Három mesterhármas hat mérkőzésen

   

Frolík, Neal és Silfverberg is triplázott. Quick rekorder lett.

Hat perc jó játék elég volt az Islandersnek ahhoz, hogy legyőzze a Floridát. A délkeletiek hiába nem kaptak gólt az 53. percig, a Szigetlakók a hajrában gyorsan berámoltak hármat és megfordították a mérkőzést. A győztes gólt 100 másodperccel a befejezés előtt Cal Clutterbuck ütötte.

Nagy verést kapott hazai jégen a Chicago, a bajnok egy ötöst kapott a Kingstől úgy, hogy még gólt sem tudott ütni. Jonathan Quick 32 védéssel pályafutása 41. shutoutját érte el, amivel az NHL történetének legeredményesebb amerikai születésű kapusává lépett elő, megelőzve a John Vanbiesbrouck, Frank Brimsek kettőst.

jonathan_quick1

Gólzáporos meccsen győzött a Calgary a St. Louis ellen a három gólig, közte két emberhátrányos találatig jutó Michael Frolík vezetésével. A Flames a második harmadban lépett el az ellenfelétől, amikor 2-2 után 3-0-ra nyerte a harmadot. A Blues visszajött ugyan egy gólra, de az utolsó három percben Frolík kettőt ütött, amivel nemcsak bebiztosította a győzelmet, de megszerezte karrierje második tripláját is.

James Neal egymaga verte az Oilerst. A Nashville csatára az első és a második harmadban is egyenlített Edmontonban, majd a záró játékrész ötödik percében a győztes gólt is megszerezte. A Predators balszélsője pályafutása során hatodik alkalommal triplázott.

Mark Dano vezetésével simán győzött a Winnipeg Vancouverben. A Jets centere egy duplával és egy előkészítéssel járult hozzá ahhoz, hogy csapata ötgólos előnybe kerüljön a harmadik harmad elejére. A Canucks az utolsó tíz percben két góllal csak kozmetikázni tudta az eredményt.

A játéknap utolsó mesterhármasát Jakob Silfverberg ütötte. Az Anaheim csatára pályafutása első triplája mellett egy gólpasszal járult a New Jersey kiütéséhez. A négy ponttal záró balszélső mellett Andrew Cogliano és Ryan Kesler tett ki magáért, mindkét játékos egy-egy gólt és két gólpasszt tett a közösbe.

NHL, 2016. március 14.

NY Islanders?Florida 3-2
G.: Okposo, Bailey, Clutterbuck ill. Barkov, Bjugstad

Chicago?Los Angeles 0-5
G.: ? ill. Versteeg, Lucic, Lecavalier, Brown, Toffoli

Calgary?St. Louis 7-4
G.: Frolík (3), Monahan (2), Colborne, Giordano ill. Stastny (2), Upshall, Shattenkirk

Edmonton?Nashville 2-3
G.: Eberle, Pakarinen ill. Neal (3)

Vancouver?Winnipeg 2-5
G.: McCann, Virtanen ill. Dano (2), Myers, Burmisztrov, Scheifele

Anaheim?New Jersey 7-1
G.: Silfverberg (3), Cogliano, Kesler, Perry, Ritchie ill. Smith-Pelly

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum