Három újabb hiányzó a válogatottnál

   

Hétfő este megtartotta első edzését a toruni EIHC-tornára és közvetetten már a krakkói világbajnokságra készülő magyar válogatott. 2 kapus, 12 hátvéd és 23 csatár várja a keretszűkítést.

Hári János és Vas Márton klubelfoglaltság, Pavuk Attila térdsérülés, Tokaji Viktor pedig vállsérülés miatt már korábban lemondta az e heti programot. Hétfőn kiderült, hogy Sevela Peter kapus, valamint Bartalis István és Mihály Árpád csatár sem vesz részt az összetartáson. Előbbi családi okok, utóbbi klubelfoglaltság miatt ? a Brassó csapatkapitányaként készül a rájátszásra, amely a válogatotthét utáni kedden kezdődik ?, míg Bartalis pénteken sérült meg az EBEL-meccsen, vasárnap ki is hagyta a Fehérvár bajnokiját, miként ezúttal a válogatott összetartását is. Helyettük már nem hív be új játékost a szakvezetés.

Vas János, a cseh Slavia és Sofron István, a német Krefeld légiósa kedden csatlakozik a többiekhez, ahogy a pihenőnapot kapott Kovács Csaba is.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány az MTI információi szerint várhatóan már kedden este kijelöli az utazók névsorát. A csapat csütörtökön reggel indul útnak Lengyelországba, ahol pénteken 16 órakor kezdi meg szereplését.

Chernomaz HUN 5

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A toruni EIHC-torna menetrendje:

2015. február 6., péntek
16:00 Magyarország?Románia
19:30 Lengyelország?Ukrajna

2015. február 7., szombat
16:00 Lengyelország?Magyarország
19:30 Ukrajna?Románia

2015. február 8., vasárnap
16:00 Magyarország?Ukrajna
19:30 Lengyelország?Románia

A magyar válogatott bő játékoskerete a februári EIHC-tornára:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bálizs Bence 1990 Miskolc
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Védők:
Dósa Krisztián 1994 Miskolc
Gőz Balázs 1992 Miskolc
Gröschl Tamás 1980 Dab.Docler
Hüffner Adrián 1986 Dab.Docler
Kiss Dániel 1991 UTE
Mestyán István 1989 Dab.Docler
Orbán Attila 1990 Fehérvár
Pozsgai Tamás 1988 Dab.Docler
Reiter Attila 1994 Fehérvár
Szirányi Bence 1988 Fehérvár
Varga Arnold 1992 Fehérvár
Vojtkó Mátyás 1993 Miskolc
Támadók:
Azari Zsolt 1986 Dab.Docler
Benk András 1987 Fehérvár
Berta Ákos 1987 Debrecen
Erdély Csanád 1996 Fehérvár
Galló Vilmos 1996 Linköping (SWE, U20)
Hajós Roland 1990 Miskolc
Kocsis Ferenc 1995 Fehérvár
Kovács Csaba 1984 Fehérvár
Kóger Dániel 1989 Fehérvár
Könczei Áron 1994 Debrecen
Magosi Bálint 1989 Fehérvár
Metcalfe Tyler 1984 Miskolc
Nagy Krisztián 1994 Miskolc
Nemes Benjámin 1993 Fehérvár
Németh Attila 1992 Fehérvár
Andrew Sarauer 1984 Fehérvár
Sárpátki Tamás 1994 Fehérvár
Sebők Balázs 1994 Karpat (FIN-2.)
Sikorcin Ladislav 1985 Fehérvár
Sofron István 1988 Krefeld (GER-1.)
Somogyi Balázs 1991 Dab.Docler
Vas János 1984 Slavia (CZE-1.)
Vincze Péter 1995 Fehérvár


A felnőtt válogatott stábja, 2014/15:

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edzők: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő, Tóth-Bagi Zoltán
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelésmenedzser: Kéri Rudolf, Nagy József

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum