Brodie négy gólpasszos estéje

 

A Flames védője csapata minden találatából kivette a részét. Góllal jubilált Kessel és Chimera, McDavid az első 60 pontos.

Fordulatos meccsen, hosszabbítás után győzött a Calgary a New Jersey otthonában. A Flames kétgólos előnyt épített, de a második harmadban a Devils fordított. A vendégek azonban tudtak újítani és a végül négy gólpasszal záró TJ Brodie vezetésével megfordították a meccset. A bekk először Matt Stajan egyenlítő gólját készítette elő, majd a ráadásban Mikael Backlund találatát.

CAL121215-gyb-9.JPG

A Pittsburgh ha nehezen is, de legyűrte a Columbust és két pontra megközelítette a Metropolitan-csoport második helyén álló ellenfelét. A Penguins kétszer is két góllal vezetett a rendes játékidőben, de a Jackets ledolgozta a hátrányát és megmentette az egyik pontot. A hosszabbításban azonban érkezett a 800. meccsét játszó Phil Kessel, aki második góljával eldöntötte a pluszpont sorsát.

Az edzőváltáson átesett Islanders először nem szerzett pontot új mesterével, Doug Weighttel. Pedig a brooklyni gárdának minden esélye megvolt, kétszer is megszerezte a vezetést Detroitban. De aztán fordult a kocka és a Red Wings került kétszer előnybe. Az Islanders azonban nem adta fel, mindkétszer egalizált, másodszor két és fél perccel a vége előtt az 1000. meccsét játszó Jason Chimera góljának köszönhetően. A New York azonban nem húzta ki a dudaszóig, fél perccel a vége előtt Danny DeKeyser szerencsés gólja a Detroit győzelmét jelentette.

Jonathan Huberdeau és Aleksander Barkov visszatért a Floridába, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a Panthers győzzön az Anaheim ellen. Az idén először jégre lépő Huberdeau győztes gólt szerzett, a bő egy hónap után beöltöző Barkov átadásából. A két játékos mellett James Reimer emelkedett ki, aki 22 védéssel pályafutása 100. győztes meccsén védett.

A Carolina?Edmonton mérkőzése mindegyik harmada egy gólt és Hurricanes-győzelmet hozott. Az első és a harmadik harmadban a hazaiak, a középsőben a vendégek találtak be. Az Oilers gólját Connor McDavid ütötte, aki ezzel elsőként érte el a 60 pontot a ligában. A Canes győztes gólját Sebastian Aho szerezte emberelőnyből.

NHL, 2017. február 3.

Pittsburgh?Columbus 4-3 h.
G.: Kessel (2), Hörnqvist, Bonino ill. Dubinsky, Wennberg, Atkinson

Detroit?NY Islanders 5-4
G.: Grelndening, Helm, Mantha, Zetterberg, DeKeyser ill. Bailey, Ladd, Tavares, Chimera

Florida?Anaheim 2-1
G.: Smith, Huberdeau ill. Lindholm

New Jersey?Calgary 3-4 h.
G.: Henrique, Zacha, Palmieri ill. Monahan, Versteeg, Stajan, Backlund

Carolina?Edmonton 2-1
G.: Staal, Aho ill. McDavid

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum