Subban Montrealban maradna

   

Legalább pályafutása végégig. Ám kissé túlárazta magát.

“Hajthatatlan vagyok, Montrealban születtem, ott is akarok játszani lehetőleg életem végéig!” A Canadiens hátvédje hiába hangoztatta ezt büszkén múlt héten egy torontói tv-showban, egyelőre képtelen megegyezni jelenlegi kenyéradójával. Igyekezni kell, hiszen Subbannak augusztus elsején jelenése van a bíróságon, az arbitrációs tárgyaláson.

A Habs bekkje 25 éves létére rendelkezik már egy Norris-trófeával és egy olimpiai aranyéremmel, de ettől kicsit elszállt a realitásérzéke. Hosszú távú szerződést, legalább 6-7 évest szeretne és minimum nyolc, de inkább kilencmillió dollárt évente, ami ugyan beférne a Montreal 11 milliós keretébe, de egyelőre nincs megegyezés. Ezekkel a kívánságokkal viszont szemben állnak azok a tények, hogy az ötkarikás éremért semmit sem tett, hiszen egy meccsen lépett csak jégre. Továbbá az, hogy hiába villogott az idei playoff elején, az utolsó tíz meccs sima bukó volt számára. A Boston elleni négy és a New York Rangers elleni hat találkozón mindössze három pontot termelt, a Rangers elleni kiesés egyik fő oka egyértelműen az ő borzasztó játéka volt.

És ha nem lenne ez elég, a jövő nyáron a Montrealnak egy második kapust kell igazolnia, mert lejár Budaj szerződése és kulcsfontosságú RFA-játékosokkal kell megegyeznie, úgymint Alex Galchenyuk, Brendan Gallagher és Jarred Tinordi. Márpedig ha a Canadiens kifizeti ezt a pénzt, ezekről a játékosokról gyakorlatilag le is mondhat. Izgalmas tárgyalásbefejezés előtt állunk.

subban2

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum