Miért lehet Babcock Torontóba szerződése az évtized üzlete?

Ha bejön, annak az egész ligára hatása lehet. Mindazonáltal számos súlyos kérdés is felmerül, így a kockázat is jelentős mindkét oldalon. Leghamarabb öt-tíz év múlva okosabbak leszünk.

Mike Babcock lejáró szerződése egy éve tartja izgalomban a hokis közvéleményt, az események a Detroit kiesése után pörögtek fel, és bár a 10 éve az autóvárosban edzősködő legenda nem kapkodta el a döntést, nem is várt vele a végtelenségig. Az üzlet értelmében nyolc évre kötelezte el magát a Maple Leafs mellett, ez idő alatt mintegy 50 millió dollárt fog keresni. A kommentek egy jelentős része persze az összeg nagyságát emeli ki, ez azonban félrevezető. Bár kétségtelen tény, hogy ez az összeg hosszabb távon új szintre emelheti az edzői fizetéseket, hiszen az eddigi legtöbbet Todd McLellan kereste évi 3 millió dollárral, Joel Quenneville volt a második 2,75 millió dollárral, miközben Claude Julien, Darryl Sutter, Michel Therrien, Alain Vigneault, Peter Laviolette és Lindy Ruff évi 2-2,5 millió dollárt keres, a nagyvonalúság teljes hiánya ezen lovagolni. Ilyen szinten fontos a pénz is, a Babcockért küldött magánrepülő is, de botorság volna feltételezni, hogy ezek a döntő momentumok. Annál is inkább, mert ez az összeg aligha tűnik fel a kanadai klub büdzséjében, alig valamivel több, mint David Clarkson fizetése. Tulajdonképpen az eddigi gyakorlat nevezhető abszurdnak, hogy a klubok évi 70 millió dollárt költenek játékosokra, míg az edzők annyit keresnek, mint egy közepesen tehetséges hátvéd.

Babcock a piacon elérhető edzők csúcsát képviseli ugyan, mégis jelentős számban vannak olyan, akik szkeptikusak vele szemben. A különböző újságokban olvasható elemzésekből markánsan kirajzolódó vélemény szerint Babcock jó edző ugyan, de arra a feladatra, ami Torontóban vár rá, mégsem ő a legalkalmasabb. Eddigi pályafutása során jobbára létező All Star-csapatokból faragott bajnokot. Így volt ez Detroitban is, ahol olyan keretet vett át, amelyben Pavel Dacjuk, Henrik Zetterberg, Nicklas Lidström, Brian Rafalski, Jiri Hudler, Niklas Kronwall, Brad Stuart és hasonló játékosok voltak a húzónevek. Két olimpiát, egy felnőtt és egy junior-világbajnokságot is nyert Kanadával, de mondani sem kell, műfaját tekintve ezek a feladatok is arról szóltak, hogyan lehet bajnokcsapatot gyúrni szupersztárok gyülekezetéből. Nem arról van szó, mintha ez olyan magától értetődően egyszerű feladat volna, de ha vetünk egy pillantást a Toronto jelenlegi keretére, akkor könnyen belátható, hogy itt másfajta kompetenciákra van elsősorban szükség. Kritikusai ennél is tovább mennek és azzal érvelnek, hogy Detroit előtt Anaheimben éppen ilyen feladat várt volna rá, azonban kudarcot vallott, a kaliforniai klub szárnyalása, a kupagyőztes csapat alapjainak lerakása közvetlenül távozása után kezdődött.

Ezekben a gondolatokban van is igazság. Ám egyfelől Babcock is csak jobb edzővé vált az elmúlt 10 évben, másfelől a mai Detroit már régen nem az a sztárcsapat, mint volt az ezredfordulón, bent tartani a rájátszásban egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Ugyanakkor Torontóban sem vettek zsákbamacskát, pontosan kiszámolták, melyik edző mire lehet képes. Babcock szerződtetése nagyon fontos lépés lehet egy nagyon nehéz és hosszadalmas úton. A világ leggazdagabb hokiklubja előtt ugyanis nem kisebb feladat áll, mint egy gazdaságilag sikeres, ám sportszakmailag sikertelen csapatot újra felrakni az NHL térképére. Ez pedig nem is olyan egyszerű, mint amilyennek talán elsőre tűnhet.

Február végén jelent meg egy újságcikk arról, hogy Toronto a harmadik legkevésbé kívánatos desztináció a játékosok szemében, amikor új szerződésről vagy klubváltásról van szó. Egy klub három módon léphet előre: utánpótlás-nevelés, draftolás, illetve a játékospiacon eszközölt akvizíciók révén. Mindhárom útnak megvannak a veszélyei: az első hosszú időt vesz igénybe, a második kimenetele meglehetősen bizonytalan, a harmadiknak pedig gátat szab a fizetési sapka. Már sikeres kluboknak ez utóbbival nincs is nagyon gondja, ám a sikertelenek nem nagyon tudnak mit felmutatni a játékosjelölteknek, amiért azoknak megérné oda igazolni. Ovecskin kapcsán is rendre felmerül, mikor tudnak Washingtonban bajnokesélyes csapatot köré építeni.

Kilépni a sikertelenség köréből tehát roppant nehéz feladat. Torontóban, ahol 1967-ben ünnepeltek kupagyőzelmet utoljára, már számtalan kísérlet történt erre, de eddig mindig elbuktak. Ennek kockázata most is vastagon benne van a pakliban. Ugyanakkor olyan lépések is történtek, amelyek arra utalnak, ha lesz elegendő türelem és kitartás, sikerülhet ez. Babcock szerződtetésének pedig ez az igazi tétje: sikerül-e a világ leggazdagabb jégkorongos klubját visszavezetni az NHL élvonalába. Nem nehéz belátni, ha ez összejön, az alapvetően fogja megváltoztatni az erőviszonyokat a ligában.

Kanadai csapat legutóbb 1993-ban nyert kupát, a kanadai piac a totális sikertelenség kellős közepén is kielégíthetetlen étvággyal falja a jégkorongot, magyar szemmel egyszerűen nem lehet elképzelni azt az őrületet, ami akkor lenne, ha a Maple Leafs minden évben a kupagyőzelem valódi esélyével szállna harcba. Ezt a kultúrát Babcock is közelről ismeri. Egyrészt ő maga is kanadai, másrészt tíz gyönyörű évet húzott le Detroitban, amely szintén az Original Six-hez tartozó, alapító csapat. Ha a Torontóval sikerül megismételni azt, ami Detroitban összejött, akkor az feltehetően hosszú időre garantálni fogja a sikert. Hiszen amilyen nehéz bekerülni az elitbe, majdnem ugyanolyan nehéz kikerülni onnan, pláne ha a gazdasági alapok ennyire stabilak, mint Kanada legnagyobb városában. A korábban egymást negatív irányba erősítő folyamatok, pozitívba fordulnak át.

Ez szinte lehetetlen küldetésnek látszik, két olyan körülmény van, amely mégis emellett szól. Az első nagyon fontos tényező az idő. A nyolcéves szerződés is arról szól, hogy tisztában vannak vele, Babcock érkezésétől rövid távon látványos eredményeket várni, öngyilkosság. A kérdés csak az, meddig lehet a közönség türelmét kérni, amely már így is elérkezett a tűréshatárra. Itt jön a képbe a másik kulcstényező. Torontóban ténylegesen az egész szervezetet átalakítják, amihez úgy tűnik, eddig sikerült megtalálni az alkalmas embereket. Ez pedig olyan tőkét kölcsönöz az újjáépítés hosszú és kudarcokkal teli folyamatának, amelynek eddig többnyire híján voltak, ez pedig nem más, mint a hitelesség.

Első lépésben tavaly kinevezték Brendan Shanahant a klub elnökének, akinek a tekintélye megkérdőjelezhetetlen. Shanahan munkához is látott, az első év végén tudta, hogy meg kell szereznie Mike Babcockot, így tavaly nem igazán törte magát, hogy Carlyle helyére találjon valakit. De tavasszal megcselekedte, amit megkövetelt a haza, megszerezte az NHL aktuálisan legkeresettebb szakvezetőjét a Maple Leafs számára. Ez már önmagában olyasvalami, ami korábban elképzelhetetlen volt. Az utánpótlás jó kezekben van, Mark Hunter, aki potenciális jelölt az általános menedzseri feladatokra is, olyan rálátással rendelkezik az OHL-re, mint talán senki más.

A Shanahan, Babcock páros pedig eztán nekiállhat a legkeményebb munkának. Egyrészt azonnal el kell kezdeni dolgozni Babcock utánpótlásának a kinevelésén. Az ő fejében meglévő tudást kollektív tapasztalattá kell tenni a szervezetben. Másrészt a drafton is ideje lesz felmutatni valamit, mert a klub régóta adós ezzel. Ez a vezetőpáros arra is képes lehet, hogy korábban elképzelhetetlen kaliberű játékosokat csábítson a franchise-hoz. Harmadrészt a meglévő játékosállományt is át kell alakítani. Ha maradt még Pfaneufben, Kesselben jelentős tartalék, Babcock egészen biztosan alkalmas lehet arra, hogy azt kihozza belőlük, miközben ezek a játékosok is pontosan tisztában vannak vele, ha nem bizonyítanak az új edzőnél, akkor az számukra túl sok jót nem jelent. A Leafs emellett tele van tehetséges fiatallal, Detroitban pedig láttuk, mire képes a Tatar, Nyquist, Jurco hármas, tehát Babcockban ehhez is megvan a kellő szakértelem.

Ha pedig az őrület beindul, ha mindenki elhiszi, hogy Torontóban lehetséges 5-10 éven belül bajnokesélyes csapatot csinálni, akkor annak olyan következményei lehetnek, amilyeneket korábban elképzelni sem tudtunk. Elsősorban ez kölcsönöz ennek a kontraktusnak grandiózus karaktert. Shanahannek sikerült eladni a vízióját Babcocknak, egy nagyon fontos embert megnyert magának. A nagy kérdés, hogy menni fog-e az aprómunka is, elkíséri-e őket a kellő adag szerencse ezen az úton, és hogy lesz-e igazi lavina ebből a hógörgetegből.

Ízlelgessük kicsit a perspektívát: Stanley Kupára esélyes csapat Torontóban, a nemzetközi hokivilág fővárosában, ott ahol aztán tényleg semmi nincs a jégkorongon kívül, nem úgy, mint Chicagóban, Los Angelesben vagy New Yorkban. Egyből rájövünk, milyen keveset számított mindebben az az évi 6,25 millió dollár, amit Babcock fog keresni. Ha ez összejön, az nem kevesebbet fog jelenteni, mint egy új érát az NHL történetében.