Crosby ismét a levegőből ütötte be

 

Decemberben már a harmadik olyan találatot szerezte, amely talán a legnehezebb és amely hihetetlen szem-kéz koordinációt igényel.

Az áldozat ezúttal a Columbus Blue Jackets és Szergej Bobrovszkij voltak, akik talán a meccs végére már nem bánták a kanadai zseni újabb villanását, hiszen végül 7-1-re nyertek a címvédő ellen.

A kanadai csatár még tőle is szokatlan ütemben gyártja a gólokat, 28 meccsen 23 találatnál jár, pedig nem szokott 40-nél többet ütni, helyette inkább az asszisztokban jeleskedik, minden góljára ugyanis 1,7 passz jut étlagban. Egész karrierje során egyetlenegyszer, a 2009/2010-es szezonban ment 40 gól fölé, akkor 51 találatig jutott, idén akár saját rekordját is megdöntheti.

crosby
Fotó: Russell LaBounty / USA Today Sports

Ennek oka Frank Seravalli, a TSN szakírója szerint abban keresendő, hogy lényegesen több időt tölt a kapu előtti piszkos zónákban. Ahogyan a hátvédekkel szemben előtérbe került az ügyesség és a gyorsaság a fizikai méret rovására, úgy a több agyrázkódáson is átesett csatár számára feltehetően egyre kevésbé kockázatos belemenni az ilyen helyzetekbe. Az alábbi kép a november 30-i állapotot tükrözi és azt mutatja, Crosby honnan lő legtöbbször kapura.

crosby-shot-chart
Forrás: tsn.ca

Az egyik kedvelt megoldása a levegőből beütött korong, ami a legnehezebb mutatványok egyike ebben a sportban. Csak decemberben ez volt a harmadik ilyen találata, Antti Nieminek decemlőtt gólját már mi is megmutattuk, de nem lehet elégszer megnézni.

December 12-én Louis Domingue volt az áldozat.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum