A kanadai juniorliga nem a játékosok fejlesztéséről szól

Hanem a pénzről. Ezt azok a játékosok mondják, akik közösen perelték be a CHL-t, amiért az még a minimálbért sem hajlandó kifizetni nekik. Miközben a csapatok gazdagodnak, a játékosoknak pedig ugyanazon elvárásoknak kell megfelelniük, mint a milliókat kereső profiknak.

2014 októberében pertársaság alakult a Canadian Hockey League (CHL), a három, területi alapon szerveződő kanadai juniorliga, a Western Hockey League (WHL), az Ontario Hockey League (OHL) és a Quebec Major Junior Hockey League (QMJHL) ellen. A kereset lényege, hogy a CHL profitorientált vállalkozás, amelyben a fő értéket a játékosok képviselik, akik azonban a minimálbérnél alacsonyabb keresetet kapnak szolgálataikért. A CHL azzal védekezik, hogy ők amatőr diáksportliga, ahol a hangsúly a játékosok fejlesztésén és tanulmányi eredményeik elősegítésén van. A tét nem kicsi, az NHL legközvetlenebb utánpótlásának gazdasági alapjait rengetheti meg az ítélet.

A legnagyobb kérdés tehát, hogy a CHL-ben szereplő játékosok alkalmazottaknak tekinthetők-e, vagy olyan ?független szerződő félnek?, akikre speciális szabályok vonatkoznak. A keresetben az OHL-re vonatkozó ?átlagkeresetek? szerepelnek, eszerint a játékosok heti 35-40 órás munkáért mindössze 50 dolláros díjazást kapnak. Összehasonlításul, a kanadai minimum-órabér 10-11 dollár között mozog tartományonként. A díjazás maga és annak alacsony összege egyszerre jelent problémát: a pert indító Ted Charney ügyvéd szerint a CHL aligha tekinthető amatőr ligának: ?Normális esetben egy amatőr sportoló egy egyetem vagy más iskola színeiben sportol, ahol az oktatási intézmény nem nyújt kompenzációt a szolgálataikért. A CHL esetében ez nem így van, ők adnak díjazást. A probléma az, hogy ez a minimálbér alatt van.?

A CHL-ben 60 csapat szerepel, akik több mint 1300 játékost ?foglalkoztatnak?. E klubok között vannak magántulajdonban lévő, köztük NHL-es csapatok által tulajdonolt együttesek csakúgy, mint állami/tartományi/önkormányzati tulajdonban lévő csapatok. A kereset alapvető problémája, hogy a játékosok nem szívesen csatlakoznak hozzá, mert veszélyeztetve látják további pályafutásukat. Ha viszont csak olyan sportolók nyújtanak be keresetet, akik nem feleltek meg, azzal az egész ügy hitelességét ássák alá.

Az évek során azonban egyre többen csatlakoztak. Legutóbb a csöndet a 23 éves Lukas Walter törte meg, aki meglehetősen hosszú eskü alatt tett vallomásban nyilatkozott arról a gyakorlatról, amely a CHL-re jellemző. Walter a Tri-City Americans játékosa volt, vallomásában pontról pontra cáfolta a csapat tulajdonosa, Bob Tory által elmondottakat: ?Mr. Tory a vallomásában többször is elismétli, hogy az ő és három tulajdonostársának vállalkozásának célja fiatal hokisok fejlesztése és támogatása, nem pedig profit termelése. Éppen ellenkezőleg, az Americans játékosaként szerzett tapasztalataim alapján számomra mindig is nyilvánvaló volt, hogy Mr. Tory és az Americans többi tulajdonosa, a menedzsment és az edzők elsősorban azért működtetik a franchise-t, hogy az meccseket nyerjen és ezáltal minél több bevételre tegyen szert, nem pedig azért, hogy a játékosok fejlődjenek.?

Ahogy a vallomást idéző cikk is megjegyzi: ?A junior hoki egészen biztosan nem a játékosok fejlesztéséről szól, az elit szintjén legalábbis biztosan nem. A játékosokat adják, veszik, elcserélik, jégidejük a meglévő képességeiktől függ, nem sok közük van a bennük rejlő potenciálhoz.? Walter később hozzáteszi, hogy első CHL-es évében 200 dollárt keresett, a másodikban 240-et. A klub ezt ösztöndíjnak hívta, a játékosok fizetésnek: ?Soha nem gyakornokként, tanoncként vagy ösztöndíjasként tekintettem magamra, és nem tudok róla, hogy bármelyik játékos így tett volna. A WHL-es játékosokról sem az edzők, sem a szurkolók, sem a csapattársak nem beszéltek ilyeténképpen. Soha nem volt tudomásom arról, hogy az Americans játékosaként bármilyen gyakornoki vagy ösztöndíj-programban vettem volna részt.?

És tovább: ?A klubok a játékosok által nyújtott szolgáltatásokból húznak hasznot. Ezek a hasznok nyilvánvalóak. Nincs klub játékosok nélkül. A játékosok vonzzák a szurkolókat, a médiát és minden egyéb jövedelmet a szponzoroktól, a közvetítésekből, videójátékokból és a többiből. A CHL-ben a játékosoknak számtalan követelménynek kell megfelelniük az edzéseken és a meccseken kívül is. Rendszeresen elvárják tőlünk, hogy nyilatkozzunk a médiának, adjunk autogrammokat és vegyünk részt a közösség számára hasznos tevékenységekben. A CHL-játékosoktól állandóan elvárják a professzionalizmust. A meccsekre öltönyben kell menni, mindig ügyelni kell arra, hogy méltóképpen képviseljük a klubot, még akkor is, ha nem a csapattal vagyunk. Az Americansben és a Sea Dognál is büntetés járt azért, ha nem volt megfelelő az öltözékem vagy helytelenül viselkedtem a szabadidőmben.?

A játékosokkal szemben támasztott elvárások tehát ugyanazok, mint a profi sportolóknál, az egyetlen különbség a díjazásban van. David Branch, a CHL igazgatója szerint ugyanakkor ez nem így van. Szerinte a liga 2013-ban hatmillió dollárt költött játékosai egyetemi ösztöndíjára, emellett a játékosok speciális oktatásban részesülnek: ?Olyan oktatási programunk van, amely páratlan az amatőr sportok körében. Hiszünk abban, hogy ez a legjobb ösztöndíjprogram Észak-Amerikában. Komoly pénzeket költöttünk egészségügyi, dopping- és drogellenes felvilágosító programokra is. Éppen most fejlesztünk ki és vezetünk be egy másik tanfolyamot a mentális egészségről, amelyet a Canadian Mental Health Association-nel közösen dolgoztunk ki és amely a játékosaink fejlődését szolgálja. Mindeközben pedig játékosaink minden költségét fedezzük, a felszerelést, a szállást, az utazást és így tovább.?

Nagy kérdés, a bíróságon elég lesz-e ez az érvelés. Kanadában a hoki társadalmi környezete folyamatosan adja a jelzéseket, hogy valami nincs rendben és a játékosok fizetését rendezni kell. Mint arról mi is beszámoltunk, 2014-ben Kanada legnagyobb szakszervezete, a 300 ezer tagot számláló Unifor figyelmeztette a ligát, hogy jogellenes a gyakorlat, amit folytatnak. Érvelésük egyik pontja szerint, ha egy kanadai junior a CHL-ben szereplő 8 amerikai csapat valamelyikében kíván játszani, akkor a profi sportolók számára fenntartott, úgynevezett P1-es vízumot kell igényelnie. Ez lehetőséget biztosít munkavállalásra is az Államokban és csak ?nemzetközileg elismert? sportolók számára adható ki. Szintén írtunk arról, hogy 2014-ben indult vizsgálat a WHL-ben szereplő négy Washington állambeli csapat ? a Seattle Thunderbirds, az Everett Silvertips, a Tri-City Americans és Láday Tamás egykori klubja, Spokane Chiefs ellen, amiért megsértették az Egyesült Államok gyermekmunkára vonatkozó törvényeit.

Ugyanakkor a túloldalon is nagy erők sorakoznak fel. A tulajdonosok minduntalan a kanadai hoki érdekével hozakodnak elő, ha már más módon nem tudják megvédeni az álláspontjukat. Lobbierejüket mutatja, hogy július hatodikán a Kelet-Kanadához tartozó tengeri tartományok, New Brunswick, Nova Scotia és a Prince Edward-szigetek miniszterelnöke bejelentette, megváltoztatják a munkaügyi törvényeket annak érdekében, hogy a QMJHL-ben szereplő csapatoknak ne legyen gondjuk az alacsony fizetésekből, ezentúl megengedik a csapatoknak, hogy figyelmen kívül hagyják a minimálbért, a szabadságos bért csakúgy, mint a munkaórák pontos nyilvántartását vagy a szerződéses jogviszony felbontására vonatkozó szabályokat. ?Őszintén szólva úgy látjuk, hogy ez a per elpusztítja a junior hokit a régiónkban ? magyarázta a törvénymódosítást Stephem McNeil miniszterelnök. ?Márpedig a junior hoki fontos a számunkra, úgy hisszük, a módosítással sikerül itt tartani.? A szakszervezet persze toporzékolt, Jerry Dias, a Unifor elnöke a CBC-nek így nyilatkozott: ?McNeilnek komolyan el kellene szégyellnie magát. Ha kizsákmányolásról beszélünk, akkor ez tökéletes példája ennek. A jégcsarnokokban kifizetik a rolbást, a WC-pucolót, koncessziót fizetnek a standokért, egyedül a produkciót jégre vivő játékosok nem kapnak egy petákot sem.?

Tényleg hatalmas pénzekről van szó. A CHL-es klubok pénzügyi eredményeiről keveset tudunk, ezért a játékosokat képviselő ügyvédi iroda készíttetett egy tanulmányt Kevin Mongeon sportközgazdásszal arról, hogy mekkora piaci értéket képviselnek a klubok. Eszerint a CHL legértékesebb klubja a Calgary Hitmen, melynek piaci értéke közel 69 millió dollár, de az Ottawa 67?s értéke is 55,5 millió, az Edmonton Oil Kingé 51, a Missisauga Steelheadsé 45 milló dollár. A teljes listát a TSN hozta, ezen a linken érhető el. Az OHL-ben szereplő London Knights átlagos nézőszáma az elmúlt szezonban 9000 fő fölött volt, a tanulmány által nem vizsgált quebeci csapatok közül a Remparts áll a legjobban, nekik közel 14 ezer nézőjük volt meccsenként. Mongeon elismerte, hogy tanulmánya nem tekinthető tudományos munkának, mivel az adatok nehezen hozzáférhetőek, mindazonáltal becslése szerint csak a jegyeladásból évi 2-10 millió dolláros bevétele keletkezik a WHL-ben és az OHL-ben szereplő kluboknak. Ehhez jönnek még a szponzorációs bevételek, a merchandising és a közvetítési díjak.

Ontario államban a minimális órabér 11,25 dollár, 25 héttel és 40 órás munkahéttel számolva egy 24 fős játékoskeret éves bére mindennel együtt 281 ezer dollárra rúgna. A bevételekre vonatkozó becslések azt mutatják, hogy a csapatoknak lenne forrása arra, hogy megfizessék játékosaikat ? írja Mongeon. ?Ezek az eredmények megkérdőjelezik a csapatok állítását, mely szerint a csapatok egyharmada képtelen lenne kifizetni a minimálbért. A közgazdászok régóta mondogatják, hogy a tulajdonosoknak stratégiai érdekük fűződik ahhoz, hogy szegénynek láttassák magukat. A veszteségekről panaszkodván javítják tárgyalási pozícióikat új jégcsarnokok felépítésére vagy más befektetések eszközlésére.?

Ráadásul vannak arra utaló jelek, melyek szerint Mongeon becslései inkább alulról súrolják a valóságot. A tanulmány szerint az OHL-ben szereplő Kitchener?s Rangers jegyeladásai például tavaly elérték az 1,1 millió dollárt. A 4500 tulajdonossal bíró egyesület TSN által megszerzett eredményei szerint ugyanakkor a 2014/15-ös szezonban a klub bevételei elérték a 3,4 millió dollárt. És ez csak a jegybevétel, további 2,4 millió dollár folyt be szponzorációból. A tulajdonosok szerint ugyanakkor ezek a bevételek éppen csak fedezik a kiadásokat. Denise Burke, a Niagara IceDogs társtulajdonosa vallomásában például ezt állította: ?Természetesen reméljük, hogy egy napon elég profitot termelünk majd ahhoz, hogy ne menjünk tönkre, de soha nem vártuk el és nem is fogjuk elvárni soha, hogy ebből gazdagodjunk meg. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a játékosainkért, úgy bánunk velük, mintha örökbefogadott gyermekeink lennének.?

Nincs tehát könnyű helyzetben a bíróság, amelynek mindent mérlegre téve kell majd döntenie, hogy a szöges ellentétben álló kijelentések közül kinek van igaza. A már említett amerikai eljárás a tulajdonosok győzelmével zárult: akárcsak Nova Scotiában, Washington államban is úgy változtatták meg a törvényt, hogy a CHL-es csapatok tulajdonosainak ne okozzon gondot az esetleges szabályszegés. A mostani per tétje az, hogy a joganyag elszigetelt toldozgatásával, foltozgatásával ne lehessen kijátszani a munkaügyi törvényeket. Elvi döntés várható, amely jelentős változásokat hozhat, elsősorban a játékosok életében. És végre kiderül, miről is szól valójában a kanadai juniorliga: a pénzről vagy az utánpótlásfejlesztésről.