Lettország 8-at vágott Ausztriának
A főleg KHL-esekből álló balti válogatott nem kímélte nyugati szomszédunkat. Kopitar mesterhármast lőtt Lengyelországnak. Hosszabbítás döntött mindkét norvégiai mérkőzésen.
Csütörtökön megkezdődtek a pjongcsangi olimpia végső selejtezőtornái. A minszki csoportban Szlovénia számára nem okozott gondot Lengyelország legyőzése, a 33. percben már 5-0-ra vezetett délnyugati szomszédunk, végül 6-1-es sikernek örülhetett, Anze Kopitar mesterhármast jegyzett. A másik mérkőzésen a házigazda Fehéroroszország már a 3. percben hátrányba került Dánia ellen, ám a folytatásban erőre kaptak a hazaiak, 5-2-re győztek, Szergej Kosztyicin két góllal járult hozzá a diadalhoz.
Rigában a divízió 1/B-be visszacsúszott Japán nem tanúsított sok ellenállást az A csoportos Németországgal szemben a Gebei Péter által is dirigált találkozón. Az európaiak 51:13-ra nyerték a kapura lövési mutatót, míg a mérkőzést 5-0-ra, Felix Schütz duplázott. Ausztria nagy verésbe szaladt bele a házigazda ellen. Az első harmadot 2-1-re nyerte Lettország, a másik két játékrészt viszont egyaránt 3-0-ra hozta, így 8-1-re diadalmaskodott, egyedül Kaspars Daugavins jutott két gólig.
Fotó: IIHF
A legszorosabb meccseket Oslóban játszották. Franciaország és Olaszország összecsapásán egy gyors gólváltás történt a második harmad elején, hosszabbításra került sor. A túlóra 27. másodpercében a CSZKA csatára, Stéphane Da Costa döntött a franciák javára, akik így 2-1-re nyertek. Az esti meccsen Norvégia hiába lőtt kétszer annyit kapura, mint Kazahsztán, csak 1 pontot gyűjtött be, azt is nagy hajrával. A házigazda a rendes játékidő utolsó két percének kétgólos hátrányban vágott neki, Haugen lekorcsolyázott, előbb Jonas Holös szépített, majd 14 másodperccel a dudaszó előtt Anders Bastiansen emberelőnyben, 6 a 4 ellen hosszabbításra mentette a meccset. A ráadás nem tartott sokáig, Brandon Bochenski megszerezte Kazahsztán 4-3-as győzelmét jelentő gólját.
A 2016 szeptemberi olimpiai selejtezőtornák programja:
D csoport (Minszk, Fehéroroszország):
2016. szeptember 1., 14:00: Szlovénia?Lengyelország 6-1
2016. szeptember 1., 18:00: Dánia?Fehéroroszország 2-5
2016. szeptember 2., 14:00: Szlovénia?Dánia
2016. szeptember 2., 18:00: Fehéroroszország?Lengyelország
2016. szeptember 4., 12:00: Lengyelország?Dánia
2016. szeptember 4., 16:00: Fehéroroszország?Szlovénia
2016. szeptember 1., 14:30: Németország?Japán 5-0
2016. szeptember 1., 18:30: Ausztria?Lettország 1-8
2016. szeptember 2., 14:30: Németország?Ausztria
2016. szeptember 2., 18:30: Lettország?Japán
2016. szeptember 4., 13:00: Japán?Ausztria
2016. szeptember 4., 17:00: Lettország?Németország
2016. szeptember 1., 16:00: Franciaország?Olaszország 2-1 h.
2016. szeptember 1., 20:00: Kazahsztán?Norvégia 4-3 h.
2016. szeptember 2., 16:00: Franciaország?Kazahsztán
2016. szeptember 2., 20:00: Norvégia?Olaszország
2016. szeptember 4., 11:30: Olaszország?Kazahsztán
2016. szeptember 4., 15:00: Norvégia?Franciaország
További cikkek
- Kihirdették az olimpiai selejtezőtornára készülő keretet
- A spanyolokkal kezdünk, a japánokkal zárunk az OST-n
- Spanyolország érkezik februárban a Tüskecsarnokba
- Salt Lake City érdeklődik a téli olimpia iránt
- Ezrek ünnepelték a bronzérmet Pozsonyban
- Hazaértek az olimpiai bajnok finnek
- Slafkovsky a pekingi olimpia MVP-je
- Finnország–Oroszország 2-1
- Svédország–Szlovákia 0-4