Közeleg Frank Banham visszatérése
Az előző szezon óta két műtéten átesett magyar válogatott csatár napokon belül teljes értékű játékos lehet.
A 41. születésnapjához közeledő Frank Banham kétségkívül a Fehérvár AV19 egyik legfontosabb embere. Rob Pallin vezetőedző többször is hangsúlyozta, mennyire hiányzik a gólérzékeny támadó, elsősorban az emberelőnyös játékból.
A veterán kanadai csatár térdét még a világbajnokság után, tavasszal műtötték meg. Abból az operációból felépült, visszatért, kisebb megszakításokkal játszott néhány mérkőzést ? összesen 15-öt a szezonban ?, amikor újra megsérült. November végén, december elején a bokájával adódtak problémák, azt is műteni kellett, közel két hónapja nem játszott. A beavatkozás jól sikerült, a rehabilitációja kiválóan halad, a múlt hét óta egyre nagyobb erőbedobással edz már jégen is.
Hogy játékára már ezen a hétvégén sor kerülhet-e, az még kérdéses ? szokás szerint az orvosok döntenek majd erről ?, de minden bizonnyal legkésőbb a jövő héten ott lehet a Volán soraiban. Ha így lesz, akkor a középszakasz kezdetére a Fehérvár EBEL-keretének minden játékosa a vezetőedző rendelkezésére állhat, ilyenre ebben a szezonban még nem volt példa.
A legutóbbi fordulóban például Banham mellett ? a Volán-közösségi oldal tájékoztatása szerint ? Kovács Csaba és Benk András hiányzott a csapatból, mindketten lázas betegek voltak. Remélhetőleg kedden Linzben már számíthat rájuk a tréner, de legkésőbb szombaton hazai jégen.
Fotó: Mudra László (MJSZ)
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe