2/30 Sharks

 

30 napos sorozatunkban az NHL egy-egy csapatát tesszük alapos vizsgálat tárgyává az nhl.com beharangozói alapján. Bemutatjuk a változásokat és hogy mire számíthatunk a 2014/15-ös szezonban.

Idén sem jött össze, röviden így lehet összefoglalni a San Jose elmúlt évét. A Shark az elmúlt 10 év egyik legmeghatározóbb csapata. Minden évben bejutottak a playoffba, hétszer végeztek 100 pont felett, mégis csak három konferenciadöntőt tudnak felmutatni. Tavaly is 111 pontot szereztek az alapszakaszban, bajnokesélyesként indultak a rájátszásnak, de már az első körben jött a pofára esés, 3-0-s vezetés után kiestek a későbbi bajnok Los Angeles ellen.

A folyamatos sikertelenséget a vezetőség idén unta meg és megkérdőjelezte az eddig vezérszerepet játszó Joe Thornton, Patrick Marleau vezetői képességét. Előbbitől a kapitányi, utóbbitól a helyettesi szerepet vették el, amihez még hozzájön az is, hogy “Big Joe” és a menedzsment között korántsem felhőtlen a viszony. A tisztogatás itt nem fejeződött be, kivásárolták Martin Havlatot, elcserélték Coloradóba Brad Stuartot, Dan Boyle-lal pedig nem hosszabbítottak szerződést.

San Jose Sharks 3

Ettől függetlenül a keret magja bombaerős, hiszen a már említett két vezér mellett ott van Joe Pavelski, Logan Couture, Brent Burns és Tomas Hertl, hogy csak a legjobbakat említsük meg. Sőt a szabadügynök-piacról megszerezték az emberhegy méretű, 203 centis és 117 kilós John Scottot, aki a Buffalót hagyta el a San Jose kedvéért és a negyedik sor vezére lehet.

A hátvédsor is kipróbált, rutinos emberekből áll, ott van például Marc-Edouard Vlasic, Jason Demers és Scott Hannan, így McLellan edzőnek van miből válogatnia. A keret erősségéről mindent elmond, hogy a Sharks még azt is megengedheti magának, hogy védelemből távozó Stuart, Boyle kettős helyét egészen speciális módon oldja meg. A támadóalakzatból ismét a védelembe kerül az a Brent Burns, aki valaha hátvédként kezdte, csatárként folytatta, majd most ismét a védelemben jut szerephez.

Mivel jelentős mozgás nem volt a csatárhármasokban a tavalyi felálláshoz képest, a sorok szerkezetéhez aligha nyúl McLellan. Hogy megmaradjon a csapatban a balansz, Thornton és Marleau nem egymás mellett játszik majd. “Big Joe” ezentúl Pavelskit tömheti koronggal, aki a tavalyi szezonban a csapat gól- és pontkirályi címét is begyűjtötte. Az első sor bal oldalát tavaly villámgyorsan, alig egy hónap alatt harcolta ki magának a szezon gólját szerző Tomas Hertl. A 20 éves játékos berobbanását azonban kettétörte egy súlyos sérülés, hónapokat kellett kihagynia és visszatérése után elmaradt a kezdeti teljesítményétől. Két kérdés merül fel vele kapcsolatban, az egyik, hogy mennyire heverte ki a tavalyi térdműtétet, a másik pedig, hogy lelkileg hogyan dolgozza fel a rá nehezedő nyomást, hiszen most már tőle várják majd a gólokat.

A második hármasban változatlanul ott lesz Couture és Marleau, a visszavont Burns helyét pedig a Nieto, Wingels kettősből fogja az egyik játékos pótolni. A harmadik és a negyedik sort Raffi Torresnek és Scottnak kell majd elvinnie a hátán, utóbbiról már volt szó, aki félelmetes testi erejét a csapat hasznára fordíthatja az ütköző sorban. Raffi Torres azonban még jelenthet komoly gondot az edző számára. A 30-40 pontos játékos súlyos sérüléseket szedett össze, aminek következtében az elmúlt szezonban csak öt mérkőzésen lépett jégre. Az ő esetében is az lesz a kérdés, ami Hertlnél, milyen fizikai állapotban kezdheti meg az edzőtábort.

A Boyle, Stuart kettős távozásával a védelem irányítása annak a Vlasicnak lesz a feladata, aki +31-gyel zárta a szezont és a kanadai válogatott alapembereként szerzett olimpia aranyat. Hogy az egyensúly ebben a csapatrészben is megmaradjon, ahhoz az inkább védőfeladatok ellátó Vlasic mellé ponterős bekk kell, ez lehet Demers vagy Burns. Akármelyikük is marad a második sorban, mindenképpen védekező felfogású védő kerül majd mellé és ebben az esetben van választási lehetőség bőven, hiszen ott van Hannan, Braun vagy akár Irwin is. Sőt, ha bárki is kiesne a három párosból, ugrásra készen áll az abszolút két újonc, a svájci Mirco Mueller és Taylor Doherty.

A kapusposzt miatt nem fog fájni a feje senkinek San Joséban, a Niemi, Stalock páros az egyik legjobb tandem a ligában. A finn hálóőr 2010-ben Stanley Kupa-győzelemre vezette a Chicagót, tehát vele bátran neki lehet vágni a szezonnak és adott esetben a playoffnak is. Ráadásul terhelhető is, tavaly több mint 60 meccsen lépett jégre. Niemi tartalékja, Stalock tavaly egészen fantasztikus idényt produkált. Sokan már őt követelik a kezdőbe, ami valljuk be, nem meglepő, hiszen 1,87-es kapott gólátlaga és 93% feletti védési hatékonysága volt 19 mérkőzésen.

Végezetül essen szó a speciális egységekről, azon belül is az emberelőnyről, amely a San Jose sarokköve lehet idén. Tavaly úgy futott be 111 ponttal az ötödik helyre a Sharks, hogy fórban elég gyatrán teljesített, csak a 20. lett. Ám ezzel a kerettel erre még az sem lehet mentség, hogy Hertl és Torres hosszabb időre a palánk túloldalára kényszerült. Most minden adott ahhoz, hogy ezen javítsanak, ám biztosan hiányozni fog Boyle, aki egymaga 18 pontot tett be a közösbe emberfóros szituációkban. Az ő pótlását minden valószínűség szerint a már említett visszavont Burns fogja megoldani, aki szélsőként bebizonyította, hogy igen kiváló csatárerényekkel bír.

Mindent egybevetve a San Jose idén is kupaesélyes csapattal indul neki a szezonnak, de kérdés, mikor tudja végre átlépni a saját árnyékát. Az biztos, hogy a 3-0-s vezetésről elbukott playoffkört nem (lesz) könnyű megemészteni, ehhez pedig még jön a csapatkapitányi hercehurca, ami mentálisan és morálisan visszafoghatja a csapatot. Minél hamarabb csapatkapitányt kell választani és a szezon kezdetére rendet rakni a fejekben. Amennyiben ez sikerül, akkor a San Joséval mint potenciális bajnokjelölttel kell számolni, ha viszont nem jön össze, akkor nagy tisztogatásra számíthatunk, ami már nem csak a játékosokat fogja érinteni.

Várható kezdőcsapat

Csatárok:
Tomas Hertl, Joe Thornton, Joe Pavelski
Matt Nieto, Logan Couture, Patrick Marleau
Tommy Wingels, James Sheppard, Freddie Hamilton
Mike Brown, Andrew Desjardins, Tyler Kennedy
John Scott, Tye McGinn

Hátvédek:
Marc-Edouard Vlasic, Jason Demers
Justin Braun, Brent Burns
Scott Hannan, Matt Irwin
Matt Tennyson

Kapusok:
Antti Niemi
Alex Stalock

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum