Január 15-ig eldől, megy-e az NHL az olimpiára

 

Szükség van-e az NHL-sztárokra Pjongcsangban?  A sikeres Világkupa kapcsán a nemzetközi sajtó sokat cikkezett erről. 

Egyesek szerint a sztárjátékosoknak egyáltalán nem kellene részt venniük a téli ötkarikás játékokon, mások ellenben úgy látják, a Vk sikerétől függetlenül is ott a helyük. Szemezgettünk az írásokból, összeszedtük a legfontosabb érveket.

Sok helyen felmerült a versenyképesség kérdése. A Világkupa kanadai sikere alátámasztja a gondolatmenetet, miszerint az Egyesült Államokon kívül nem lenne igazi versenytársa Kanadának a 2018-as olimpián. Márpedig komoly sportérték nélkül többek szerint felesleges kockáztatni a sztárok sérülését, és a Stanley Kupa-meccsek rovására elengedni őket Koreába. A nemzetközi versengésre e szerint a nézet szerint bőven elég az évente megrendezett világbajnokság (ahová az NHL-esek nem járnak tömegesen), valamint most már a Vk (ahonnan a világ többi része hiányzik). René Fasel IIHF-elnök a nemzetközi szövetség honlapjának elmondta, úgy gondolja, “az még érthető, hogy az évi 100 meccset játszó szupersztárok a világbajnokságot kihagyják, jó perspektíva helyettük a fiatal tehetségekből álló nagycsapatok részvétele. Ugyanakkor egy olimpia az az esemény, ahol eddig is és ezután is a világ legjobbjainak kellene csatázniuk egymással.”

A pénz is nagy szerepet játszik abban, hogy végül ott lesznek-e a top játékosok Pjongcsangban 20018-ban. A játékjogok az NHL-nél vannak, így az ő hozzájárulásuk elengedhetetlen, a liga pedig üzlet. A NOB gyakorlata eddig az volt, hogy fizette a játékosok utazását, szállását, és ami talán a legfontosabb, az igen magas összegekbe kerülő biztosítási díjakat is. Azért cserébe, hogy a téli olimpia idejére úgymond kölcsönözze a játékosokat az NHL-től. Most azonban folyik a vita a NOB-nál arról, hogy továbbra is fenntartható-e ez a modell, vagy nem a szerv felelőssége ezt a biztosítást fizetni. Ennek következtében hatalmi harcok kezdődtek. Tény, hogy míg a Világkupa közvetlen hasznot jelentett a ligának és a játékosoknak, az olimpiánál erről nincs szó.

CANRUS vk elo

Végül nem maradhat ki az érvelésből a szellemiség sem, az, hogy mi szolgálja a jégkorong fejlődésének érdekeit. Elvitathatatlan, hogy nemzetközi szinten az új országok bevonásával, a hosszú távú fejlődéssel és a széles körű népszerűsítéssel az IIHF-en kívül a NOB foglalkozik, legfőképp a téli olimpián keresztül. Ha pedig az NHL akarja az új nézőket, az új piacokat (miért ne akarná), akkor nem lehet figyelmen kívül hagyni az ötkarikás játékokat. A Világkupa igazán sikeres azok körében volt, akik már amúgy is az NHL vonzásában vannak. De míg egy Európa-válogatott a kanadai tévében jól mutat, korántsem olyan elsöprően népszerű Európában, ahol nagyobb a sikerük azoknak a versenyeknek, ahol az olimpiai célok érvényesülnek, nemzetek fognak össze, biztatják sajátjaikat. Az NHL népszerűségének növeléséhez fontos, hogy több ország adjon játékosokat a ligába, ehhez az kell, hogy fejlődjön a nemzetek jégkorongja. Ez egy ideális világban mindenkinek a felelőssége, és Fasel szerint “ez nem szólhat pusztán a pénzről. A játékosok és a szurkolók a legfontosabbak, nekik kell a legjobb show-t hoznunk, és az egyik legjobb dolog az olimpiában, hogy csupán négyévente rendezik meg.”

A döntésre nem maradt olyan sok ideje az NHL-nek, ugyanis Christophe Dubi, a NOB igazgatója határidőt állított: 2017. január 15. a végső dátum a megállapodás nyélbe ütésére. Előrelépésnek tekinthető, hogy az NHL képviselői októberben ellátogatnak a helyszínre egy bejárásra, de Bill Daly, az NHL alelnöke továbbra is inkább negatívan nyilatkozott: “Nincs sok idő a döntésre, és az elmúlt hat hónapban sem történt előrelépés, nem vagyok benne biztos, hogy van esély arra, hogy ez a közeljövőben megváltozzon. Még ha a pénzügyi kérdés meg is oldódik, az sem biztos, hogy érdemben változtat a végkifejleten.”

Az orosz Alekszandr Ovecskin mindettől függetlenül már biztosan ott lesz Pjongcsangban, legalábbis azt állítja, kérdés, hányan csatlakoznak hozzá, ha nem sikerül megállapodniuk a feleknek január közepéig.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum