Női kapus az U20-as fiúk között
Németh Anikó, a női válogatott kapusa, nemrég a juniorok között lépett jégre.
“Teljesen véletlenül kerültem fel egy meccs erejéig a Pesterzsébeti Farkasok junior csapatához ? mondta Németh Anikó. ? A korosztályos kapusunk lebetegedett, valamint az ifi kapusunk, aki feljátszhatott volna, hazautazott az őszi szünetre Erdélybe. Ha jól tudom, ez egy egymeccses engedély volt, amit a szövetség hagyott jóvá számomra. Ebben a szezonban eddig 2 U18-as bajnoki mérkőzést védtem és pár edzőmeccset, de nyilván egy juniormeccs tempóban sokkal gyorsabb, hiszen vannak olyan játékosok, akik már felnőttből játszanak vissza, ilyen volt például Balogh Bence és Szabó Dávid. Gyorsabb a passzjáték is, ezért nehezebb volt lekövetnem mindent, mint például egy serdülő vagy egy ifimeccsen. Szerencsére megkíméltek a szurkálásoktól, nem korcsolyáztak belém a meccsen. Szerintem nem sok esély van rá, hogy újra szerephez jussak a juniorok között, ez az edzőtől és a junior kapusoktól függ. Nekem ott van a Farkasok U16-os csapata, ahol szinte mindig védek, és néha az ificsapatban is lehetőséget kapok, női szinten pedig a KMH Budapest EWHL-csapatában védek, ahol szintén sok jégidőt kapok, szóval elég sok meccsem van így is.”
Németh Anikó október 28-án az Ifj. Ocskay Gábor JA elleni mérkőzésen védett a juniorok között.