Lengyelország feljutott

 

Harmadik kísérletre sikerült Lengyelországnak a feljutás, egy nappal a vilniusi divízió I B csoportos világbajnokság vége előtt megnyerték a csoportot.

Csütörtökön a két addig legjobban álló csapat találkozott egymással, és lengyel barátaink szemernyi kétséget sem hagyta afelől, hogy válogatottjuk erősebb, mint a horvátoké. Bár a második harmadban a horvátok fel tudtak zárkózni 2-1-re, végeredményben 4-1-es lengyel győzelem született, és a végeredmény mellett az összes statisztikai mutató is lengyel fölényt hozott. A lengyeleknek a 2011-es, kijevi VB sikerült rosszul, így kerültek az átszervezéskor a divízió I alsóházába. Következő évben hazai pályán rendeztek VB-t, de általános döbbenetre Krynicában Korea jutott fel. 2013-ban aztán újból Ukrajnában, ezúttal Donyeckben nem sikerült a feljutás. 3 év B csoport után aztán most elérkeztek az A csoportba, oda, ahová minden bizonnyal tartoznak is.

polska

Fotó: IIHF

A nap második mérkőzésén a britek Hollandiával találkoztak. A két csapat meccsei a presztízsről is szólnak, de ennél is fontosabb volt, hogy egy esetleges brit győzelem az oroszlános mezesek biztos bentmaradását jelentette volna. Pontosan fordított koreográfia szerint történtek az események, mint a brit–horvát meccsen, ezúttal a hollandok lőttek többet kapura, de a britek lőtték a gólokat. Végül eggyel több találat került Lachowiczék neve mellé, a végeredmény 4-3.

Románia számára tehát adott volt a feladat, ha legyőzik rendes játékidőben a Zubrusszal felálló házigazdákat, bentmaradnak. Nagyon tisztességes meccset játszottak Zsókék, többet veszélyeztettek, de minden harmadban a litvánok lőttek eggyel több gólt. Pedig háromgólos hátrányban is nagyon bátor játékot mutatott a román válogatott, két perccel a vége előtt Lindqvist lehozta Ruczuj kapust, a helyzetet pedig 4 másodperc alatt gólra váltották a játékosok Fodor Csanád révén. Ezután újra és újra megpróbálkozott a svéd szakvezető kapus nélkül, 6 mezőnyjátékossal a felzárkózással, de nem járt sikerrel, mi több, üres kapus góllal a litvánok ismét 3-ra növelték az előnyt. A végeredmény 5-2 lett. Érdekesség, hogy Zubrus a meccs mind a hét góljánál jégen volt.

Szombatra egyetlen eldöntendő kérdés maradt, Románia vagy Hollandia esik-e ki. A romániai csapat egyre javuló játékkal rukkolt elő, de eddigi egyetlen pontja nem sokkal ér többet  a holland 0-nál. A képlet rendkívül egyszerű, amelyik csapat nyer, az marad bent a divízió I-ben. Hogy ki lehet az, az a szombaton magyar idő szerint délben kezdődő ki-ki meccsen dől el.

Cimkék: , , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
KHL 17:30 SZKLOK 5-4 HVÉGE
    • SPORT 2
március 24., péntek
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 18:40 MACAVS INFO
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk