Folytatni a hagyományokat

   

Magyar idő szerint szombat hajnalban a Gojangban szárnyaló Japán ellen fejezi be szereplését a magyar jégkorong-válogatott a divízió I A csoportos világbajnokságon. Nem túlzás, rajtunk kívül legalább három országban nézik majd remegve, mire jutunk az ázsiaiakkal.

Magyarország ugyanis már nem juthat fel és nem eshet ki, de a királycsináló szerepébe került. Hogy ki juthat fel az A csoportba, az a Japán elleni mérkőzésünk végeredményétől nagyon erősen függ. Éppen ezért mielőtt utolsó ellenfelünkkel foglalkoznánk, nézzük meg, milyen lehetőségek vannak.

Jelenleg Japán feljutó helyen áll, és a mostani állás szerint Szlovénia maradna a második vonalban. A japánoknak a saját kezükben van a sorsuk, de hogy ez a nap első meccsét követően is így legyen, ahhoz 3 pontot kellene szereznük a mieink ellen. Ha ugyanis ez sikerül nekik, akkor mindenképpen az elitbe jutnak és mellettük az osztrák–szlovén derbi győztese lenne a másik feljutó.

2 megszerzett japán pont esetén is hasonló a helyzet. Rendes játékidős szlovén győzelem japán és szlovén feljutást eredményezne, kétpontos szlovén győzelem az osztrák–szlovén–japán hármas holtversenyben a szlovének húznák a legrövidebbet. Bármilyen osztrák győzelem osztrák és japán feljutást jelentene.

Ha Japán egy pontot szerezne ellenünk, akkor bármilyen szlovén győzelem a két EBEL-ország örömét hozná el, bármilyen osztrák győzelem viszont a távol-keletieknek kedvezne az osztrákok mellett. Ha pedig rendes játékidőben legyőznénk a japánokat, akkor csak abban az esetben juthatnának fel az A csoportba, ha a szlovénok nem szereznének pontot.

jpnhun-ml_130420_379

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A fentiekből egyenesen következik az is, hogy egy alaposan felpörgött japán csapattal fogunk szembe kerülni szombat hajnalban. A felkelő nap hazájának jégkorongozói utoljára az utolsó ázsiai kvalifikációt éppen Dél-Korea ellen megnyerve a 2004-es csehországi világbajnokságon játszhattak ez elitben. Abból a csapatból négyen, Obara, Szaito, Szato és Fukufudzsi a mostani japán válogatottnak is tagjai. 2004-ben a japánok tisztességgel helytálltak, de a kiesés elleni körben a franciákkal együtt elvéreztek, Ukrajna és Kazahsztán maradt bent. Érdekesség, ha most feljutnak, ugyanott játszhatnak majd, mint legutóbbi A-csoportos világbajnokságukon. “Fantasztikus érzés az utolsó meccsen azért játszani, hogy az elitbe jussunk – mondta Mark Mahon japán szövetségi kapitány a Korea ellen megnyert meccset követően –, ez az első ilyen alkalom számunkra. Nagyon izgalmas pillanat ez az egész japán jégkorongsport számára.”

Azt reméljük azonban, hogy a magyar válogatott alaposan megkeveri a kártyákat a szombati első mérkőzésen, és két sportszerű csatában dől majd el a feljutók kiléte. 2005, tehát amióta rendszeresen találkozunk a japánokkal, a mérleg a mieink számára kedvezőbb, világbajnokságokon 6 alkalommal találkoztunk, 4 rendes játékidős és 1 büntetős győzelem mellett egyetlen vereségünk van, 2007 óta csak nyertünk a tétmeccseken. Abban bízunk, hogy az utóbbi idők szép magyar hagyományai folytatódnak, és ahogy általában, úgy most is meg fogja találni csapatunk a borzasztóan gyorsan korcsolyázó és rendkívül ügyes kezű japán játékosok hatástalanításának módszerét.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk