

Eperjes U18?Magyarország U17 5-2
Második eperjesi meccsét is elvesztette a fiatal ifikből álló válogatottunk.
Glen Williamson az 1999-ben született, tehát első éves ifjúsági korú játékosokkal utazott a Felvidékre, ahol előbb a HC Presov U20-asaival, majd U18-asaival játszott. Szerdán 8-2-re alulmaradtunk a juniorokkal szemben, és csütörtökön is háromgólos vereség lett a vége, a hazaiak 5-2-re győztek.
Horváth Andrásnak ez volt az első két meccse Glen Williamson segítőjeként az ifiválogatottnál. A Vasas U18-as edzője feladata szerint a hátvédekkel foglalkozik, őket látja el tanácsokkal, instrukciókkal a mérkőzéseken, míg Fodor Szabolcs a csatárokkal teszi ugyanezt.
“Fáradtnak éreztem a fiúkat ? mondta Horváth András a Jégkorongblognak ?, négy napon át kemény munkát végeztek, két nap alatt két meccset játszottak. Szerettek volna többet tenni a győzelem érdekében, de ez ma nem sikerült, ennyire futotta. Mindig kérjük őket, hogy a szisztémát játsszák, főleg ilyenkor lenne jó ez, amikor nincs annyi energia. De fáradtan a gondolkodás is tompul, nem voltunk elég hatékonyak, egyszerűek, ebből kifolyólag nem volt lehetőségünk nyerni ezen a meccsen.”
A program a jövő héten folytatódik, amikor az 1998-asoké lesz a főszerep, akik néhány 1999-essel kiegészülve a hétvégén egy komoly lengyel tornára utaznak, ahol a házigazdák mellett az osztrákok, valamint a szlovák U16-os szelekció ellen lépnek jégre.
További cikkek
- Szélig Viktort beiktatták az IIHF Hall of Fame-be
- A saját szintünkön helyt álltunk, de az nem az A csoport
- Bálizs Bence a norvég élvonalban folytatja
- Lettország–Svédország 3-1
- Sajnálom, hogy nem tudtunk segíteni Bencének
- Vérzik a szívem a srácokért, de nagyon büszke vagyok rájuk, mintha a fiaim lennének
- Fáj, hogy ennyire közel voltunk, így maradt még egy mérföldkő a pályafutásomban
- A végén szembejött a valóság
- Szeretném, ha azt mondanák, de kár, hogy Sofi már nem játszik, nem azt, hogy de jó lenne, ha már nem játszana