Néhányan a könnyebb utat választották

   

Szoros meccsen maradt alul Magyarország Lengyelországgal szemben szombaton Torunban. A nyilatkozatok is erről árulkodnak.

Torbjörn Johansson: “Egy nagyon szoros, jó meccset játszottunk ma egy a mienkhez hasonló erősségű magyar válogatottal. A mindkét oldalon remek kapusteljesítmény is hozzá járult ahhoz, hogy ilyen szoros meccs legyen. Ma jobb meccset játszottunk, mint tegnap, jobban követtük az előre tervet, amit megbeszéltünk. Most hatvan percig tudtuk ugyanazt a szintet játszani, ez a nagy különbség a tegnapihoz képest.”

Rich Chernomaz: “Először is, a különbség ma annyi volt a két csapat között, hogy ők belőttek egy emberelőnyös gólt, nekünk pedig csak lehetőségeink voltak. Lassan kezdtünk, a védekezésünk viszont jó volt, főleg egyenlő létszámnál. Ahhoz, hogy idén sikeresek legyünk, szükség lesz pár változásra. Az egyik, hogy az idősebb, tapasztaltabb játékosoknak keményebben, fizikálisabban kell játszaniuk, ma is úgy tűnt, néhányan a könnyebb utat választották, amire a lengyelek agresszív játékkal válaszoltak. A másik, hogy gyakorolnunk kell még a korongkezelést. Illetve meg kell tanulnunk, hogy többet kell kapura lőnünk azokban a szituációkban, amikor áll játékosunk a kapu előtt.”

Rajna Miklós: “Csapatjáték volt, sajnos nem tudtunk elég jól játszani ahhoz, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Legközelebb ugyanolyan intenzitással kell kezdjük a mérkőzést, mint ahogy a második és a harmadik harmadban játszottunk, átvettük az irányítást, többet ütköztünk és több lehetőségünk is volt. Ez egy ilyen nap volt, most nem tudtuk kihasználni a lehetőségeket, de semmi baj, menni kell tovább, és az ukránok ellen hatvan percen keresztül úgy kell játszani, mint ma az utolsó negyven percben.”

Andrew Sarauer: “Elég jól ment a bemutatkozás, de sajnálom, hogy nem tudtunk ma gólt lőni. Keményen játszottunk, jó volt a kapusunk, és bár nem sikerült elérni az eredményt, amit szerettünk volna, jól küzdöttünk. Az ukránokról azt hallottam, nagyon jók, és ők öt gólt lőttek egy csapatnak, amelynek mi egyet sem tudtunk. De ezzel nem szabad foglalkoznunk, ki kell állnunk, és a saját játékunkat játszani, és akkor nem lesz baj ellenük sem. Élvezem a játékot a csapatban, ez egy új élmény nekem, soha nem játszottam még nemzetközi szinten. Sok csapattársamat ismerem, de új az edző, és vannak új arcok, még idő kell azért, hogy teljesen megtaláljam a helyemet. A lengyelek elleni meccs jó volt nekem, hogy elkezdjem megtanulni a dolgokat, láttam, hogy nem olyan egyszerű helyzetbe kerülni, és néha egyszerűen nem jönnek ki a dolgok, de ez nem olyasmi, ami egyik napról a másikra menni fog, de jó az út, amin vagyunk.”

Sarauer POLHUN

Fotó: Darányi Lea

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 15., kedd
PRE 17:00 DABOLL 3-2VÉGE
PRE 18:00 FTCNZÁ 4-1VÉGE
PRE 18:00 TITSCC 4-5VÉGE
VIS 19:00 POPAVS 4-3VÉGE
augusztus 16., szerda
PRE 18:00 TOPSCC 2-4VÉGE
augusztus 17., csütörtök
PRE 15:00 DABJUN 3-7VÉGE
PRE 17:00 SKAUTE 2-3VÉGE
PRE 18:00 MISVC2 2-4VÉGE
U16 18:30 SPAHUN 1-12VÉGE
augusztus 18., péntek
PRE 18:00 TITVC2 
PRE 18:00 TOPUTE 
U16 19:00 BERHUN 
VIS 19:00 MACNZÁ 
augusztus 19., szombat
PRE 15:00 DABKOS 
augusztus 20., vasárnap
PRE 19:00 DAB
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk