Crosby mezéből adták el a legtöbbet

   

A Főpingvin a nyolcadik helyről lépett fel. Matthews éppen csak lemaradt a dobogóról, két kapus is bekerült a top 20-ba.

Alaposan átrendeződött a mezeladási lista a 2016/17-es szezonban. A Pittsburgh bajnoki címe jót tett a fekete-sárga mezek eladásának, ugyanis Sidney Crosby mezéből fogyott a legtöbb, aki a nyolcadik helyről lépett fel a csúcsra. Ám hiába a bajnoki cím, a Pens játékosai közül Crosby mellett csak Kris Letang tudott bekerülni az első húszba. Az eladások másik nagy nyertese Connor McDavid, aki a tizedikről a hatodik helyre lépett fel.

A Pittsburgh kapitánya a Chicago kettősét, a Jonathan Toews, Patrick Kane párost előzte meg. Ők tavaly az első és a második helyet foglalták el. Az eladási listán a negyedik helyre a fantasztikus belépőt produkáló újonc Auston Matthews került, míg az ötödik helyre legjobb kapusként Henrik Lundqvist felsője futott be. A svéd hálóőr mellett egyébként csak egy kapus van a legjobb húszban, Carey Price, akinek a meze a 14. leggyakrabban eladott volt, ez meglepetés a tavalyi ötödik helyhez képest. Price mellett a másik nagy vesztese az eladásoknak Zach Parise, a Minnesota csatára, aki a 7.-ről a 13.-ra zuhant vissza.

1. Sidney Crosby, Pittsburgh Penguins
2. Patrick Kane, Chicago Blackhawks
3. Jonathan Toews, Chicago Blackhawks
4. Auston Matthews, Toronto Maple Leafs
5. Henrik Lundqvist, New York Rangers
6. Connor McDavid, Edmonton Oilers
7. Alekszandr Ovecskin, Washington Capitals
8. Vlagyimir Taraszenko, St. Louis Blues
9. Claude Giroux, Philadelphia Flyers
10. Ryan McDonagh, New York Rangers
11. Patrice Bergeron, Boston Bruins
12. Shayne Gostisbehere, Philadelphia Flyers
13. Zach Parise, Minnesota Wild
14. Carey Price, Montreal Canadiens
15. Jevgenyij Malkin, Pittsburgh Penguins
16. John Tavares, New York Islanders
17. Dylan Larkin, Detroit Red Wings
18. Steven Stamkos, Tampa Bay Lightning
19. Kris Letang, Pittsburgh Penguins
20. Henrik Zetterberg, Detroit Red Wings

best selling jersey

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum