Jesse Dudas

   

Jesse Dudas, a Miskolc kanadai hátvédje bombaerős és pontos lövéseivel, ponterős játékával gyorsan a Jegesmedvék-szurkolók egyik kedvencévé vált. Nem meglepő ez, hiszen 17 éves korában a nem hivatalos korosztályos világbajnokságon a hátvédek között pontkirály volt.

A Miskolc jól rajtolt a MOL Ligában, 5 meccs után 14 ponttal az első helyen áll a tabellán. Milyen benyomásokat szerzett eddig a csapatról és a bajnokságról?

Szeretem Miskolcot, a várost is, nagyon jól érzem most magam. Valóban nagyon jól kezdtünk, jó játékosokból áll a csapatunk, és úgy tűnik, mindenki örömmel jön a jégre minden nap. Élvezzük a kemény munkát, ami egyébként ki is fizetődik. Az edzői brigádról is elmondható ugyanez, remekül végzik a munkájukat. Majoross Gergely játékosból lett edző, ami nagyon jó, ennek megfelelően törődik a csapattal, nagyon komolyan veszi a munkáját, ami meg is fogja hozni a gyümölcsét az edzői karrierjében néhány éven belül. Idén az az első számú célunk, hogy elhozzuk a MOL Liga-kupát Miskolcra.

A neve alapján úgy tűnik, rendelkezik magyar felmenőkkel? Ha úgy alakulna, játszana a magyar válogatottban is?

A nagyapám és a családja Budapesten született és nőtt fel, az 1940-es évek elején költözött ki Kanadába. Nagyon örülnék, ha kapnék egy esélyt az élettől és a szövetségi kapitánytól, hogy Magyarországért játsszak nemzetközi szinten. Ez hatalmas lehetőség volna, és persze nagyon komoly teljesítmény lenne bekerülni.

Dudas Miskolc 2014_15

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum