Broduer visszatérhet

 

A pletykák szerint az Anaheim, a Winnipeg vagy az Edmonton lehet a befutó.

Az Oilers nagy várakozással vágott neki a szezonnak, az eredmények azonban nem jöttek, négy meccs után egy ponttal áll az albertai gárda. A 11 ütött góllal még nem is lenne probléma, de a 25 kapottal már annál inkább. Ben Scrivensnek négy, Viktor Fasthnak öt felett van a kapott gólátlaga és mindkét hálóőr bőven 90% alatt teljesít. Ezekhez a statisztikákhoz jön még, hogy papíron elsőszámú Fasth ismét ágyéksérülést szenvedett, így hosszabb kihagyás várhat rá. Scrivesnek lett volna esélye bejátszania magát a csapatba, de nem élt a lehetőséggel, a farmcsapatból nincs, aki a helyére lépjen, így megnyitotta az utat Brodeur előtt.

Tavaly szintén kapusproblémákkal küzdött a Oilers, a szakvezetés azonban későn reagált, ami a playoffszerepléstől való korai búcsút jelentette. A Brodeur leigazolásával foglalkozó hírekre Craig MacTavish csak annyit reagált, hogy nem fogják elkövetni még egyszer azt a hibát amit tavaly. Ezt kicsit nehéz elhinni annak tudatában, hogy az idei szabadügynök piacon Ryan Miller és Jonas Hiller személyében nagyon is minőségi kapusok voltak a piacon, MacTavish mégsem vette fel egyikükkel sem a kapcsolatot.

A lényeges kérdés végül, hogy Brodeur mennyi fantáziát lát a csapatban, mert kihívás lenne számára rendbe rakni a védelmet és felhozni egy csapatot nulláról. Korábban azt nyilatkozta, hogy mindenképpen egy kupára esélyes csapatban akar játszani, ahol a győzelem motiválja és nem a pénz.

Nyilván a sikerért rendesen meg kellene harcolnia a kapusnak Edmontonban, de azért azt se felejtsük el, 3,7 millió dollárt még így is kaphat, hiszen ennyi hely van az Oilers bérkeretében.

Anaheimben egyetlen egy ember nem örülne Brodeur érkezésének, mégpedig Frederik Andersen. A dán kapus az elmúlt szezonban 28 meccsen védett az alapszakaszban, húszat megnyert, mindössze ötöt bukott el és 92%-os hatékonyság felett védett. Az óriási rájátszásbeli blama, a 3-0-s előnyről való kiesésében azonban ő is vastagon benne volt, ezt pedig nem felejtette el Bob Murray általános igazgató. Mint ahogy azt sem, hogy Brodeurnak mekkora rutinja van, amely még akkor is jól jön, ha csak a kispadon ül. Murray ráadásul nem fél hozzányúlni rutinos öreg rókákhoz, hiszen Dany Heatleyt is leigazolta egy évre a Duckshoz potom egymillió dollárért. Az Edmontonnal ellentétben Brodeurnek sokkal nagyobb esélye van bármilyen sikerre az Anaheimnél, hiszen a csapat egyértelműen a szezon egyik esélyese. Ráadásul ha Murraynek sikerül rábeszélnie a kapust, hogy Kaliforniába költözzön, akkor a ceruzát is megnyomhatja, hiszen több mint 6,5 millió dollár áll a rendelkezésére a fizetési sapkában.

A Winnipeg elsőre ugyanannak a kategóriának tűnik, mint az Edmonton. A kiváló játékosok mögött évek óta egy olyan kapuspáros dolgozik, amely nem képes becipelni a csapatot a legjobb nyolc közé. Ez pedig egyértelműen a szakvezetés hibája. Továbbra is első számú kapusnak számít Ondrej Pavelec, akinek karrierje során majdnem három gólt kap meccsenként és alig véd jobban 90%-nál. A második számú hálóőr a Jets csapatában Michael Hutchinson, aki eddig egyszer kapott lehetőséget, de tíz lövésből három gólt beszedett és ezzel alaposan leszerepelt. A menedzsment a szezon elején pedig hatalmas öngólt rúgott azzal, hogy megszerezte a sokkal jobb mutatókkal rendelkező Peter Budajt, akit másnap leküldött az AHL-be. Tehát papíron nyitva az út a Brodeur előtt, de fennáll a már említett Edmonton-szindróma, jó csapat kapus nélkül, ahol nagyon meg kell küzdeni a sikerért, de nem kupaesélyes.

A három csapatból tehát egyértelműen az Anaheim tűnik befutónak, ám ehhez a hírek szerint egy-két héten belül meg kellene egyezniük a feleknek. Amennyiben kútba esik a szerződés, képbe jöhet a már említett Edmonton, Winnipeg kettős. Ha ez a három csapat kútba esik, akkor marad még alternatíva Broduer számára, de nem az első poszton. St. Louis, Minnesota, Washington, Philadelphia és Pittsburgh még benne van a kalapban, hiszen Brian Elliott, Darcy Kuemper, Braden Holtby, Steve Mason vagy Marc-André Fleury mellé bármikor beférhet, mert a második számú kapus elmarad a várakozásoktól. Olyan csapatok azonban, mint a Boston, a Montreal, a NY Rangers vagy a Dallas szóba sem jöhet, csak akkor ha valahol hosszabb időre kidől a kezdő hálóőr. Az óra ketyeg, Brodeurnak valamivel több mint két hónapja maradt, december 31-ig kell döntenie, mert ha addig nem ír alá, akkor nem játszhat már ebben a szezonban.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum