Ismét vizsgálódnak Kane körül
Most nem nemi erőszak, hanem a szabályok kijátszása a vád. Kane mellett Stan Bowman van a célkeresztben.
Úgy látszik a botrányok nem tudják elkerülni Patrick Kane-t, a Chicago sztárjátékosát. Most egy újabb ügy kapcsán került elő a háromszoros bajnok játékos neve, ahol nem is ő, hanem a csapat menedzsere az első számú gyanúsított. A sztori röviden a következő. A Hawks 88-as játékosa a tavalyi szezon második felében kulcscsonttörést szenvedett. A legjobb jóslatok szerint is a playoff későbbi szakaszában várták a visszatérését, ám meglepően gyorsan gyógyult, így a rájátszás legelső meccsén már jégre léphetett.
Mindezt úgy, hogy Stan Bowman, a csapat fiatal kora ellenére is legendás menedzsere a cserestop kezdete előtt hosszabb sérült listára (LTIR, Long-Term Injured Reserve) rakta a játékost, ami azzal járt, hogy a játékos fizetése nem számított bele a sapkába. Így a Chicago megszerezhette az Antoine Vermette, Kimmo Timonen, Andrew Desjardins hármast. Még úgy is befértek a vonal alá, hogy Vermette-ért 3,5 millió dollárt, Timonenért 2,75 milliót, Desjardinsért 800 ezer dollárt fizettek. A sapka miatt Kane visszatérése után sem kellett aggódnia a csapatnak, az NHL jelenlegi szabályzata szerint ugyanis a playoff idején büntetlenül át lehet lépni a büdzsét, nincs a fizetéseknek felső korlátja.
A GM-ek e heti Boca Beach Clubban tartott ülésén az Anaheim és St. Louis képviseletében Bob Murray és Doug Armstrong szólalt fel a tavalyi eset kapcsán. Mindkét fél sérelmezte, hogy a Chicago, még ha szabályosan is, de nem megfelelően cselekedett és a szabályokat gyakorlatilag kijátszotta, amiért magyarázatot várnak Stan Bowmantől. Armstrong saját csapatát, illetve esetét hozta fel ellenpéldaként. A Blues menedzsere Alex Steent tehette volna LTIR-re egy sérülés miatt február végén és akkor ő is kijátszhatta volna a szabályokat. Ám elmondta, hogy esze ágában sem volt ezt megtenni, hiszen először is nem akarta jegelni a játékosát feleslegesen, másodszor pedig általános vélemény az általános igazgatók között, hogy maga a szabályzat is hibás, amely így lehetőséget teremt a paragrafusok kijátszására.