Marchand ötpontos estéje

   

A Boston első sora összesen 12 pontot szerzett. Kane megsérült, három és fél éves negatív sorozatot zárt le a Florida.

Szétlövéses győzelemmel ünnepelte a zászlófelvonást a Pittsburgh. A Washington elleni mérkőzésen mindkét csapat egyszer-egyszer került előnybe, így 2-2 után jöhettek a rávezetések. A döntés a negyedik körben született meg, amikor Phil Kessel nem hibázott, Ovecskin viszont igen.

2016 pens banner

Városi rangadóval indult a szezon a Rangers és az Islanders számára, amiből az a Rangers jött ki győztesen, amely 2007 után először kezdte hazai jégen az aktuális évadot. A Gardenben rendezett összecsapáson az Islanders a harmadik harmad elején két gyors góllal még ledolgozta a hátrányát, ám ezután már csak a hazaiak voltak a jégen, akik nyolc perc alatt három gólt ütöttek. A Rangers új játékosai összesen két gólt és hét pontot tettek a közösbe.

A duplázó Brendan Gallagher és a 30 lövést hárító Al Montoya vezetésével simán győzött a Montreal Buffalóban. A Canadiens új sztárhátvédje, Shea Weber egy gólpassz formájában megszerezte első pontját a csapatban. A Sabres a vereség mellett elvesztette Evander Kane-t is, akinek több bordája eltört. Ha hozzávesszük, hogy néhány nappal ezelőtt Jack Eichel is kidőlt 6-8 hétre, kijelenthető, hogy a Buffalóra kemény két-három hónap vár.

A Columbus hiába vezetett kétszer is két góllal, háromgólos vereséget szenvedett a Bostontól. A Bruinsból Brad Marchand emelkedett ki, aki öt ponttal, közte két góllal vette ki a részét a sikerből. Marchand mellett David Pastrnák és a Bluestól megszerzett David Backes is nagyot játszott, a két játékos összesen négy góllal és hét ponttal járultak hozzá a sikerhez.

A Detroit hasonló módon bukott el a Tampában, ahogy a Columbus hazai jégen. A Red Wings kétszer is két góllal vezetett, de nem bírt a délkeleti csapattal, amely az utolsó harmadban négy gólt ütve hengerelt. A Boltsban az Alex Killorn, Jonathan Drouin, Cedric Paquette hármas egyaránt egy-egy góllal és gólpasszal zárta az estét.

A szezon első hosszabbítását a gólszegény Florida?New Jersey összecsapás hozta, ahol a hazaiak hosszú sorozatot zártak le. A Florida ugyanis 2013. március 30-a után tudott ismét hazai pályán nyerni a hosszabbításban, és akárcsak most, három és fél éve is a New Jersey volt az ellenfél. Az első harmadban esett egy-egy gól után a mindent eldöntő találatot Aleksander Barkov ütötte a ráadás harmadik percében.

Hosszabbítás döntött Winnipegben is, ahol a hazaiak háromgólos hátrányt dolgoztak le az utolsó harmadban. Victor Rask gólja után 4-1-re vezetett a Carolina, és eldőlni látszott a találkozó. Ekkor jött a három pontig jutó Blake Wheeler, akinek a vezetésével feltámadt a Jets. A jobbszélső egy gól mellett két gólpasszt adott, az elsőt a hosszabbítást kiharcoló Mathieu Perreaultnak másfél perccel a befejezés előtt, a másodikat a győztes gólt szerző Mark Scheifelének. A kanadai csapatban góllal és gólpasszal debütált az idei draft második választottja, Patrik Laine.

Vereséggel rajtolt Vay Ádám klubja, a Minnesota. A Wild St. Louiban vérzett el, ahol a napokban az Oilerstől szerzett Nail Jakupov vitte a prímet egy-egy góllal és gólpasszal. A Blues az utolsó öt hazai idénynyitó mérkőzéséből a negyediket nyerte, csak a Rangers ellen bukott 2014-ben.

Győzelemmel kezdett a Dallas, amely hazai jégen az Anaheimet múlta felül. A mérkőzés folyamán a Ducks kétszer is egyenlített Andrew Cogliano révén, de a harmadik harmadban Antoine Roussel és Adam Cracknell találataira már nem tudott válaszolni. A találkozó végeredményét döntően befolyásolta a két kapus közötti különbség, a hazai oldalon Niemi 94,3%-kal, a vendégeknél Gibson csak 80%-kal védett.

NHL, 2016. október 13.

NY Rangers?NY Islanders 5-3
G.: Grabner, Zuccarello, Kreider, Pirri, Miller ill. Leddy, Clutterbuck, Nelson

Columbus?Boston 3-6
G.: Wennberg, Atkinson, Jones ill. Backes (2), Marchand (2), Pastrnák (2)

Buffalo?Montreal 1-4
G.: Moulson ill. Gallagher (2), Mitchell, Shaw

Florida?New Jersey 2-1 h.
G.: Marchessault, Barkov ill. Parenteau

Tampa Bay?Detroit 6-4
G.: Drouin, Paquette, Boyle, Johnson, Killorn, Filppula ill. Vanek (2), Nielsen

Winnipeg?Carolina 5-4 h.
G.: Matthias, Wheeler, Laine, Perreault, Scheifele ill. Skinner, Stempniak, Staal, Rask

St. Louis?Minnesota 3-2
G.: Steen, Jakupov, Paajarvi ill. Suter, Coyle

Pittsburgh?Washington 3-2 b.
G.: Hörnqvist, Malkin ill. Burakovsky (2)

Dallas?Anaheim 4-2
G.: Johns, Korpikoski, Roussel, Cracknell ill. Cogliano (2)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum