Fontos, hogy meg tudtuk nyerni a meccset

   

Komoly mérkőzést játszottunk az ukránokkal, ezt az öt nyilatkozat is tükrözi.

Rich Chernomaz (szövetségi kapitány, Magyarország): Tizenegy gól volt, két büntetőlövés, sok kiállítás, szünet, ez a meccs nagyjából mindennel szolgált ma. A harmadik meccs egy tornán mindig a leggyengébb, mert már mindkét csapat fáradt, viszont ma több olyan dolgot sikeresen megoldottunk, amit a lengyelek ellen nem sikerült. Az eredmény is megvan, ami köszönhető a mai jó támadójátékunknak. A kiállítások során kicsit hagytuk őket, hogy felzárkózzanak, de összességében elégedett vagyok azzal a munkával, amit ezen a meccsen végeztünk.

Olekszandr Godinyuk (szövetségi kapitány, Ukrajna): Érdekes meccs volt, egyik csapat sem akart veszíteni, gyorsan járt a korong, erős ütközések voltak. Látszott, hogy nagyon akart nyerni a magyar és a mi válogatottunk is, nekünk nem sikerült, ezért gratulálok a magyar csapatnak. Elégedett azért nem vagyok, a szurkolók számára jó volt ez a meccs, de semmiképpen sem akartam, hogy ennyi gólt kapjunk. De ez csak egy meccs volt, nem a világbajnokság, arra jó volt, hogy megnézzük, egyes játékosok készen állnak-e már erre a szintre, vagy nem. Körülbelül tíz meghatározó játékosunk hiányzott, ennél jobbak leszünk, de értékelem a fejlődést, amin átmentek a fiúk.

Sofron István: Igazából ez a torna szerintem kellően szolgálta a felkészülésünket, egyedül a román meccs volt, ami gyengébb színvonalú volt, de ott be tudtuk gyakorolni az emberelőnyös játékunkat, és az egyéb szituációkat. A tegnapi és a mai mérkőzésünkre is igaz, hogy kicsit sok volt a kiállítás, de úgy érzem, ma a bírók kicsit engedték elszabadulni az indulatokat. Rengeteg olyan kiállítás volt, amivel meg kellett volna fékezniük az indulatokat az elején, de ez nem történt meg, így parázs mérkőzés alakult ki. Emiatt elég csúnya szabálytalanságok voltak, és sérülések is történtek. Tegnap nem tudtunk betalálni, annak viszont örülök, hogy ma ez többször is sikerült. Nagyon fontos, hogy meg is tudtuk nyerni a meccset. Az egész csapat jól játszott, küzdött és betartottuk a taktikát. A lengyelek ellen elkövetett hibáinkat kielemeztük, és ma sikerült ki is javítani őket, végre úgy játszottunk, ahogy majd a világbajnokságon is kell. Bízom benne, hogy ugyanilyen lendülettel és elszántsággal tudunk majd tovább készülni.

Kóger Dániel: Természetesen nem csak az én érdemem, hogy három gólt lőttem, az egész sorunk nagyon jól ment, ahogy a csapat is. Diktáltuk a tempót az egész meccsen. Örülök, hogy a végén sikerült behúznunk, jó így zárni egy hetet, főleg egy ukrán válogatott ellen. Nyerni mindig jó érzés, úgyhogy pozitív a torna vége. Az első meccs nem sok sportértékkel bírt, inkább átmozgató edzés jellegű volt, a lengyel meccs egyértelműen jobb hangulatú volt, és ez a harmadik is hasonlított egy hokimeccsre. Attól függetlenül, hogy a bírók elengedték egy kicsit a dolgokat, ezért alakult úgy az utolsó harmad, ahogy. Pár hibát, amit a lengyelek ellen vétettünk, sikerült kijavítanunk, eredményesebbek voltunk a kapu előtt, ezért is tudtunk nyerni.

Reiter Attila: A tornán a román meccsen játszottam ezen kívül, ahhoz képest ez sokkal keményebb és pörgősebb volt, sokkal jobb ellenféllel találkoztunk. Sok gól volt a meccsen, de szerencsére nekünk sikerült nyernünk. A kapusunk jól védett, voltak nagy bravúrjai. Teljesen jól tudtuk magunkat tartani a taktikához, a második harmadban az ukránok változtattak az övéken, ezért nekünk is változtatnunk kellett a letámadásunkon a harmadik harmadban, de működött minden.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 5-3VÉGE
AL 19:30 FTCVAS 7-8 HVÉGE
AL 19:30 ÓHADBF 3-6VÉGE
AL 20:00 LHLIKO 7-3VÉGE
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 3-6VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 2-4VÉGE
EL 18:30 DEBFTC 0-4VÉGE
december 5., kedd
AL 21:00 IKOWRM 
december 6., szerda
AL   VASLHL 
AL 19:40 FTCSZG 
Partnerünk
Archívum