ECHL-, AHL- és DEL-bajnokot igazolt a Salzburg

   

Miközben az osztrák válogatott fele szerződésére vár, a Salzburg új amerikai edzője kanadai nagyágyúval erősítette meg a védelmét.

Bobby Raymond 1985-ben született, az NCAA-ből egyéves európai kitérő után, 2010-ben került az ECHL-es Florida Everblades csapatához. Szezonja jól sikerült, így a playoffban az AHL-es Binghamton Senatorshoz is felhívták, ahol 9 meccsen két pontot gyűjtött, így a szezon végén ő is magasba emelhette a Calder-trófeát. A következő szezonban többnyire az AHL-ben játszott, azonban nem úgy jöttek össze számára a dolgok, ahogyan azt ő szerette volna, így a szezont Floridában fejezte be. A rájátszás itt is jól sikerült, hátvédként 18 meccsen 10 pontot tett a közösbe, úgyhogy ebben az évben sem maradt serleg nélkül, a Kelly-kupával gazdagodott. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy itt ismerkedett meg Greg Poss vezetőedzővel, akinek kiterjedt német kapcsolatrendszere volt, miután korábban 11 évet húzott le a DEL-ben, még német szövetségi kapitány is volt. Nem volt meglepő tehát, hogy 2013 már Poss egy korábbi csapatánál, az Iserlohn Roostersnél találta Raymondot, aki 52 meccsen 27 pontot ért el. A következő szezonban el is vitte őt Poss egy másik volt csapata, az Adler Mannheim, amellyel harmadik trófeáját is megszerezte a kanadai bekk. Így logikus volt, hogy amikor a Salzburg szerződtette a kispadra Posst, a tréner egyik első szerzeménye Raymond volt, akinek így jó esélye lesz, hogy negyedik bajnoki címét is megszerezze.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum