Eliás még egy évet vállal
A New Jersey történetének legjobb játékosa 21. szezonjára készül.
Patrik Eliás tavalyi szezonja borzalmasra sikerült. Egy súlyos térdsérülés miatt majdnem a teljes szezont kihagyni kényszerült, csak 16 meccsen lépett jégre, amiből három a Devils utolsó három találkozója volt. Ezen a három mérkőzésen kiválóan mozgott Eliás, nyoma sem volt a sérülésének, így a 40 éves szélső eldöntötte, hogy a július elsején lejáró szerződését még egy évvel meghosszabbítaná, de csak az Ördögökkel, más csapat szóba sem jöhet. A feltételes mód csak annak szólt, hogy térde mennyire bírja majd a nyári felkészülést. A döntéséről értesítette a New Jersey vezetőségét is, aki elfogadta Eliás döntését, és jelezte, amennyiben egészségesnek érzi magát, kész meghosszabbítani a szélső kontraktusát.
Eliás kétszeres bajnok (2000, 2003) a New Jersey csapatával és nem mellesleg a franchise történetének a legjobb játékosa. Minden jelentősebb kategóriában az első helyen áll, a gólokban (408), a gólpasszokban (617), a pontokban (1025), továbbá a legeredményesebb egyenlő létszám mellett (279) és emberelőnyben (113) egyaránt. A lejátszott meccsek tekintetében és az emberhátrányos gólokban is feljöhet az első helyre, előbbihez 43 találkozó, utóbbihoz egyetlen gól szükséges számára.