Vay Ádám a Quad Cityben kezdi a szezont

   

Ahogyan az várható volt, Stalock elengedése dominóhatást váltott ki, a magyar kapust így az ECHL-ben éri az idénykezdet.

Az események sora hétfőn indult be, amikor a stabil kapustandemmel rendelkező Minnesota Wild átadólistára tette harmadik számú kapusát, Alex Stalockot. Mivel az ilyenkor rendelkezésre álló 24 óra leforgása alatt nem érkezett be igény más csapattól a kiváló kapusra, így meglévő kétirányú szerződése értelmében, automatikusan lekerült az AHL-es farmcsapathoz, az Iowa Wildhoz. Ennek eredményeként ott keletkezett létszámfelesleg, és mivel a szezon pénteken indul az AHL-ben, ezért ott is hamar döntöttek: Vay Ádám került az ECHL-es Quad City Mallardshoz.

Nagy Gergő egykori ? Justin Kovacs jelenlegi ? klubjában jelenleg két kapus található a rosteren, az a C.J. Motte lesz az ellenfele Vaynak, aki tavaly az Elmira Jackals csapatában 42 mérkőzésen védett, átlagban 91%-os hatékonysággal, meccsenként 2,83 gólt kapva. Ahogy a Wild kapusedzője fogalmazott nyár elején, Vay számára létkérdés, hogy minél többet védjen, és abban a csapatban szánnak neki szerepet, ahol erre módja van. A jelek szerint az ECHL-ben jó esélye lesz az első számú kapusposztra kezdésképpen.

Vay Ádámék szombatra virradó éjszaka a Fort Wayne-t fogadják a nyitányon.

Vay Wild

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum