Most voltunk talán a legfrissebbek

 

Két szövetségi kapitány és két magyar gólszerző értékelte az osztrák–magyar meccset.

Rich Chernomaz (szövetségi kapitány, Magyarország): “A meccs nagy részében elégedettek lehetünk azzal, ahogy játszottunk. A kétgólos vezetés megszerzését követően két nagy rövidzárlat következett, amivel engedtük őket kiegyenlíteni. A harmadik góljukat pedig egy szerencsés emberelőnyös szituációból szerezték. Megtaláltuk a módot, hogy innen visszakaparjuk magunkat, ami megmutatta a csapat karakterét. A harmadik gólunk egyébként egy kínos szituációt eredményezett, egy nemzetközi versenyen szégyen, hogy sokáig nem tudtuk, megadták-e a gólt, mert a videó berendezés nem működött. Ez a gól egyébként jól jött nekünk. Aztán megint vezettek eggyel az osztrákok, de megint visszajöttünk. A hosszabbításban pedig egyszerűen képtelenek voltunk gólt lőni az 5 a 3 elleni játék során. Sajnos az a pluszpont amúgy sem lett volna elég nekünk, háromra volt szükségünk.”

Emanuel Viveiros (szövetségi kapitány, Ausztria): ”Rosszul kezdtük a meccset, lapos volt az első harmad, a magyarok pedig nagyon erősek voltak. A második harmadban elmentek kettő gólra, de visszajöttünk, és átvettük a vezetést. Voltak nagy helyzeteink, ahogy nekik is, mindkettőnknek nagyon kellett a három pont. Végül persze ezzel a kettővel is boldogok vagyunk. Ez a mi napunk volt, nekünk jött ki jobban a lépés.”

Kovács Csaba (támadó, Magyarország): ”Azt gondolom, hogy talán többet érdemeltünk ennél az egy pontnál, de a hoki istenei úgy döntöttek, mégsem kapunk többet. Kontrolláltuk a mérkőzés java részét, de sajnos egy-egy berögződött hibából kicsit elindítottuk a lavinát a második harmad vége előtt. Ezen a szinten meg kell tanuljuk, hogy egy ilyen hat-nyolc perces rövidzárlat a mérkőzésbe kerülhet. Momentumuk nem volt, aztán mi hoztuk vissza őket a mérkőzésbe. Most voltunk talán a legfrissebbek, a legjobb lábbal rendelkeztünk a világbajnokság alatt, odaértünk a szituációkra, ez a támadásban és a gólokban mutatkozott meg. Okosabban kellett volna végigjátszani ezt a hatvan percet.”

Sebők Balázs (támadó, Magyarország). “Megszereztem életem első felnőtt válogatott góljait, de felemás érzések uralkodnak bennem. Inkább csalódott vagyok, nagyon szerettünk volna nyerni, és meg is kellett volna. A harmadik harmad előtti szünetben nem nagyon gondoltunk arra, hogy megadták-e a gólomat, de nagyon pozitívan indította a játékrészt, hogy végül igen. Mindent megtettünk, vannak ilyen mérkőzések, ilyen a sport. Sajnos most így alakult, de remélem a japánok ellen sikerül győzni, és a szurkolókat is egy
jó utolsó meccsel tudjuk elbúcsúztatni.”

13993169485_c5dd45408d_z

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC INFO
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
március 31., péntek
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
ROC 13:10 MISRIT 
április 3., hétfő
VÁL 19:00 HUNSWE 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk