

John Hynes a Devils új edzője
A szakember februárban ünnepelte 40. születésnapját, a jelenlegiek közül ő a legfiatalabb. Shero általános menedzser úgy tűnik, mindenképpen fiatalt akart a kispadra.
A Devils újdonsült általános menedzsere, Ray Shero már dolgozott vele, 2010-ben ő csinált belőle vezetőedzőt Hynest az AHL-es Wilkes-Barre Scranton Penguins csapatánál. Az azóta eltelt mind öt évben mindig rájátszásba vezette a csapatot. Hynesnak fiatal kora ellenére már komoly nemzetközi rutinja is van: nem kevesebb, mint 10 évet húzott le az USA utánpótlásnevelő programjában, többnyire vezetőedzőként. Az ifjúságiakkal egy, a juniorokkal két világbajnokságot nyert. Hogy milyen edző Hynes? AHL-es csapata a legkevesebb gólt kapta az alapszakaszban, gólkülönbsége +49 volt. Shero szerint elsősorban motivációs és tanítási képességei a meggyőzőek és kora miatt könnyebben szót érthet a fiatalokkal. New Jerseyben újra kell építeni a csapatot azok után, hogy az elmúlt három szezonban mindig lemaradtak a rájátszásról. Mivel régi klubja a Pittsburgh farmcsapata, ezért a Devilsnek kompenzációként egy harmadik körös draftjoggal kell fizetnie a következő három év valamelyikében. 2016-ban rögtön három harmadik körös draftjoga is van Sheróéknak, a sajátjukon kívül kaptak egyet a Detroittól a Zidlicky-ügyletért és egyet a Floridától Jagr eladásáért.
Hétfőig még több név felmerült azok után, hogy az eddigi vezetőedző, Peter DeBoer San Joséba igazolt. Köztük sokáig a szintén nagyon fiatal Guy Boucher tűnt a legesélyesebbnek, ami nem is csoda, hiszen 43 éves kora kora ellenére szintén jelentős címekkel rendelkezik. Pályafutása nagyon hasonló Hyneséhoz, bár ő már 39 évesen megkapta az NHL kispadját: a kanadai ifjúsági válogatottal háromszoros, a juniorokkal egyszeres világbajnok, 2009-ben a Drummondville-lel QMJHL-bajnok lett, majd ugyanabban a szezonban az év személyiségének is megválasztották. Egy évre rá a Hamilton Bulldogsszal az AHL-ben is kipróbálta magát, 115 ponttal elsők lettek nyugaton, azonban a konferenciadöntő hetedik meccsén kikaptak a Texas Starstól. Boucher-t ennek ellenére megválasztották az év edzőjének. Ezt követően három szezon következett a Tampa élén, majd 2013-ban Bernbe szerződött és azóta is a svájci főváros csapatát irányítja. Szerződése szerint észak-amerikai megkeresés esetén az élő kontraktus is felbontható, ennek határideje azonban hétfőn lejárt, így a berni csapat honlapja hétfőn azzal számolt be a szakember maradásáról, hogy: “Vége a flörtölésnek”. Bernben mindenesetre tudhatnak valamit, hogy az NHL-lel szemben is versenyképesek tudtak maradni. Esetleg a Devils kilátásai rosszabbak, mint azt a szurkolók remélik.
További cikkek
- Először kapott ki vendégként a Los Angeles
- Nem lassít az Edmonton
- 1500. pontját szerezte Alex Ovecskin
- McDavid megelőzte Jari Kurrit
- Hughes-party volt Vancouverben
- Ilyen sorozat sem volt még az NHL-ben
- Kucserov volt november legjobbja az NHL-ben
- 3000. alapszakaszmeccsét nyerte a Rangers
- Itt a New York Rangers új meze