A Fehérvár lehet a Salzburg első legyőzője

   

A hazai jégen még veretlen Fehérvár fogadja az EBEL-ben pontveszteség nélkül álló Red Bullt vasárnap késő délután.

A Fehérvár rég látott jó rajtot vett az osztrák bázisú ligában, a Villach és a sokak által mumusnak tartott Olimpija legyőzése mellett Klagenfurtból is biztosan hozott el három pontot. Pénteken Grazban a buszon maradt a csapat, az elrontott első 20 perc meghatározó volt a meccs kimenetele szempontjából.

Az EBEL-lel párhuzamosan a Bajnokok Ligájában is menetelő Salzburg eddig ellentmondást nem tűrő magabiztossággal vette az akadályokat, legutóbb Bécsben a másik ligakrőzus, a Vienna Capitals ellen aratott kétgólos győzelmet. A CHL-ben is csak a nyitófordulóban botlott, halad a továbbjutás felé.

AVSRBS

Akármilyen jó a Salzburg, a Fehérvár mindig képes megtréfálni. Az utóbbi években rendre a Volán nyerte a két csapat összesített párharcát. Éppen ezért aligha veszi lazán ezt a meccset a tabellaelső, mindenképpen kiváló csatára van kilátás, az épülő magyar EBEL-csapat egy újabb komoly vizsgája lesz ez a meccs. A Salzburg az eddigi 5 meccsen átlagban 4 gól felett lő és 2 alatt kap. Nem nehéz kiszámolni, a pontszerzéshez mindkét értéken legalább egyet kell a magunk javára alakítani.

Rob Pallin, a Fehérvár AV19 vezetőedzője visszatekintéssel kezdte a hivatalos előzetes nyilatkozatát: “Grazban az első harmadot átaludtuk, és nem vagyunk annyira jók, hogy 40 perc hokival meccseket tudjunk nyerni. Örülünk, hogy a listavezető látogat hozzánk. Ha nyerni akarunk, akkor stabil, fegyelmezett és megbízható védekezést kell nyújtanunk. Mindezek mellett az elsőtől az utolsó pillanatig a maximum fordulatszámon szükséges pörögnünk. Döntő lehet, hogy milyen minőségű emberelőnyöket és emberhátrányokat produkálunk.

A vendégektől a kiváló csatár, Thomas Raffl szólalt meg, aki Bécsben mesterhármasával a győzelem egyik kovácsa volt: “Örülünk, hogy sikerült legyőznünk a Capitalst és továbbra is veretlenek vagyunk. A Fehérvár nem sokat változtatott a tavalyi csapatán, leginkább csak a légiósokat cserélte le, és ettől még erősebb lett.”

A Red Bull játékoskerete viszont némileg szűkebb, mint az utóbbi években megszokhattuk, viszont a csapat kémiája nagyon rég volt ennyire jó. Aligha zavarja meg őket, hogy Andreas Kristler továbbra is hiányzik. Magyar oldalon a szokásos három hiányzóval számolhatunk, Hetényi Zoltán, Szirányi Bence és Varga Arnold nem áll a Pallin, Sille páros rendelkezésére.

Fehérvár–Salzburg 0-7

   

Egy harmad küzdelem, egy harmad csőd, egy harmad dulakodás. A középső játékrészben 7 percen belül 5 gólt kapott a Volán. Régen látott ilyen jó csapatot a Raktár utca közönsége ezen a jégen.

A Red Bull óriási energiákat mozgosított ezen a találkozón, ritkán látható módon még emberhátrányban is letámadott a láthatóan fizikai fölényben lévő vendégcsapat.

Nagyon keményen állt a meccsbe a Salzburg, és az első tíz percben többé-kevésbé a kapujához szorította a Fehérvárt. Rob Pallin nagyon jól érzett arra, hogy ezen a napon Josh Robinsont kell a kapuba állítania, a légiós kapus jó formában védett és a sikerességhez szükséges szerencsefaktort is jégre vitte magával, így húztuk ki ezt az időszakot kapott gól nélkül. A magyar csapat játékosai odaadóan védekeztek és bár a hangsúly a saját harmadra terelődött, az idő előrehaladtával akadtak Fehérvár-lehetőségek is, nem is kicsik, de ezek is kimaradtak. Ne bánkódjunk a gól nélküli első harmad miatt, többször is foggal-körömmel, csúszva-mászva oldottuk meg a feladatot hátul, a 18. percben elképesztő munkával sikerült megóvni a kaput, gondoltuk még ekkor, s igazunk volt.

A második 20 perc közepén történtek sötét álmainkban jön majd elő újra. Hátrányban elcseréltük magunkat a rossz oldalon, Brückler kapus szemfüles passza után Hughes és Sterling vihette a korongot kapura, és nagy nehezen megoldották a feladatot. Egy percre rá visszakaptuk a lehetőséget, Erdély tálalt tökéletesen Magosi elé, de ez a lövés nem talált utat a kapuba. Innentől kezdve nem sok közünk volt a meccshez. Ez nem fért bele ezen a meccsen, ez rögtön biztosnak tűnt. Hamarosan újra elvédekeztük magunkat, Sterling ezúttal előkészített, a hosszún Walker érkezett, máris 0-2 volt. Nem volt vége, volános emberelőnyben is létszámfölényben kontrázott a Red Bull, Welser a harmadik vendéggólt lőtte. Szétesett a játékunk, a Salzburg a vér szagot megérezve pillanatok alatt eldöntötte a meccset. A kettős előny sem volt elég ezen a napon, s még kettőt benyeltünk ebben az ebadta hét percben.

A harmadik harmadra nem sok jégkorong jutott, az idegesség dominált, dulakodás, verekedés lett a vége sok akciónak. Ebben is jobb volt a Red Bull, mellette újabb két gólt ragasztott, így a végén 7-0-val távozott. Ne is dagasszuk a szót, klassziscsapat volt a vendégünk, amely kiválóan felkészített, motivált és ráadásul jó formát mutatott.

A közönség kiállt a csapatáért, a csapat pedig dolgozott tovább becsülettel 0-5 után is. Mindkettő fontos momentum, még akkor is, ha a különbség ettől sem az eredményjelzőn, sem a jégen nem csökkent. Mára ennyi pozitívum jutott.

Túl sok pozitívumot nem tudok mondani

   

A Salzburg edzője erős magyar ellenfelet látott, amely nem érdemelt hétgólos vereséget.

Rob Pallin (Fehérvár AV19, vezetőedző): A hét perc alatt kapott öt gól megpecsételte a sorsunkat. Jól küzdöttünk az elején, de nem szereztünk vezetést, és a mérkőzés első gólja eldöntötte, hogy merre megy tovább a mérkőzés. Nem lehet ennyi gólt kapni, a védőknek sokkal jobban kell teljesíteniük. A második harmadban mutatott játék nem elég semmire. Túl sok pozitívumot nem tudok mondani erről a meccsről, legfeljebb annyit, hogy a fiúk nem adták fel, hajtottak végig, szerettek volna gólt lőni. A folytatásban ugyanaz a feladat, mint eddig volt, edzünk tovább, keményen dolgozunk. Ahogy a győzelmek után is azt szoktam mondani, hogy minél előbb el kell felejteni, egy ilyen vereséget követően is az a kérésem a játékosok felé, hogy lépjünk túl ezen és már a következő meccsre koncentráljunk.

Daniel Ratushny (Red Bull Salzburg, vezetőedző): Belülről sokkal szorosabb mérkőzést láttam, mint amit az eredmény mutat. Egy erős magyar csapat volt az ellenfelünk, amely az első harmadban nehézzé tette a dolgunkat. A második harmadban aztán gyorsan jöttek a góljaink, és percek alatt eldőlt a meccs. A játékosaim tiszteletet érdemlő módon hajtottak, pedig egy nagyon nehéz bécsi mérkőzésen voltunk túl. Tökéletes koncentrációval megnyertük a nagyon nehéz túránk második mérkőzését is. A hosszú utazás után egy napot pihennünk kell, aztán dolgozunk tovább, mert újabb nehéz ellenfelek várnak ránk.

EBEL, 3127 néző. Játékvezetők: Dremelj, Loicht, Nagy.
Robinson: 78,8% (Rajna)
K
Brückler: 100% (Gracnar)
Ejdepalm, Wehrs, LoVecchio, Sarauer, Marino
1
Heinrich', Trattnig, Raffl, Komarek, Latusa
Orbán, Tokaji, Kovács, Bartalis, Banham
2
Milam, Fahey, Sterling, Walter, Hughes
Hetényi P., Kiss, Erdély, Sikorcin, Magosi
3
Kutlák, Pallestrang, Welser, Duncan, Meckler
Reiter, Benk, Kocsis, Sárpátki
4
Rauchenwald, Beach, Brucker, Cijan
Rob Pallin, Sille Tamás
E
Daniel Ratushny, Rob Davison
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 25:10 RBS PP Sterling Hughes Brückler
0-2 26:54 RBS Walter Sterling Hughes
0-3 27:56 RBS SH Welser Milam Brückler
0-4 31:08 RBS Brucker Beach
0-5 32:08 RBS Sterling
0-6 42:53 RBS Duncan Meckler Fahey
0-7 57:36 RBS PP Sterling Walter Hughes
21 Kapura lövések száma 33
18 Kiállításpercek 22

Egy nagy vereség legjobb fotói

   

A teljes galériát ide kattintva nyithatják meg.

A Fehérvár–Salzburg góljai

   

A 7 vendéggól itt látható.

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum