Hét csapatnak lesz új edzője az NHL-ben

 

Ketten ligán belül váltottak csapatot, ketten reaktiválták magukat, ketten az AHL-ből érkeztek. Összesen két Stanley Kupa- és két Calder Kupa-győzelem van a tarsolyukban. Nagyon röviden bemutatjuk őket.

Dave Hakstol, Philadelphia Flyers: Ő az egyetlen, aki alacsonyabb ligából érkezik, az elmúlt 15 évet a University of North Dakota csapatánál töltötte, ebből 11-et edzőként. Hakstolt május 18-án szerződtette a Flyers, Craig Berube-ot váltja, aki 82 meccseen 84 pontra volt képes.

Todd McLellan, Edmonton Oilers: McLellan San Joséból érkezik Edmontonba, ahol 300-nál is több győzelme volt az elmúlt hét szezonban. Ebből hat alkalommal bejuttatta csapatát a rájátszásba, ami az Oilersnek a 2006-os döntő óta nem sikerül. Idén a Sharksnak sem jött össze a kvalifikáció, így áprilisban közös megegyezéssel mentek szét. Edmontonban komoly csodának kell történnie ahhoz, hogy ebből jövőre rájátszás legyen, idén Dallas Eakins kezdett a kispadon, akit 31 meccs után Todd Nelson váltott.

Mike Babcock, Toronto Maple Leafs: Babcock szerződéséről mindent megírtunk, a világ leggazdagabb hokiklubja 8 évre szerződtette 50 millió dollárért. Az elmúlt 10 évet Detroitban töltötte, mindannyiszor elérték a rájátszást. Randy Carlyle vezetőedzőt váltja, egy komoly újjáépítés részeként.

Dan Bylsma, Buffalo Sabres: Sokáig a Sabres is versenyben volt a Babcockért folyó küzdelemben, ezt követően szerződtették Bylsmát május 28-án, aki az elmúlt öt és fél évet Pittsburghben töltötte. 2009-ben éppen Babcockkal szemben nyerték meg a Stanley Kupát. Elődje az a Ted Nolan, aki korábban a lett nemzeti válogatottat is dirigálta, idén azonban negatív ligacsúcsot döntött a Sabresszal, mindössze 23 győzelmet aratva a sok vitát kiváltó első draftjogért folytatott sportszerűtlen küzdelemben.

Bylsma

Peter DeBoer, San Jose Sharks: DeBoer New Jerseyből érkezik San Joséba, amellyel 2012-ben döntőbe jutott, ám a pocsék szezonkezdet után decemberben megváltak tőle. NHL-es karrierjét 2008-ban kezdte Floridában.

John Hynes, New Jersey Devils: Hynes a legfiatalabb az új edzők között, mindössze 40 éves, a Devils lesz első NHL-es munkája. Korábban a Pens farmcsapatát vezette az AHL-ben. Az elmúlt öt szezon mindegyikében legalább 42 győzelmet aratott a Wilkes-Barre/Scranton Penguinsszel. Június második ugyanaz a Ray Shero GM szerződtette, aki 2009-ben Pittsburghben is munkát adott neki.

Jeff Blashill, Detroit Red Wings: Logikus választás a távozó Babcock után. A 41 éves szakember az elmúlt három évet a Red Wings farmcsapatánál, a Grand Rapids Griffinsnél töltötte, ahol a franchise történetében páratlanul sikeres volt, 2013-ban Calder Kupát nyert. A Detroit jelenlegi játékosállományát nálánál senki nem ismeri jobban, legtöbbjüket AHL-es edzőként testközelből is irányította már. 2014-ben az AHL legjobb edzőjének választották.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum