Szláv iskolái is voltak Auston Matthewsnak
Az idei 1/1-es rengeteget tanult Borisz Dorozsenkótól, a sokszínűség központi szerepet játszott a fejlődésében.
Matthews az utóbbi idők médiafelületének jelentős részét elfoglalta, ezekben a cikkekben állandóan visszatérő elemként említették, hogy a játékos Arizonából származik. Nem csoda, hogy sok szó esett erről, hiszen korábban még soha nem fordult elő, hogy ilyen meleg éghajlatról származó játékos ilyen magasra jusson. Ehhez képest edzőiről eddig alig-alig esett szó, a hiányt a minap pótolta a Leafsnation, ebből az írásból szemezgetünk.
Borisz Dorozsenko Ukrajnából települt ki Mexikóba az ezredforduló környékén, ahol saját fejlesztésű módszertanon alapuló hokisulit alapított. 2005-től járt át Arizonába, hogy bemutató edzéseket tartson. Matthews az egyik első tanítványa volt. Ekkoriban még nem látszott rajta, hogy mekkora tehetség, egy volt a jelentkezők közül, aki a hoki alapjaival akart megismerkedni. Dorozsenko és Matthews apukája, Brian Matthews hamar barátságot kötött, és ez mindhármuk életében alapvető változásokat hozott.
Dorozsenko egyre többször járt át Arizonába, mígnem 2007-ben Brian meggyőzte arról, hogy jobb helye lesz az Egyesült Államokban, mint Mexikóban. Az edző azóta állt Matthews kispadja mögött, egészen a 2013/14-es szezonig, amikor a tehetséget végleg beszippantotta az USA utánpótlásképzési programja. Dorozsenko iskolája, amely a Next Generation Hockey névre hallgat, az alábbi promóciós videót készítette 2013-ban, melynek elején és végén is feltűnik az akkor még csak 15 éves Matthews. A filmen látható néhány gyakorlat azok közül, amelyeket Dorozsenko dolgozott ki.
A suli honlapján olvasható mottóban az edző a következőképpen foglalta össze tanításának lényegét: ?Annak érdekében, hogy minél komplexebb játékosokat képezzünk, radikális technikát fejlesztettem ki, amely az orosz és az európai edzésmódszerek ötvözésén alapul (amit nem igen tanítanak Észak-Amerikában). Amikor az erős belső indíttatás, a szenvedély és az elhivatott munkakultúra ezekkel a speciális edzésmódszerekkel találkozik, az hihetetlen eredményeket produkál, ráadásul jóval gyorsabban, mint általában. Ezek a módszerek innovatív gyakorlatokon alapulnak, amelyeket állandóan ismételni KELL, amíg nem válik ösztönössé a játékosokban. A siker kulcsa az ismétlés. Ez lehetővé teszi a játékos számára, hogy ne a korcsolyázásra, az ütőkezelésre vagy a lövésre kelljen a figyelmét összpontosítania. Ha pedig a játékos elméje megszabadul ezektől a terhektől, az utat enged az egyéni kreativitás kibontakoztatásának, ami a mai jégkorong alapja.?
A szokásostól elütő gyakorlatok során a játékosok sokat ugrálnak és szaladgálnak a jégen, és az unalomig ismétlik a gyakorlatokat, miközben Dorozsenko mindenkinek egyénre szabott tanácsokat ad. Az unalmat a gyakorlatok szokatlansága oldja, Dorozsenko fantáziája nem ismer határokat. Közben ezek a gyakorlatok mind nagyon fontos alapkészségeket fejlesztenek. Az edző elmondása szerint filozófiájának központi eleme, hogy az igazán fontos dolgok nem egy-egy adott pillanathoz köthetők, hanem folyamatokhoz, valamint az újra és újra elismételt szokásokhoz.
Természetesen az is nagyon fontos, hogy nincs egyetlen legjobb útja a játékosok fejlesztésének, az 1/1-esek a legkülönbözőbb iskolákból kerülnek ki. Matthews arra is kiváló példa, hogy a kitartás meghozza gyümölcsét, és hogy nem gyerekként kell a világot móresre tanítani. Dorozsenko kedvenc példája ezzel kapcsolatban, amikor évekkel ezelőtt Matthews Coloradóba utazott, hogy részt vegyen egy válogatáson. Végül a keretszűkítést nem élte túl, nem került be a legjobbak közé, csak a második vonalban folytathatta. Az edző szerint nem játékosa teljesítményével, hanem pedigréjével volt a baj: Coloradóban nem hitték, hogy Arizonából is tehetséges hokisok kerülhetnek ki. Nem engedte el tanítványa kezét, további kemény munkára biztatta, aminek meg is lett az eredménye: ma már egyértelműen Matthews a legismertebb név ezek közül a játékosok közül. A mexikói anyától származó arizonai játékos, aki egy Mexikóból áttelepült, az orosz és európai hokit kombináló ukrán edző keze alatt lett korosztályának legjobbja Észak-Amerikában, igen szép példája a diverzitás megtermékenyítő erejének.