A Miskolc is belekezd

   

Utolsóként a magyarországi és a MOL ligás csapatok közül a Jegesmedvék is elkezdi a felkészülési mérkőzéseket. A sárga-feketék Nagymihályon a szlovák másodosztály egyik élcsapata, a Dukla Michalovce otthonában játszanak 17 órától.

“Egy hete vagyunk jégen – mondta blogunknak Majoross Gergely, a Miskolc új szakvezetője –, ennek megfelelően állunk jól a felkészülésben. Vannak játékelemek, amelyeket már gyakoroltunk, vannak, amelyekre még nem kerítettünk sort, például az emberelőnyökre, emberhátrányokra. Magam is kíváncsi vagyok arra, hogy mit nyújt ma a csapat. A felkészülés eddigi menetével elégedett vagyok, mindenki mindent megtesz, hajt, rendkívül pozitív hozzáállást tapasztalok a játékosoknál.

Három hiányzónk lesz a Michalovce ellen. Jesse Dudas kisebb sérülés miatt 2 nap pihenőt kapott, Keegan Dansereau a magaslati edzőtáborban szenvedett kisebb térdsérülést, Kalvin Sagert pedig néhány napra haza kellett utazzon, ezt már előre megbeszélte velünk, éppen most van úton vissza Miskolcra, így értelemszerűen ő sem játszhat hétfőn.

Három hátvéd- és négy csatársorral állunk ki, Láda Balázs csatárként kezd. A negyedik sorunk mögött valamelyik hátvédsor mindig duplázik majd. Azt tervezem, hogy a mérkőzés során keverni fogom a sorokat. A Michalovce elleni nekünk az első a felkészülési meccsek sorában, így elsősorban az a lényeges, hogy az edzésen eddig gyakoroltakból minél többet lássak viszont a 60 perc során.”

MISUTE

Fotó: Bán Olivér

“Úgy érzem, elég jól haladunk a felkészüléssel – mondta Becze Tihamér, a miskolciak egyik új szerzeménye. – Nagymihályon feltérképezzük csapatunk erősségeit és hibáit, erre nagyon jó lesz ez a meccs. Új csapatomban új társakat kaptam természetesen, Zach Cohen és Hajós Roland lesz mellettem a csatársorban. A támadó- és a védekezőjátékunkon is dolgoztunk, de van, amire még nem jutott elég időnk.”

A Miskolc tervezett összeállítása:

Dushek (Bálizs)
Boyle, Láda P., Metcalfe, Nagy K., Tóth A.
Gőz, Budai , Popovics, Miskolczi, Láda B.
Dósa, Vojtkó, Cohen, Hajós, Becze
Ritó, Szilágyi, Fliszár

MOL Liga-csapatok és a Fehérvár felkészülési mérkőzései:

július 28., 18:30 HC Rebel Havlíckuv Brod (CZE-2.)–Ferencvárosi TC 4-3 büntetőkkel
augusztus 7., 18:00 HC Nové Zámky–HK Levice (SVK-3.) 6-2
augusztus 8., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)–HC Nové Zámky (Nyitra) 6-2
augusztus 11., 17:00 ASC Corona Brassó–Dunarea Galati (ROM-1.) (Brassó) 7-2
augusztus 12., 19:00 Debreceni HK–Liptovsky Mikulás (SVK-2.) (Debrecen) 2-6
augusztus 12., 19:00 Fehérvár AV19 (EBEL)–HC Nové Zámky (Székesfehérvár) 7-4
augusztus 13., 18:00 HC Nové Zámky–Jertisz Pavlodar (KAZ-1.) (Érsekújvár) 1-0
augusztus 13. 19:30 HK Levice (SVK-3.)–Ferencvárosi TC (Léva) 1-3, a 22. percben félbeszakadt pára miatt

augusztus 14., 15., 16.: Pavel Zabojnik Emléktorna, Zólyom. Résztvevők: HKM Zvolen (SVK-1.), HC Banska Bystrica (SVK-1.), Fehérvár (EBEL), ASC Corona Brassó (MOL), GKS Tychy (POL-1.), Piráti Chomutov (CZE-2.)
augusztus 14. 12:00 ASC Corona Brassó–Bánska Bystrica (SVK-1.) 1-7
augusztus 14. 15:30 GKS Tychy (POL-1.)–Fehérvár AV19 (EBEL) 3-1
augusztus 15. 12:00 ASC Corona Brassó–Fehérvár AV19 (EBEL) 2-3
augusztus 16. 12:00 ASC Corona Brassó–Piráti Chomutov (CZE-2.) 1-0
augusztus 16. 19:00 HKM Zvolen–Fehérvár AV19 (EBEL) 1-2 b.

augusztus 15., 18:00 HC Nové Zámky–HC Dukla Senica (SVK-2.) (Érsekújvár) 1-5
augusztus 19., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)–Fehérvár AV19 (Nyitra) 1-4
augusztus 19., 17:00 MHK 32 Liptovsky Mikulás (SVK-2.)–HSC Csíkszereda (Liptószentmiklós) 5-3
augusztus 21., 17:00 HK 36 Skalica (SVK-1.)–HC Nové Zámky (Szakolca) 3-1
augusztus 21., 17:00 ASC Corona Brassó–Platina Chisinau (MDA) (Brassó) 6-2
augusztus 21., 17:00 HC Detva (SVK-2.)˜–Ferencvárosi TC (Gyetva) 2-5

augusztus 21., 18:00 HK Poprad (SVK-1.)–HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád) 8-0
augusztus 22., 15:00 HSC Csíkszereda–Szlovákia U20 (SVK-1.) (Tátra-kupa, Poprád) 0-2
augusztus 23., 15:00 Kapfenberg Steelers (AUT-2.)–HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád) 4-3

augusztus 22., 17:00 ASC Corona Brassó–Platina Chisinau (MDA) (Brassó) 4-2
augusztus 22., 17:00 MSHK Prievidza (SVK-2.)˜–Ferencvárosi TC (Gyetva) 3-4 büntetőkkel

augusztus 22., 23., 24.: Docler Kupa, Dunaújváros, résztvevők: Dab.Docler, Cracovia Kraków (POL-1.), Gap (FRA-1.), Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.)

augusztus 22., 19.15 Dab.Docler–Gap (FRA-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 2-5
augusztus 23., 19.15 Dab.Docler–Cracovia Kraków (POL-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 1-0
augusztus 24., 19.15 Dab.Docler–Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 2-4

augusztus 22., 18:00 HC Nové Zámky–Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár) 5-5
augusztus 22., 18:30: HK Levice (SVK-3.)–UTE (Léva) 1-2
augusztus 25., 17:00 HK Dukla Michalovce (SVK-2.)–Miskolci Jegesmedvék (Nagymihály)
augusztus 26. 17:00 HC 07 Presov (SVK-2.)–Debreceni HK (Eperjes)
augusztus 26. 18:00 SHK Hodonín (CZE-3.)–HC Nové Zámky (Hodonín)
augusztus 28. 18:00 HC Nové Zámky–HK Nitra (SVK-1.) (Érsekújvár)
augusztus 28., 17:30 HC Topolcany (SVK-2.)–UTE (Nagytapolcsány)
augusztus 28., 18.30: Miskolci Jegesmedvék–Olimpia Ljubljana (Miskolc)
augusztus 28., 19.00: Fehérvár AV19 (EBEL)–HC Detva (SVK-2.) (Székesfehérvár)

augusztus 29-31., Felcsík Kupa, Felcsík/Csíkszereda: HSC Csíkszereda, Debreceni HK, Steaua Bucuresti (ROM-1.), Progym Gyergyószentmiklós (ROM-1.)
augusztus 29., 16.00 Debrecen–Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 29., 19.00 HSC Csíkszereda–Steaua (Felcsík Kupa)
augusztus 30., 16.00 Steaua–Debrecen (Felcsík Kupa)
augusztus 30., 19.00 HSC Csíkszerda–Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 31., 16.00 Steaua–Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 31., 18.00: HSC Csíkszereda–Debrecen (Felcsík Kupa, Csíkszereda)

augusztus 29., 16.00: Fehérvár AV19 (EBEL)–HC Detva (SVK-2.) (Székesfehérvár)
augusztus 29., 18:00 HC Dukla Senica (SVK-2.)–HC Nové Zámky (Szenice)
augusztus 29., 18:30 Dab.Docler–SHK 37 Piestany (SVK-1.) (Dunaújváros)
augusztus 29., HK Trnava (SVK-2.)–UTE (Nagyszombat)
augusztus 30., 16.00 Miskolci Jegesmedvék–KH Sanok (Miskolc)
augusztus 31., 18:00 Dab.Docler–KH Sanok (POL-1.) (Dunaújváros)
szeptember 2.. 18.00 HC Nové Zámky–HK 36 Skalica (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 2., 18:00 SHK 37 Piestany (SVK-1.)–Dab.Docler (Pöstyén)
szeptember 3.. 18.00 HC Nové Zámky–Szlovákia U20 (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 5., 18:00: HK Levice (SVK-3.)–UTE (Léva)
szeptember 5. 18:30 Dab.Docler–Debrecen HK

szeptember 6., 16.00: Graz–Olimpija Ljubljana (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 6., 19.00: Fehérvár AV19–Miskolci Jegesmedvék (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 15.00: az előző nap vesztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 18.00: az előző nap győztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)

szeptember 9. 18:00 HC Nové Zámky–HK Nitra Hodonín (CZE-3.) (Érsekújvár)
szeptember 9. 19:00 Ferencvárosi TC–Dab.Docler
szeptember 12. 18:30 Dab.Docler–Ferencvárosi TC
szeptember 12. 19:00 Debreceni HK–Miskolci Jegesmedvék

Cimkék: , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 3-4VÉGE
EBYSL 14:30 RBSHKB 6-2VÉGE
EBJL 15:00 UTEEHL 4-1VÉGE
SVK3 15:30 HKBTRB 4-5 HVÉGE
EBJL 16:10 MACOHC 5-1VÉGE
EBYSL 17:00 DMJOLL 10-7VÉGE
EBYSL 17:10 VASMZA 7-2VÉGE
EBYSL 18:00 EHLMAC 2-4VÉGE
EBJL 18:30 MRBDMJ 0-4VÉGE
EBJL 18:55 VSVAVS 3-4 HVÉGE
MOL 19:00 MACGAL 15-2VÉGE
MOL 19:00 MISSCC 7-2VÉGE
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB INFO
MOL 18:00 DHKSCC INFO
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL INFO
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
U18   TVSMIS 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   DMJOHC 
EBYSL   HCIHKB 
EBYSL   MACZNO 
EBYSL   MZAVAS 
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 30., hétfő
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk