Idén nem megy összébb a kapusok szerelése
Egy év haladékot biztosan nyertek, de lehet, hogy többet is.
Az NHL évek óta visszatérő problémája, hogy miként lehetne növelni a gólok számát. A növekedésért mindent megtettek-megtesznek a liga vezetői, ennek a leggyakoribb módja a szabályok megváltoztatása és a kapusok felszerelésméretének csökkentése. Az év elején a kapusok ismét előtérbe kerültek, a tervek szerint a mezek és a nadrágok feszesebbé tételével akarták csökkenteni a felületet, amit kitakarnak a kapuból.
A kisebbre szabott felsők és alsók elvileg a világkupán debütáltak volna, majd ezt alkalmazták volna a 2016/17-es NHL-szezonban is. De Gary Bettman komisszár most elmondta, a tervből semmi nem lesz, sőt az is elképzelhető, hogy az új szereléseket a 2017-18-as szezonban sem fogják bevezetni. Az NHL kapusfelszerelésekkel foglalkozó első embere, Kay Whitmore az okokat is nyilvánosságra hozta. A korábbi NHL-es hálóőr közölte, az új szerelések nem készültek el időben, így nem minden kapusnak volt lehetősége tesztelni a módosított ruházatot. Ez a kisebbik probléma, hiszen a következő holtszezonig bőven lenne idő erre. A nagyobbik gondot az jelenti, hogy a szűkebb ruhákba nem ? vagy alig ? férnek be a védőfelszerelések, márpedig a biztonság mindennél fontosabb. Még a gólok magas számánál is.