheim ellenfele az Edmonton?San Jose párharc győztese lesz.
NHL, 2017. április 19.
Toronto?Washington 4-5
G.: Hyman, van Riemsdyk, Matthews ill. Wilson (2), Oshie (2), Ovecskin
Boston?Ottawa 0-1
G.: ? ill. Ryan
St. Louis?Minnesota 0-2
G.: ? ill. Coyle, Hanzal
Calgary?Anaheim 1-3
G.: Monahan ill. Eaves, Thompson, Getzlaf
NYUGATI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
Chicago (1.)?Nashville (WC 2.) 0-3 | ||||||
0-1 | 0-5 | 2-3 h. | 04.20 | 04.22 | 04.24 | 04.26 |
Minnesota (2.)?St. Louis (3.) 1-3 | ||||||
1-2 h. | 1-2 | 1-3 | 2-0 | 04.22 | 04.24 | 04.26 |
Anaheim (1.)?Calgary (WC 1.) 4-0 | ||||||
3-2 | 3-2 | 5-4 h. | 3-1 | |||
Edmonton (2.)?San Jose (3.) 2-2 | ||||||
2-3 h. | 2-0 | 1-0 | 0-7 | 04.20 | 04.22 | 04.24 |
Elődöntők | ||||||
Anaheim (1.)?? | ||||||
??? | ||||||
Döntő | ||||||
??? | ||||||
KELETI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
Washington (1.)?Toronto (WC 2.) 2-2 | ||||||
3-2 h. | 3-4 h. | 3-4 h. | 5-4 | 04.21 | 04.23 | 04.25 |
Pittsburgh (2.)?Columbus (3.) 3-1 | ||||||
3-1 | 4-1 | 5-4 h. | 4-5 | 04.20 | 04.23 | 04.25 |
Ottawa (2.)?Boston (3.) 3-1 | ||||||
1-2 | 4-3 h. | 4-3 h. | 1-0 | 04.21 | 04.23 | 04.26 |
Montreal (1.)?NY Rangers (WC 1.) 2-2 | ||||||
0-2 | 4-3 h. | 3-1 | 1-2 | 04.20 | 04.22 | 04.24 |
Elődöntők | ||||||
??? | ||||||
??? | ||||||
Döntő | ||||||
??? | ||||||
STANLEY KUPA-DÖNTŐ | ||||||
??? | ||||||