A lengyelekkel együtt vezetjük a csoportot
Két nap után ez a két csapat maradt veretlen a junior-világbajnokságon, tovább tart az olaszok és a szlovénok gyengélkedése.
Az olaszok két nap után kiszálltak a feljutásért folyó versenyből, pedig ők érkeztek egy osztállyal fentebbről idén. A világbajnokság hétfői játéknapjának első mérkőzésén hosszabbításban kaptak ki az ukránoktól, akik az előző napon 4-2-es vereséget szenvedtek a lengyelektől. Keleti szomszédunk hátvédgondjai megoldódtak, 5 helyett immár hetet is neveztek a mérkőzésre, talán ennek is volt köszönhető, hogy egy kapott gólon tudták tartani az olaszokat. És mivel egyet ők is szereztek, így jöhetett a hosszabbítás, aminek ráadásul emberelőnyben vághattak neki. Három másodperc hiányzott az olaszoknak, hogy kivédekezzék az egyik legnehezebb felállást, de ez végül nem jött össze, ezzel nyertek 2-1-re az ukránok.
A mi újabb nagyon magabiztos győzelmünk után az esti mérkőzés sokkal fordulatosabb volt. A lengyelek bekezdtek, és hamar emberelőnybe is kerültek a szlovénok ellen, amit OHL-es klasszisuk, Lyszczarczyk be is vágott a hatodik percben. A szlovénok igyekeztek kapaszkodni, látványra többet is nyújtottak, míg a lengyelek erőben tűntek jobbnak. Így aztán hiába volt az első 40 percben 31-12-es kapura lövési arány délnyugati szomszédunk javára, de az utat a hálóba csak nem találták meg. Nem úgy ellenfelük, akik e 12 lövésből három gólt is szereztek.
A második szünetre 3-1-es lengyel előnnyel vonultak a csapatok. Az utolsó harmadra maradt a szlovén fölény, a 43. percben emberelőnyből faragtak a hátrányból. Nem voltak ugyanakkor elég fegyelmezettek, kettős előnybe került Lengyelország, amit ki is használt, 4-2-re módosítva az állást. A szlovén rohamok hat és fél perccel a rendes játékidő vége előtt hoztak újabb gólt, vagyis a végjáték teljesen nyílttá vált. Újabb gólt azonban már csak a lengyelek értek el, fél perccel a vége előtt üres kapura voltak eredményesek, 5-3-ra nyertek.
Mindez azt is jelenti, hogy a keddi szünnapot a tabella élén töltjük. Két nap után ugyanis két veretlen csapat maradt a mezőnyben, mi és a lengyelek. Nagy meglepetésre az előzetesen két legerősebbnek tartott csapat szenved, a szlovénok két, az olaszok egyetlen pontot gyűjtöttek.
Szerdán az ukrán válogatott következik, amely soha nem könnyű ellenfél, csütörtökön a lengyelek és szombaton a szlovénok. Az út kétötödét tettük meg, ezalatt jó alapot teremtettünk a folytatáshoz, a keddi nap egyetlen fontos feladata a pihenésé, hiszen a java még csak ezután következik a számunkra.