0-7 után újra Salzburg

   

A Fehérvár védekezésének az EBEL leggólerősebb csatársorát kell megállítania vasárnap.

A Salzburg 11 meccséből 8-at megnyert. Szinte tökéletesen kezdte a szezont a Red Bull, sorra nyerte a meccseket az EBEL-ben és a Bajnokok Ligájában. Előbbiben folyamatosan az élmezőnyben tartózkodik, utóbbiban az egyenes kieséses szakaszba jutott csoportgyőztesként. Rendkívül gólerősen játszanak, több mint 4 gólos átlagot lőnek a szezonban. Bár az október eleji túrájukon két vereséget is szenvedtek, renezték soraikat, és előbb Ljubljanában, majd odahaza a Villach ellen újra magabiztosan nyertek. Nem várnak tehát nyugodt percek Rob Pallin csapatára, Salzburgban idén egyedül a Znojmo tudott nyerni. Ugyanakkor a magyar EBEL-csapat ez évben helyenként vendégként is komoly ellenállást mutatott.

A Fehérvár a sérülések és eltiltások miatt kényszerből két fiatal sorral igyekszik felvenni a versenyt a riválisokkal, és egyre jobban számíthat tőlük a pontokra. Erdély Csanád már két gólnál jár és Znojmóban Kocsis Ferenc is betalált, Vincze Péter pedig gólpasszokat oszt. A kapott gólok magas száma viszont továbbra is probléma, sajnos Csehországban is csak a szoros vereséghez volt elegendő a négy lőtt gól.

Szeptember végén Székesfehérváron már találkozott a két csapat, akkor 7-0-ra a Salzburg nyert.

Rob Pallin szerint a liga legjobbja ellen kell jégre lépnie csapatának. Ha a Znojmóban a második harmadtól látott teljesítményt nyújtják Banhamék, akkor van esélyük Salzburgban is. A Fehérvár új hátvédje, Mike Boivin először játszik előző csapata ellen.

Luka Gracnar megsérült, így az NHL-t és KHL-t is megjárt Bernd Brückler kezd a Volán ellen. A Fehérvárban továbbra is eltiltását tölti Magosi Bálint, sérülés miatt pedig Hetényi Zoltán, Szirányi Bence, Varga Arnold, Bartalis István és Kóger Dániel sem játszhat.

AVSRBS 2

Salzburg–Fehérvár 4-6

   

A magyar EBEL-csapat Ausztriában legyőzte a Red Bullt, visszavágott a szeptember 28-i hétgólos vereségért.

A találkozó fehérvári szempontból rosszul indult, a 3. percben Duncan góljával a hazaiak szereztek vezetést. A 7. perc végén Sarauer egyenlített, majd a harmad hátralévő részében két hazai és egy vendég emberelőny maradt ki. A második játékrész álomszerűen alakult a Fehérvár számára, az elején 23 másodperc alatt kihasznált egy emberelőnyt a korábbi salzburgi védő, Boivin révén, majd egy kihagyott előny után a 27. percben Lovecchio kétgólosra növelte a különbséget. A harmad közepén emberhátrányba került a fehérvári együttes, ám Sarauer négy az öt elleni játék során betalált a salzburgi kapuba. A 34. percben elcserélte magát a Fehérvár, Milam emberelőnyös góljával szépítettek az osztrákok.

A záró húsz perc elején újabb salzburgi emberelőnyös gól született Fahey révén, egygólosra csökkent a magyarok előnye. A 47. perc elején Orbán, az 55. percben pedig Kovács Csaba talált be Brückler kapujába, megnyugtatóvá téve a fehérvári vezetést. Tíz másodperccel a vége előtt Latusa szépített, ami arra volt elég, hogy beállítsa a 6-4-es végeredményt. Győzelmével a Fehérvár megszerezte második idegenbeli sikerét a szezonban.

A magyarok a játék minden elemében felülmúltak minket

 

Daniel Ratushny (vezetőedző, Red Bull Salzburg): A Fehérvár egyszerűen jobb volt nálunk, ez nem a mi napunk volt. Bármit is csináltunk, a magyarok a játék minden elemében felülmúltak minket és megérdemelten győztek. Nehéz megmondani rögtön a meccs után, hogy mi volt ennek az oka, mert nem voltunk fáradtak, viszonylag könnyebb hetünk volt. Holnaptól edzünk tovább, hogy minél előbb újra megtaláljuk a játékunkat.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár AV19): Amiért jöttünk, azt elértük. Hatalmas energiákat mozgósítottunk az egész mérkőzés folyamán, az összes sorunk kiválóan játszott. Mind a fiataljaink, mind a rutinos játékosaink kitettek magukért, de csak így lehet győzni Salzburgban, a liga legjobb csapatának otthonában.

Az interjúkat az albavolanhockey.hu oldalról vettük át.

RBSAVS

Fotó: redbulls.at

EBEL, 1879 néző. Játékvezetők: Graber, Pardatscher, Plattner.
Brückler: 81,8% (Feichter)
K
Robinson: 87,5% (Rajna)
Heinrich', Mühlstein, Latusa, Komarek, Raffl
1
Boivin, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Banham
Kutlák, Pallestrang, Sterling, Walter, Hughes
2
Wehrs, Orbán, Kovács, Sikorcin, Marino
Milam, Fahey, Beach, Duncan, Kristler
3
Tokaji, Reiter, Kocsis, Erdély, Vincze
Pöck, Rauchenwald, Welser, Brucker, Cijan
4
Hetényi P., Kiss, Benk, Nemes, Németh
Daniel Ratushny, Rob Davison
E
Rob Pallin, Sille Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:19 RBS Duncan Hughes Mühlstein
1-1 06:57 AVS Sarauer Banham LoVecchio
1-2 20:46 AVS PP Boivin Marino
1-3 26:46 AVS LoVecchio Sarauer Banham
1-4 31:35 AVS SH Sarauer
2-4 34:24 RBS PP Milam Raffl Sterling
3-4 44:54 RBS PP Duncan Fahey Walter
3-5 46:01 AVS Orbán Nemes
3-6 54:18 AVS Kovács Marino Wehrs
4-6 59:50 RBS Latusa Komarek Milam
32 Kapura lövések száma 33
16 Kiállításpercek 12

Elképesztően kontrázott a Fehérvár

   

A Volán villámgyors ellenakciókból ütötte a gólokat Salzburgban, csodaszép győzelem lett a vége. Mind a 10 gólt megtekinthetik itt.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
ROM 17:00 GALSCC 1-7VÉGE
U20 17:00 MISPEF 3-2VÉGE
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
U18 17:15 ETOUTE 4-3VÉGE
MK 18:30 MISFTC 5-1VÉGE
U18 18:40 VASKMH 0-3VÉGE
MK 20:15 MACUTE 4-5 HVÉGE
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U20 14:15 OHCKMH 5-4 HVÉGE
U18 15:30 PEFGEP 15-2VÉGE
U20 17:40 VASSLL ÉLŐ
U20 17:45 ZNOMAC ÉLŐ
U20 18:45 UTEDHK 
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
ROM 17:30 BRAGAL 
ROM 17:30 STESCC 
január 20., szombat
EWHL   SAVKMH 
U18 11:30 GEPZEG 
U18 13:40 KMHMIS 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
U18 16:15 KACAVS 
MK 17:15 MISUTE 
    • M4 SPORT
ROM 17:30 BRAGAL 
DEBL 17:45 MARGEP 
U18 18:15 UTEOKW 
ROM 18:30 SCCSST 
U18 19:10 VASETO 
EBEL 19:15 RBSAVS 
U18 20:00 ZNOMAC 
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 
U18 13:30 KACMAC 
U18 14:20 MISOKW 
U18 14:30 RBSAVS 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 
EL 20:00 TITFTC 
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   UTEVAS 
U18   ZEGPEF 
U20   UTEOHC 
U20 17:40 VASG99 
Partnerünk