Bejutott a rájátszásba a Pittsburgh és a Nashville
A New Jersey és Carolina ellenben kiesett. Nyert a Red Wings és a Flyers, így a Bruinsszal együtt továbbra is élet-halál harcot vívnak a rájátszásba kerülésért. Barkov négy pontot termelt.
Óriási meccset nyert a Florida a Montreal ellen. A Canadiens ugyanis hiába vezetett három góllal, nem számolt Aleksander Barkovval, akinek a vezetésével a Panthers fordítani tudott. A finn-orosz csatár pályafutás első négypontos meccsén van túl, két gólt előkészített, kettőt maga lőtt, a másodikat, a győzelmet jelentőt fél perccel a végső dudaszó előtt.
Ismétlődött a történelem a Rangers számára. A New York két nappal ezelőtt a Carolinával játszott, vasárnap hajnalban a Buffalóval, mindkét csapat ellen kilences győzelmi sorozata volt, mindkettőt elbukta, így továbbra sem tudta biztosítani a helyét a playoffban. A Sabres a duplázó Ryan O’Reilly vezetésével háromgólos előnyt épített, innen pedig nem volt nehéz behúzni a pontokat a Gardenben.
A Pittsburgh Brooklynban ütötte ki az Islanderst, ezzel biztosította a helyét a rájátszásban, egymás után tizedszer. A Penguins legjobbja a 24 védéssel pályafutása első shutoutját elérő Matt Murray volt. Murray mellé Matt Cullen, Tom Kuhnhackl és Sidney Crosby nőtt fel, előbbi két játékos egy-egy gólt és gólpasszt tett a közösbe, míg a Főpingvin 600. gólpasszát jegyezte.
Simán hozta a Calgary az albertai rangadót az Edmonton ellen. A Flames, akárcsak a Penguins, egy ötöst ütött idegenben, miközben gólt sem kapott. Joni Ortio 28 lövést védett és pályafutása során másodszor nem kapott gólt. A finn hálóőr mellett Johnny Gaudreau és Mikael Backlund játszott nagyot, mindkét játékos kétszer köszönt be az Edmontonnak.
Wayne Simmonds emberelőnyös játéka jelentette az újabb sikert a playoffért küzdő Philadelphia számára. A Flyers négyszer került fórba a mérkőzésen, ebből a liga legjobb fekete játékosa kettőt váltott gólra, egyet pedig előkészített. A Philly jelenleg a hetedik-nyolcadik helyen áll a szintén 91 pontos Detroittal.
A Red Wings ugyanis ugyanúgy begyűjtötte a pontokat mint a Philadlepelphia, mégpedig egy Original Six-rangadón a Toronto ellen. Az Air Canada Centreben rendezett meccsen Brad Richards és Mike Green vitte a prímet, mindkét játékos góllal és gólpasszal zárta az estét. Az autóvárosiak a győzelem ellenére nem érezhetik magukat biztonságban, a Flyers és az egy ponttal mögöttük lévő Boston egyaránt egy meccsel kevesebbet játszott, így vesztett pontok tekintetében jobban állnak ellenfelüknél.
A Dallas győzni tudott a Kings csarnokában, ezzel hatalmast lépést tett a Nyugati Konferencia első helye felé, négypontosra növelve előnyét a St. Louis előtt. Pedig a Los Angeles kétszer is vezetett és előnnyel várta a befejező harmadot is, ám a Stars Patrick Eaves és Jordie Benn góljaival fordítani tudott. A győztes gólnál a gólpasszt Patrik Nemeth adta.
Senki sem lehetett boldog a Tampa-New Jersey meccset követően. A Devils a vereséggel hivatalosan is lemarad a rájátszásról, míg a Bolts elvesztette Steven Stamkost, akinek vérrögöt találtak a kezében. A vezérüket vesztett délkeletiek ennek ellenére behúzták a meccset Nyikita Kucserov vezetésével, aki mindhárom gólból kivette a részét, egyet maga lőtt, kettőt pedig előkészített.
Tét nélküli meccset rendeztek Raleighben, ahol a Hurricanes fogadta a Columbust. A mérkőzés Brandon Saad jutalomjátékát hozta, aki 1-1-es állás után karrierje első tripláját ütötte, ami ráadásul klasszikus mesterhármas volt. A tavaly még bajnoki címet ünneplő csatár teljesítményének köszönhetően a Jackets négy elvesztett mérkőzés után győzött ismét.
A játéknap egyetlen szétlövését a Predators?Sharks meccs hozta, ahol mindkét csapatnak volt oka az örömre. A hazaiak egy pontot szereztek, amivel eldőlt, hogy biztosan ott lesznek a rájátszásban. A vendégek pedig attól lehettek boldogok, hogy a harmadik harmadban Tomas Hertl duplájával döntetlenre mentették a meccset, majd a szétlövések során Logan Couture góljával a plusz pontot is zsebre tették.
Meglepetésre gólt sem tudott ütni az alapszakasz győztes Washington a Coyotes otthonában. Az Arizona kapusa Mike Smith mind a 31 fővárosi lövést hárította és jubileumi 30. hibátlan meccsét könyvelhette el. A találkozó egyébként a záró etapban dőlt el, amikor az Arizona három gólt szerzett, ebből az első kettőt mindössze 27 másodperc leforgása alatt.
NHL, 2016. április 2.
NY Islanders?Pittsburgh 0-5
G.: ? ill. Sundqvist, Hörnqvist, Cullen, Kessel, Kuhnhackl
Philadelphia?Ottawa 3-2
G.: Simmonds (2), Couturier ill. Zibanejad, Hoffman
Los Angeles?Dallas 2-3
G.: Pearson, Carter ill. Benn (2), Eaves
Toronto?Detroit 2-3
G.: Greening, Nylander ill. Richards, Green, Quincey
Tampa Bay?New Jersey 3-1
G.: Hedman, Boyle, Kucserov ill. Henrique
Florida?Montreal 4-3
G.: Barkov (2), Jágr, Huberdeau ill. Gallagher, Desharnais, Mitchell
NY Rangers?Buffalo 3-4
G.: Hayes, Miller, Stepan ill. O’Reilly (2), Girgensons, Moulson
Carolina?Columbus 1-5
G.: Skinner ill. Saad (3), Jenner, Bjorkstrand
Nashville?San Jose 2-3
G.: Weber, Jarnkrok ill. Hertl (2)
Edmonton?Calgary 0-5
G.: ? ill. Gaudreau (2), Backlund (2), Colborne
Arizona?Washington 3-0
G.: Doan, Ekman-Larsson, Richardson ill. ?