Mindenképpen mentálisan kell erősödnünk

 

Medgyes László megírta az első zlíni játéknap impresszióit.

“Gyorsan billentyűzetet ragadtam, mert nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy a tegnapi vereség kettétörte volna az elektronikus pennámat, vagy csak akkor írnék, ha éppen történelmi események történnek velünk?

A tegnapi nap tehát egy viszonylag kései átmozgató edzéssel kezdődött, majd ebédet követően már az esti bemutatkozásra készült a csapat. Ez volt az első mérkőzés, ahol az új IIHF-mezeket használtuk. Nem tisztem, hogy szakmailag értékeljem a mérkőzést, de annyit itt is meg szeretnék, jegyezni, hogy a 7-1 nem tükrözi valósan a meccs képét, de a sport már csak ilyen, van olyan mérkőzés, amikor az egyik csapatnak minden sikerül, míg a másiknak pedig semmi. 2-1 után nagyon rosszkor kaptunk egy kettős hátrányt, amelynek leteltét követően már 4-1-et mutatott az eredményjelző? Tanulni lehet és kell is az ilyen mérkőzésekből, s mindenképpen mentálisan kell erősödnünk.

Sokan meglepődhetnek azon, hogy egy U15-nek mondott cseh válogatott aratott ilyen mértékű győzelmet felettünk. Ehhez annyit fűzök hozzá, hogy egyrészt a mi csapatunk sem ?full? U18-as, mert 6-6 1997-ben és 1998-ban, valamint 4-4 1999-ben és 2000-ben született lány alkotja jelenleg a 20 fős keret. A fentiekből durván számított átlagéletkor 16,7? Ennyit a mérkőzésről.

Természetesen este a csapat nem volt a legvidámabb állapotban, s mivel már elve későre járt az idő, vacsorát követően csak 15 perces megbeszélés szerepelt a programban, hiszen ma korán volt ébresztő, s reggelit követően edzés. Én úgy terveztem, hogy még tegnap sort kerítek ennek a kis beszámolónak a megírására, de a megbeszélést követően ledőltem egy kis időre az ágyra, s utána már csak arra maradt erőm, hogy az ébresztőt beállítsam 6.30-ra? :)

Az érdeklődők kedvéért csatolok néhány fényképet a tegnapi napról. Ma már túl vagyunk a korai átmozgató edzésen, visszajöttünk a szállásra, s hamarosan ebédelünk, hogy a 15-kor kezdődő mérkőzésre úgy fizikálisan, mint mentálisan felkészülve állhassunk ki a szlovák válogatott ellen, akik tegnap elég meggyőzően léptek át a lengyel válogatotton. Akkor most ennyi, este újra jelentkezem és ezt nyugodtan vehetik fenyegetésnek is a kedves olvasók… :)

Update 1: Szívből kívánjuk, hogy ma a magyar junior válogatott nemes bosszút álljon a japán válogatotton a női U18 miatt! Hajrá srácok! Mivel a mérkőzéseink között van átfedés, így azt hiszem csak a végjátékot követhetjük majd csak élőben…”

u18noi3

u18noi5

u18noi4

Fotó: Medgyes László

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO 2-12VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 3-6VÉGE
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum