Az NHL-ben újra egyre több a szétlövés

 

A csapatok alkalmazkodtak a 3-3 elleni játékhoz és a rájátszás közeledtével is egyre óvatosabbá váltak. Ezzel együtt is sikersztori a szabályváltozás.

Hat hónap telt el a hosszabbítás új formátumának bevezetése óta, ahol nem négy, hanem három mezőnyjátékossal állnak fel a csapatok, a cél a szétlövésben eldőlő meccsek számának csökkentése volt. A kezdeti látványos sikerek után január óta ismét nő a szétlövések szerepe. A USA Todayben március 11-én megjelent cikk szerint a január elseje óta addig lejátszott 106 olyan mérkőzésből, amely a rendes játékidőben döntetlennel ért véget 49 ment el a büntetőkig, ami 46%. A szezon első három hónapjában ugyanez az arány még csak 34% volt.

A lap által megszólaltatott anaheimi hátvéd, Cam Fowler úgy látja, hogy a csapatok kezdenek ráérezni a 3-3 elleni játék lényegére, inkább törekszenek a korong birtoklására és nem lövik azt el, csak ha igazán nagy a gólszerzés esélye. További szakértők úgy látják, hogy a rájátszás közeledtével a csapatok egyre kevésbé vagányan állnak bele a játékba a hosszabbításban. Senki nem akar hibázni és ezzel értékes ponttól fosztani meg csapatát, a játékosok sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a védekezésre és a helyes ütemű sorcserékre, ami miatt kevesebb a kontra és a lefordulás.

Összességében azonban így sincs ok panaszra a lap szerint. A szezonban 235 meccs nem dőlt el a rendes játékidőben, ezek 60%-ában viszont az extra pontról még a hosszabbításban döntöttek a felek. Tavaly ugyanez az arány még csak 42% volt. Ezzel Jim Nill, a Dallas Stars általános igazgatója is egyetértett: “Szerintem a 60% nagyon jó arány. És tekintetbe kell venni a szórakoztatás részét is a dolognak. Nincs izgalmasabb manapság annál, mint amikor egy nagy meccs hosszabbításban dől el.”

NHL bunteto

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum