A székely vérben benne van a harciasság, a győzni akarás

Péter Andor első fehérvári napja után majdnem visszautazott Erdélybe, de most már jó döntésnek tartja, hogy 11 évesen a Volánnál folytatta a jégkorongot.

A 17 éves székely csatár a divízió 1/B-s világbajnokságot nyert U20-as válogatott egyik legjobbja és legeredményesebbje volt ? Révész Marcell-lel és a gólkirály Sági Martinnal egy sorban ?, 5 mérkőzésen 3 találattal és 5 assziszttal zárt, ami az összesített kanadai táblázat 3. helyére repítette. Mindezt még ifjúsági korúként tette, és úgy, hogy nem tartozik a legmegtermettebb hokisok közé. De a rátermettek közé igen!

“Nagyon szerény, csendes gyerek, igazi csapatember, aki a végsőkig küzd a jégen, sosem adja fel. Teljesen mindegy, hol és kivel játszik, illetve milyen szerepet osztottak rá, mindig hozzá tud tenni annyit a játékhoz, hogy segítse a csapatát, és ezt a világbajnokságon is bebizonyította” ? így jellemzi Péter Andort Kiss Dávid, aki nemcsak az U20-as válogatottban, de az előző idényben a Fehérvár U18-as együttesében is edzője volt. Idén itt azért sem, mert a támadó már a juniorok között, illetve a MOL Ligában játszik inkább. Az EBYSL-ben 13 meccsen 8+11-nél tart, a felnőttek közt ötször nevezték, egy gólpasszig jutott.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Kiss szerint Andor a jégen kívül ritkán hívja fel magára a figyelmet, de ott annál inkább. Teljesítménye a budapesti divízió 1/B-s világbajnokságon is feltűnt mindenkinek.

“Az első két meccsen is jól ment a játék, de a pontok nem jöttek ? eleveníti fel világbajnoki szereplését a fiatal hokis. ? Arra gondoltam, a folytatásban sokkal többet kell dolgoznom, és ez meg is hozta az eredményét. Boldog vagyok, hogy gólokkal, gólpasszokkal járultam hozzá a csapat sikeréhez. Gólpasszt egyébként sokkal jobban szeretek adni, mint betalálni a kapuba. Ezúttal védekezésben is keményebb voltam, a klubcsapatomban nem nagyon szoktam ütközni, a vb-n azonban beleálltam a test a test elleni játékba.”

A káposztásmegyeri Jégpalotában azt is bebizonyította, hogy kiélezett helyzetekben is képes jó döntéseket hozni. Azt mondja: ezt eddig ő sem tudta magáról.

“Most jöttem rá, hogy ha szorosabb a meccs, hátrányban vagyunk, vagy nagyobb a tét, akkor még inkább küzdök, jobban megy a játék, és jönnek a pontok is. A székely vérben benne van a harciasság, a győzni akarás, ez jön ki ilyenkor. Utálok veszíteni, és nemcsak a jégkorongban. Ha focizunk, tíz meccsből nyolcat az a csapat nyer, amelyikben benne vagyok.”

Gyerekként nem volt nehéz eldöntenie, milyen sportágat űzzön. Miután erdélyi falujában a házuk előtt folyó patak öt-hat hónapig be van fagyva, hétévesen fogta a korcsolyáját, fabotokat készített a barátaival, és azzal jégkorongoztak. Amikor Csíkkarcfalván megnyílt a jégpálya, és megalakult a helyi csapat, őt is hívták. Mivel nem volt más sportolási lehetőség a környéken, a többi gyerekkel együtt megragadta az alkalmat. A Felcsíkban edzője volt Kercsó Árpád, aki már Zalaegerszegre is hívta magával, de akkor még nemet mondott. Egy évvel később azonban már belevágott a székesfehérvári kalandba.

“Tizenegy éves voltam, amikor édesanyámmal átjöttünk Magyarországra. Miután megérkeztünk Székesfehérvárra, Fekti István, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia szakmai igazgatója mindjárt elvitt az iskolába. De mondtam neki, ne írasson be, mert úgyis megyek haza. Emlékszem, nagyon fáradt voltam, lefeküdtem aludni, és miután felébredtem, Vértes Nátán jött be a szobába, hívott játszani a PS2-n. Akkor azt sem tudtam, mi az. De ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy itt is ugyanolyan normálisak az emberek, mint otthon, így kezdtem megbátorodni, két-három hónap után pedig már boldog voltam Fehérváron is. Persze jó lenne, ha gyakrabban haza tudnék menni, sokszor van honvágyam. Édesanyám velem él Magyarországon, pedig először csak úgy tervezete, hogy egy hónapot marad, aztán állást kapott, és végül ő is itt ragadt. Nagyon sokat köszönhetek neki, mindenben támogat. A világbajnokságon édesapám és a testvérem is a lelátón szurkolt, láttam az arcukon, nagyon örültek, hogy a helyszínen élhették át a sikerünket.?

Amikor a Felcsíkból az egyik csapattársát meghívták a román korosztályos válogatottba, akkor fogalmazódott meg benne, hogy milyen jó lenne, ha ez vele is megtörténne. Azt, hogy magyar válogatott is lehet, csak később látta reális célnak. ”Egy éve játszottam Fehérváron, amikor részt vehettem az egyik válogatott összetartáson. Az edzők azt mondták, azokat viszik a tornákra, akik bizonyítanak. Akkor már elgondolkoztam azon, hogy mégiscsak jobb lenne a magyar címeres mezt magamra húzni, mint a románt. Most már azt mondom, jól döntöttem, amikor igent mondtam Árpi bácsi hívására. Sokat köszönhetek neki azért, ahol most tartok.”

A 2016-os év kiemelkedő sikereket hozott Andornak: a Fehérvár U18-as csapatával diadalmaskodott a hazai bajnokságban és az osztrák ifjúsági ligában (EBJL) is, az U18-as és az U20-as válogatott tagjaként egyaránt divízió 1/B csoportos világbajnokságot nyert. “Még bele sem gondoltam, milyen nagyszerű volt ez az év. És még nincs vége, hiszen az U18-as válogatottal Kanadában rangos tornán veszünk részt a karácsonyi ünnepek alatt. Bízom benne, hogy Calgaryban is jó eredményt érünk el. Az elmúlt évadban rengeteget tanultam Kiss Dávidtól, az új szezonban pedig a Fehérvár U20-as csapatában a kanadai Clinton Thornton lett az edzőm, akinek a keze alatt szintén sokat fejlődtem. Bekerültem az Ifj. Ocskay Gábor Tehetséggondozó Ösztöndíj Programba, ami ugyancsak nagy segítség. Táplálékkiegészítőket kapunk, és külön kondiedzésre is járunk Horváth Dánielhez, aki remek szakember. Nem mellesleg ez volt az az év, amikor érettebbé vált a hokim.”

Célokat szándékosan nem tűzött ki az új idényre, meglátja, mit hoz az élet. Álmai persze vannak, és azt el is árulta: a budapesti vb-n a feljutás mellett egy másik is megvalósult. “Amikor a felnőttválogatott Krakkóban feljutott az A csoportba, Sofron Istvánnak bedobtak egy székely zászlót, és azzal járt körbe a jégen. Láttam rajta, milyen boldog. Ezt én is át akartam élni. Felejthetetlen pillanat volt, és nagyon jó érzés, amikor az ünneplés közben a szurkolók elénekelték a székely himnuszt. Addig is boldog voltam, de akkor még jobban.”