Jágr az örökranglista negyedik helyén
A cseh szélső 732. gólját ütötte. Toews duplán ünnepelt, a Rangerst a Gardenben ütötték ki.
A játéknap első szétlövését a Florida?Vancouver találkozó hozta, ami azon kívül, hogy a hazaiak sikerével zárult, Jaromír Jágr nagy napját hozta. A Panthers az első harmadban kétszer egyenlített, amiből a másodikat a már említett Jágr vállalta magára, aki ezzel megelőzte az NHL-örökranglistáján az eddig negyedik helyen álló Marcel Dionne-t. A második játékrészben azonban fordult a helyzet, a hazaiak kétszer vezettek és a Canucks egalizált kétszer. 40 perc és 4-4 után nem esett több gól a fennmaradó időben, így jöhetett a szétlövés, amely Aleksander Barkov találatával dőlt el a hazaiak javára.
Bostonban is a büntetők döntöttek a Bruins?Devils találkozón. Floridával ellentétben ez elég gólszegény mérkőzés volt, egy-egy gól született a rendes játékidőben és egy a rávezetések során, ez utóbbi Ryan Spooner révén. A Boston az újabb sikerrel egy pontra megközelítette a divízióelső Montrealt, ráadásul két mérkőzéssel kevesebbet játszott ellenfelénél.
A Washington a Gardenben ütötte ki a Rangerst, a fővárosi csapat ugyanis hetet ütött ellenfelének. Pedig nem így indult a találkozó, hiszen húsz perc után még a házigazdák vezettek 3-1-re, de a Capitals az első szünetet követően beindult és összesen hatot ütött a második és harmadik játékrészben. A Washington az újabb győzelemmel pontszámban befogta az NHL-listavezető Dallast.
Csak az utolsó előtti percben tette biztossá a Tampa az Ottawa elleni sikerét az Amalie Arenában. A Bolts az 59. percig csak 3-2-re vezetett, ám Alex Killorn és Steven Stamkos 13 másodperc alatt kétszer betalált, amivel bebiztosította a délkeleti csapat sikerét. A győztes gólt az a Mike Angelidis ütötte, aki közel négy év elteltével 2012. január 12-e után talált ismét a kapuba.
A Detroit legyőzte a Calgaryt és ezzel három vesztes meccs után gyűjtötte be ismét a pontokat. A Flames hiába szerzett vezetést, a második harmadban a Red Wings válaszul hármat ütött és kétgólos előnnyel várhatta a záró etapot. A kanadai gárda három perccel a befejezés előtt szépített, de Justin Abdelkader gólja fél perccel a befejezés előtt bebiztosította a vörösök sikerét.
A Chicago kapitánya, Jonathan Toews a San Jose elleni hosszabbításban szerzett góllal ünnepelte 600. NHL-mérkőzését. A Blackhawks keményen megküzdött a sikerért, hiszen a Sharks kétszer is előnybe került a találkozón, ám a hazaiak mindkétszer egalizáltak, második alkalommal Andrew Shaw révén a harmadik harmad első felében. 3-3 után jöhetett a ráadás, amelyet stílszerűen a jubiláló kapitány döntött el a harmadik percben.
NHL, 2015. december 20.
Florida?Vancouver 5-4 (videó)
G.: Thornton, Jágr, Trocheck, Ekblad ill. Hansen, Baertschi, Dorsett, D. Sedin
Boston?New Jersey 2-1 (videó)
G.: Eriksson ill. Greene
Tampa Bay?Ottawa 5-2 (videó)
G.: Nyesztyerov, Stamkos, Angelidis, Killorn, Stamkos ill. Smith, Karlsson
Detroit?Calgary 4-2 (videó)
G.: Larkin, Richards, Nyquist, Abdelkader ill. Wideman, Hamilton
NY Rangers?Washington 3-7 (videó)
G.: Miller, Kreider, Boyle ill. Williams (2), Kuznyecov, Oshie, Ovecskin, Chimera, Johansson
Chicago?San Jose 4-3 (videó)
G.: Anyiszimov, Kane, Shaw, Toews ill. Donskoi, Wingels, Pavelski