Ausztria–Magyarország 5-4

   

Sebők Balázs vezérletével megszorítottuk nyugati szomszédunkat. 19 éves finnországi légiósunk megmutatta, hogyan kell fiatalon vezérré válni. Ausztria ellen meglőtte élete első felnőtt gólját, a legjobbkor, és egyből kettőt is.  A meccsen a párharcok többségét megnyertük, szinte végig domináltunk, évtizedek óta nem voltunk ilyen közel Ausztriához. Tökös, dögös, férfias játékot mutattunk be. Hosszabbításban kaptunk ki.

A mérkőzés előtt biztos volt, hogy ha Magyarország nem győzi le rendes játékidőben Ausztriát, akkor a feljutásnak már matematikai esélye sincs, viszont ha nem szerez pontot, akkor még az is előfordulhat, hogy az utolsó hely elkerüléséért is küzdeni kell az utolsó meccsen.

Ausztria viszont egy sima győzelemmel döntő lépést tehetett a feljutás felé, így volt motivációja, hogy a 37 éves, 13 győzelmet számláló szériát meghosszabbítsa ellenünk. Vas János ütést kapott a bordájára, s mivel már korábban is sérült volt azon a tájékon, nem tudta vállalni a negyedik mérkőzést. Így át kellett szervezni a sorokat, és jobbára három egységgel rohamoztunk, keverve a sorokat. Ettől frissebb, üdébb volt a srácok mozgása. Már az első pillanatokban látszott, hogy komolyan állunk bele ebbe a meccsbe.

Óriási első harmadot produkáltunk, állva hagytuk a fáradt osztrákokat. Starkbaum bravúrjai tartották meccsben az ellenfelet, de legyünk visszafogottabbak, neki köszönhették, hogy nem kaptak gólt. Húsz perc alatt bebizonyítottuk, hogy ott a helyünk a divízió 1/A mezőnyében, tudunk úgy játszani, ahogy kell. Sajnos gólt csak sípszó után értünk el, pedig legalább öt nagy lehertőségünk volt erre, nekik pedig túlzás nélkül egy sem. A kapura lövési arány üres szám annak érzékeltetésére, amekkora magabiztossággal játszott és amilyen elánnal a magyar válogatott. Az előző két meccs után már-már bocsánatkérően szomorú fiúk úgy küzdöttek a jégen, ahogy reméltük. A két emberelőny közóül a másodikban Sofron István tiszta lövőhelyzetben volt, Starkbaum a túlsó saroknál legelt, de ez a fránya jég mindenkit megtréfál ezen a vb-n. Egy másodperc után azt mondtuk, sebaj, ha így megyünk tovább, akkor már jó lesz minden az eddig látottakhoz képest. 0-0 után abban bíztunk, nem jön fordulat a meccsen, mert az nekünk csak jót jelentett volna.

HUNAUT

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A második harmadban 9 perc alatt realizáltuk azt az előnyt, amit már az első húsz percben is megérdemeltünk volna. Előbb a negyedik előnyünket Bartalis István váltotta gólra Szirányi Bence kiváló kék vonalas lövése után, majd egy perccel később, a 29. minutumban Sebők Balázs húzta a kapuba a Benk András lövése utáni kipattanót. 2-0-ra vezettünk, a csapat és a közönség szárnyalt. Várható volt, hogy beindulnak az osztrákok is, s ez így is történt. Schiechl nyomott egy trükkös cserét, ezzel az előnnyel kapura iramodott, s csak szabálytalanul tudtuk megállítani, a játékvezető büntetőt ítélt, amit Hetényi Zoltán nagyon magabiztosan hárított. A 31. percben az első komoly hibánkat kihasználták az osztrákok. Korongkihozatal közben rosszul passzoltunk, az egész vébén nagyon agilis és vezér Hundertpfund ügyesen ment el mindenki mellett, s a végén estében szúrta el a korongot Hetényi mellett. A 34. percben ismét ez a sor volt aktív, a befejezést a torna egyik legjobb hátvédje, Heinrich vállalta magára, ezzel egyenlített Ausztria 2-2. Járt már az előny Ausztriának is, amit a 36. percben meg is kapott. Heinrich néhány másodperc alatt gólra váltotta a lehetőséget. 7,5 perc alatt megfordította az állást ellenfelünk. Egy percre rá Sebők Balázs lépett ki szólóban, vezéregyéniséggé kinőtt 19 éves csatárunk kísérletét Starkbaum megfogta. Nem volt ez nagy gond, mert a lényeg az, hog y a csapat nem roppant össze, érezhetően a kisebb mélypont után magára talált, és hittel játszott. A lefújás pillanatában is nyomott, s Sebők Balázs az akció végén a kapuba talált. Már csak az volt a kérdés, gólt ért-e az akció, vagy másodszor is csalódnunk kell ezen a meccsen a kapuba kerülő lövésünk után. A válaszra majdnem 20 percet kellett várni. Először mintegy 5 perces tanakodás kezdődött, majd jelezték a bírók, időbe telik a videóbíró és az időmérő óra összenézése. A szünet után már a jégen voltak a csapatok, amikor a zebra jelezte, 3-3 az eredmény, Sebők Balázs duplázott.

Óriáis Hetényi-védéssel kezdődött a harmadik harmad, kétszer is kellett az a gyönyörű spárga, megvolt a korong. Domináltunk a következő percekben, ha közel nem is jártunk a negyedik gólhoz, de kontroll alatt volt a meccs. Ám a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, az osztrákok egy jó forgatás után ismét megszerezték a vezetést. Iberer csengette meg a bal vasat, ahonnan befelé távozott a korong. 4-3 a 48. percben. Mentünk tovább, nem lankadtunk, és Sebők közel járt az újabb találatához, az 50. percben középről középtávolról lőhetett, Starkbaum védett. Az 53. percben videóbírózni kellett egy magyar helyzet után, s bár reménykedtünk a helyszínen, gyorsan kiderült, nincs karácsony Gojangban. Egy percre rá Kovács Csaba vitte be a korongot egyedül a harmadba, s ha már hagyták lőni, belőtte a korongot a hosszú felsőbe, Starkbaum csak emelni kezdte a kezét, amikor mi már örülhettünk. 4-4. Kész volt az osztrák csapat, csak kontrára bazíroztak, de ezt jól játszották, Lebler, majd S. Geier tudott veszélyes helyre hatolni, de Hetényi észnél volt, ők pedig pontatlankodtak szerencsére. Még 5 az 5 ellen is felálltunk a támadó harmadban. Az Azari, Benk, Sebők sor dolgozott fantasztikusan a meccs végén is, az 59. percben utóbbi került óriási helyzetbe, de Starkbaum hozta a pontot Ausztriának. Fél percre rá ezt tett velünk Hetényi Zoltán is, Lebler és Hundertpfund akadékoskodott az elképzeléseinkkel, de kapusunk megoldotta a nehézségeket. Nagyon vagány döntést hozott Rich Chernomaz. A feljutás lehetősége érdekében kockáztatott. 48 másodperccel a vége előtt időt kért, lehozta a kapust. 12 másodperccel a vége előtt emberelőnybe kerültünk, 6 a 4 ellen azonban már nem tudtunk kapura lőni, így 60 perc alatt 4-4-re voltunk jók, ami önmagában fantasztikus, még ha el is ment ezzel a feljutási esélyünk. De legyünk őszinték, ezt meg sem érdemeltük volna az első három meccsen mutatott játék alapján. Tehát koncentráljunk a hosszabbításra, és ha tudjuk, emberelőnyben nyerjük meg.

Jól indultunk neki, Hári János előtt volt esély a gólszerzésre, majd 1:14 kettős előnyt harcoltunk ki. Vas Márton, majd Mihály lövése zúgott el a kapu mellett. Korongvesztés után az osztrákok iramodtak meg, Szirányi csak szabálytalankodni tudott, jogos kiállítással ment el az emelt esély a győzelemre. Bartalis még egyenlő létszámban veszélyeztetett, majd jöhetett az egyperces osztrák előny. Koch ment be a kapu elé szabadon, Hetényi érthetetlen módon átért, majd három még komolyabb osztrák lehetőségnél volt helyén a vb legjobb magyar játékosa. Elfáradtunk, nagyon benyomtak minket, Lebler lövésével szemben már nem volt ellenszerünk, 1:15-tel a vége előtt eldőlt a meccs.

Bebizonyosodott, támadni kell, mert elöl csak jó dolgok történhetnek velünk, hátul meg nem. Csapatunk megmutatta, hittel, erővel támadva és játszva bármire képesek vagyunk, vagyis leszünk éveken belül ebben a csoportban. Ez még a vereség után is jó érzés. Hogy még nem tartunk ott, ez meg a valóság. Egy pontot szereztünk azok ellen, akik ellen 37 éve nem. Lehetett volna ennek a meccsnek euforikus vége, de most ennyivel kell beérnünk, ez sem kevés, főleg az eddigi három meccsen látottakhoz képest. Dolgozni kell, szorgalmasan, és akkor egyszer oda érhetünk, amiről most csak álmodni lehet.

Köszönjük ezt az élményt innen, Gojangból és a világ minden részéről, ahonnan követték az eseményeket a magyar hokiszurkolók.

VB, 2014. ápr. 24., csütörtök.
Hetényi: 80,8% (Sevela)
K
Starkbaum: 89,5% (Swette)
Tokaji, Vas M., Sofron, Hári, Bartalis
1
Altmann, Schumnig, Lebler, Koch, Hundertpfund
Gröschl, Szirányi, Nagy, Kóger, Mihály
2
Heinrich', Schlacher, Komarek, Oberkofler', Iberer
Pozsgai, Hüffner, Sebők, Benk, Azari
3
Bacher, Mühlstein, Petrik B., Schiechl, Petrik B.
Varga, Orbán, Kovács, Magosi
4
Peter, Mitterdorfer, Fischer, Geier M., Geier S.
Rich Chernomaz
E
Emanuel Viveiros
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 27:11 HUN PP Bartalis Szirányi
2-0 28:27 HUN Sebők Benk
2-1 31:50 AUT Hundertpfund Lebler
2-2 33:32 AUT Heinrich' Koch Hundertpfund
2-3 35:51 AUT PP Heinrich' Hundertpfund Koch
3-3 39:59 HUN Sebők Azari Benk
3-4 47:40 AUT Iberer Oberkofler'
4-4 53:51 HUN Kovács Magosi Pozsgai
4-5 63:45 AUT PP Lebler Heinrich'
38 Kapura lövések száma 26
4 Kiállításpercek 14
Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 14., szombat
ROM 13:30 STESST 8-0VÉGE
U18 13:55 KMHUTE 2-7VÉGE
U18 14:40 MISZNO 2-1VÉGE
U18 16:30 GEPDHK 3-17VÉGE
EL 17:00 SCCVC2 5-2VÉGE
U18 17:10 AVSETO 9-4VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 4-6VÉGE
október 15., vasárnap
ROM 10:00 STESST 18-5VÉGE
U18 12:00 MISSCC 3-6VÉGE
U20 12:15 DHKUTE 0-2VÉGE
U20 14:10 AVSMAC 9-0VÉGE
U20 15:00 ZNOVAS 3-4 HVÉGE
U20 16:30 ETOKMH 3-4VÉGE
EL 17:00 DABMIS 0-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSHCI 2-4VÉGE
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
KHL 16:00 JUGAMR 
    • SPORT 2
MK 16:00 KMHFTC 
U18 17:35 SCCGEP 
MK 18:00 DABUTE 
MK 19:30 MACTIT 
október 19., csütörtök
U18   PEFMIS 
U18 14:45 DHKMAC 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ETOKMH 
U18   MACMIS 
U18   UTEVAS 
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk