Megpróbálom a cseh első osztályban folytatni

   

Vas Jánost marasztalja a Slavia Praha, de egyelőre jobb ajánlatra vár. Centerünk szerint a vb-siker titka a megváltozott játékstílus és a négy egyforma erejű sor volt.

A krakkói világbajnokságon a harmadik sorban kapott helyet, ez mennyiben jelentett más feladatot, mint az eddigi vb-ken?

A világbajnokságon négy egyforma erejű sorunk volt, és ez a sikerünk titka is egyben. Mindegyik sorunk jól védekezett és támadásokban is jeleskedett. A harmadik sorban kaptam helyet, ez szerintem a késői csatlakozásom miatt volt. Az első két sornak a szezon alatt vagy a felkészülés során már volt ideje összeszokni, ezért lettünk Kovács Csabával harmadik soros játékosok. Hozzáteszem, nem az a lényeg, hogy melyik sorban játszik egy játékos, hiszen úgyis az a fontos, hogy a végén a mi csapatunk nyerjen.

Torunban már voltak biztató momentumok, de azért február óta nagyot sikerült előrelépni. Nem volt ott a közvetlen felkészülésen, de egy nappal a vb előtt csatlakozva a kerethez, érzékelhető volt változás a korábbiakhoz képest?

A legnagyobb különbség a játékstílusunk megváltozása volt. Átálltunk az 1-2-2-re, és ez sokat segítette a csapatunkat. Ki tudtuk használni a gyorsaságunkat, és nem dobáltuk el magunktól annyit a korongot a támadásoknál sem. Én is éreztem már Torunban, hogy ez a csapat bármire képes, már akkor is egy nagyon erős ukrán válogatottat vertünk meg.

Vas Janos HUNPOL

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A szerződése lejárt. Lát fantáziát a cseh másodosztályban, egyáltalán miben maradt a Slavia vezetőségével? A tárgyalási pozíción változtat valamit az A csoportba jutás?

A Slavia szeretne hosszabbítani velem, már ajánlatot is kaptam, de így, hogy kiestünk, nem hiszem, hogy ott fogom kezdeni a jövő szezont. Megpróbálok újra az első osztályban játszani. Remélhetően kicsivel hamarabb ki fog derülni, merre leszek a következő idényben, mint tavaly nyáron.

Mindezek fényében hogyan alakul a nyári programja?

Edzésekkel telik, ugyanazzal a programmal, mint az előző években. Itthon, Dunaújvárosban készülök szárazedzésekkel. Most annyi a különbség, hogy Borsos Attila segíti a felkészülésemet. Egyszer leszek Budapesten jégen, az amatőrök edzőtáborát fogom két napig segíteni, egyszer pedig Győrben, amikor Bartalis Isti edzőtáborát látogatom majd meg.

Várható-e, hogy további magyar játékosok kapnak szerződést külföldön a vb hatására?

Nagyon jó lenne, ha így lenne, de reálisan nézve a dolgokat, most csak annyi történt, hogy másodikok lettünk a divízió 1-ben, ez nem hoz hirtelen megugrást ebben a kérdésben. Az A csoportban kellene maradandót alkotni és elérni, hogy a válogatottunk egy liftező csapat legyen az elkövetkező években, akkor nagyobbra nyílhatnak a kapuk. Persze az sem ártana, ha lenne egy NHL-es játékosunk, ami nagyon remélem, hogy lesz is néhány éven belül. Szlovéniát is Kopitar tette fel a jégkorongtérképre, és náluk is több A csoportos szereplés és egy szenzációs olimpia után tudtak többen erős külföldi bajnokságokba igazolni. Remélhetően mi is szépen lassan felzárkózunk majd Szlovénia szintjére.

Vas Janos HUNPOL2

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 
EL 17:40 BJAFHA 
EL 18:00 DABMIS 
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
Partnerünk
Archívum