Ősszel az Arénában zárul a jubileumi emlékév

 

Az egész napos hokiünnep végén Magyarország felnőtt válogatottja Ausztriát fogadja.

“Új arculattal és szenzációs programokkal ünnepli egész évben 90. születésnapját a Magyar Jégkorong Szövetség – áll az MJSZ-től kapott, Jégbe írt történelem – 90 éves a magyar jégkorong című közleményben. – 2017-ben már eddig is sűrű programja volt a hokit szerető közönségnek. A Magyar Hoki Napja és a Jégpályák Éjszakája mellett véget ért a MOL Liga alapszakasza és több nemzetközi válogatott torna is, de csak most jön a java. Amire kitavaszodik már a legizgalmasabb részéhez érkezik a MOL Liga rájátszása, majd áprilisban a felnőtt férfi válogatott olyan csapatok ellen készül a Tüskecsarnokban a kijevi vb-re, mint Svédország, Finnország, vagy Szlovénia. Ugyanebben a sorozatban találkozik egymás után kétszer – történelmében először – a magyar és a cseh U25-ös válogatott is Budapesten.

A felkészülési mérkőzések egész évben a 90 éves jubileum hangulatát idézik arculatában, ott lesznek a még élő hokilegendáink és emlékezünk mindazokra, akik már nincsenek közöttünk, de nélkülük nem tartana itt a magyar jégkorong. A látványos, show-elemekkel tarkított, Tüskecsarnokban lejátszott mérkőzések után április végén Kijevben a divízió I/A világbajnokságon mutathatja meg a magyar válogatott, hogy mire képes. A női válogatott egy héttel korábban pedig Grazban lép jégre világbajnokságon.

Kis kihagyás után ősszel is folytatódnak az ünnepi programok, a jégkorongszövetség reményei szerint a Papp László Sportarénában egy egész napos hokiünnep keretében este Magyarország–Ausztria mérkőzéssel zárul a 90 éves jubileumi esztendő.”

MJSZ90_Banner900_600_v3

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 3-2VÉGE
U18 11:30 GEPZEG 3-7VÉGE
U18 14:30 KMHMIS 4-5VÉGE
U18 16:15 KACAVS 5-2VÉGE
MK 17:15 MISUTE 4-0VÉGE
    • M4 SPORT
U20 17:15 RBSAVS 5-4VÉGE
ROM 17:30 BRAGAL 10-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSST 15-0VÉGE
DEBL 17:45 MARGEP 2-5VÉGE
U18 18:15 UTEOKW 1-0VÉGE
U18 19:10 VASETO 5-6 HVÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 2-0VÉGE
U18 20:00 ZNOMAC 2-1 HVÉGE
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 0-24VÉGE
U20 14:15 ZNOAVS 3-6VÉGE
U18 14:20 MISOKW 4-5 HVÉGE
U18 14:30 RBSAVS 8-3VÉGE
U20 15:10 VASHCI 8-1VÉGE
U18 16:00 ETOVSV 2-4VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 3-2 HVÉGE
U20 18:00 RBSMAC 6-3VÉGE
U20 18:40 KMHUTE 3-1VÉGE
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 7-1VÉGE
EL 20:00 TITFTC 5-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS Ö:7-6 BVÉGE
    • SPORT 2
január 24., szerda
EL 18:00 FTCTIT INFO
EL 18:00 SCCVC2 INFO
U18 18:40 AVSMAC 
U20 19:00 MISDHK INFO
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   ZEGPEF 
U20 15:45 UTEOHC 
KHL 17:30 DMISBA 
    • SPORT 2
U20 17:40 VASG99 
U18 18:45 UTEVAS 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
január 27., szombat
DEBL   KMHGGV 
U18   AVSRBS 
U18   VSVETO 
U18   ZEGGEP 
U20   HDJMAC 
U20   VSVAVS 
U20 12:45 ETODHK 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 15:50 MACKAC 
EL 18:30 TITBRA 
U18 18:45 UTEMIS 
U18 19:40 VASEHL 
január 28., vasárnap
DEBL   GEPGGV 
U18   OHCMIS 
U20   HDJAVS 
U20   OHCDHK 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
U20 11:30 UTEKMH 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 13:20 MACRBS 
U18 15:20 UTEETO 
U18 16:35 KMHEHL 
EL 18:30 UTEDAB 
EL 19:50 VC2SCC 
január 29., hétfő
EL 18:00 FTCBRA 
EL 20:00 MACMIS 
    • M4 SPORT
január 30., kedd
U20 15:30 PEFKMH 
EL 18:30 TITSCC 
január 31., szerda
DEBL   MRLCFH 
U20   KMHMIS 
U20   PEFUTE 
U20 15:00 DHKOHC 
U18 17:15 ETOKMH 
EL 17:50 VC2BRA 
Partnerünk