Háriék és Vas Mártonék is vereséggel kezdték a rájátszást
A Leksand és a Fassa Falcons is idegenben szenvedett vereséget. Erdély Csanádék egyre-másra döntik a nézőszámrekordokat, bár szerdán kikaptak.
Elég fontos meccset vesztett el Hári János csapata a Hockey Allsvenskan rájátszásában. Az első két helyezett párharcában a Tingsryds 1-0-ra vezet az AIK csapatával szemben, Háriék a 3-8. helyezettek között csatáznak. Ennek a hatosnak a nyertese majd az AIK?Tingsryds vesztesével játszik az osztályozós lehetőségért. Negyedik helyezettként a Leksand 2 ponttal érkezett és az első játéknapon a harmadik helyezett Oskarshamnhoz utazott. Az első harmad 1-1-es, a második gól nélküli döntetlent hozott, majd a záró húsz perc első felében három gólt ütöttek a hazaiak és ezzel eldöntötték a meccset. A végén még emberelőnyből Háriék is betaláltak, ezzel alakult ki a 4-2-es égeredmény. Figyelemre méltó, hogy az Oskarshamnnál a négy gólra 11 pontszerző jutott, ez mutatja a csapat erősségét. Hári nem szerzett pontot, a Leksand 4. helyen áll a minitabellán.
Vas Mártonék számára is elkezdődött a rájátszás, az első körben a negyedik helyezett Vipiteno az ellenfelük. Az első meccsen az események a középső játékrészbe koncentrálódtak, a Vipiteno szerzett vezetést, és bár a Falcons egyenlített, a hazaiak újabb két gólt szereztek és 3-1-re nyertek. Vas Márton nem szerzett pontot, a Vipiteno 1-0-ra vezet összesítésben.
Erdély Csanád csapata, a Sioux Falls Stampede páratlanul sikeres szezont fut, ami a nézőszámot illeti. Múlt szombaton telt házas mérkőzésen volt a magyar csatár a mérkőzés legjobbja, a kivételes marketing akcióról már beszámoltunk. A közel 11 ezer néző nem csak a USHL-en belül számít rekordnak, de az első osztályú egyetemi bajnokságokkal (pl. NCAA) való összevetésben is kiemelkedő. Sőt, ha az AHL-t és az ECHL-t együtt vizsgáljuk, akkor is felférne a dobogóra, miután a harmadik legmagasabb nézőszám. Ami még örvendetesebb, bár az is megsüvegelendő lenne, ez nem csak egyszeri jó teljesítmény, hanem az egész szezon átlagnézőszáma is igen versenyképes. Az idei 26 hazai mérkőzésre összesen 175273 jegy kelt el, a 6741-es meccsenkénti átlag természetesen a legmagasabb a USHL-ben. Már a tavalyi 191 ezer néző is ligarekord volt, idén még négy hazai mérkőzése van a csapatnak, tehát a 200 ezer össznéző is elérhető.
Szerdán “mindössze” ötezren voltak kíváncsiak a Des Moines Buccaneers elleni mérkőzésre, ki is kaptak a hazaiak egy a meccs végén, üres kapura kapott góllal 4-2-re. Erdély pontot nem szerzett, a Stampede 5. helyen áll nyugaton.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Azari Zsolt | Sanok | PHL | 5. | 19 | 4 | 2 | 6 |
Erdély Csanád | Sioux Falls Stampede | USHL | 5. | 43 | 5 | 5 | 10 |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 1. | 33 | 19 | 20 | 39 |
Galló Vilmos | Linköping HC | SHL (SWE-1.) | 4. | 39 | 5 | 4 | 9 |
Gáspár Máté | EHC Linz | EBEL (AUT-1.) | 2. | 2 | 0 | 0 | 0 |
Hári János | Leksands IF | Allsvenskan (SWE-2.) | 4. | 45 | 10 | 33 | 43 |
Láday Tamás* | Medicine Hat Tigers | WHL | 9. | 9 | 0 | 1 | 1 |
Magosi Bálint | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 12. | 23 | 7 | 6 | 13 |
Briancon | Kupa és Ligakupa | 8 | 1 | 1 | 2 | ||
Sági Martin | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 1. | 9 | 1 | 3 | 4 |
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 8. | 46 | 5 | 9 | 14 |
Sevela Peter | Skalica | Extraliga (SVK-1.) | 10. | 24 | 79 | 718 | 90,1 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 14. | 28 | 2 | 5 | 7 |
Klagenfurt | EBEL | 2. | 11 | 1 | 3 | 4 | |
Vas János | Slavia Praha | 1. liga (CZE-2.) | 4. | 32 | 9 | 15 | 24 |
Vas Márton | HC Fassa Falcons | Serie A (ITA-1.) | 5. | 43 | 10 | 27 | 37 |
HC Fassa Falcons | Olasz Kupa | 2 | 1 | 1 | 2 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.
*Láday Tamás azóta már hazatért, Fehérváron játszik a MOL Ligában.