Henrik Sedin 1000. meccse

 

A svéd csatár kivétel nélkül mindegyiket a Vancouver uniformisában húzta le, győzelemmel ünnepelte a jeles eseményt.

A Canucks ugyan kétszer is hátrányba került a Jets otthonában, azonban Alex Burrows mindkét alkalommal egyenlített. Az egál 65 perc játék után is megmaradt, így jöhettek a szétlövések, ahol Christopher Higgins egyetlen találata döntött a Vancouver javára.

A Boston a Bell Centerbe látogatott és nagyon sima mérkőzésen hozta el a pontokat legnagyobb riválisától és ezzel zsinórban hatodik győzelmét könyvelhette el. Patrice Bergeron és Brad Marchand egyaránt két pontot szerzett, Tuukka Rask pedig 35 hazai lövést hárított. 0-4 után a Canadiens becsületgóljánál gólpasszt adott Thomas Vanek, aki ezzel megszerezte első pontját az új csapatában.

A Colorado kapusa, Szemjon Varlamov 37 lövést fogott a bajnok Chicago ellen, amivel nemcsak csapatát vezette sikerre, de megszerezte 100. győzelmét is az NHL-ben. Az orosz hálóőr mellett Matt Duchene és Ryan O’Reilly villogott, mindkét játékos egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett, sőt utóbbi győztes találatot ért el. A két csapatnak ez volt a szezonbeli ötödik és egyben utolsó mérkőzése, amiből meglepetésre az Avalanche négyet meg is nyert.

Nagy verést mért a Calgary az Anaheimre, a Kacsák egy hetessel a zsákjukban távoztak a Saddledome-ból. A Flames szenzációsan kezdett, az első öt lövésből három gólt szerzett, így a Ducks kezdőkapusa, Jonas Hiller hamar a kispadon találta. A helyére érkező Andersen sem nyújtott kiemelkedőt, mindössze 80%-os hatékonysággal védett a fennmaradó időben. A Calgaryban 12 játékos szerzett pontot, de a prímet Mikael Backlund és T.J. Galiardi vitte, mindkét játékos gólt szerzett emberhátrányban, amit Backlund megtoldott még egy góllal egyenlő létszámnál és egy gólpasszal emberelőnyben.

Montreal–Boston 1-4 (videó)
G.: Desharnais ill. Söderberg, Bergeron, Lucic, Chára

Winnipeg–Vancouver 2-3 (videó)
G.: Ladd, Frolík ill. Burrows (2)

Colorado–Chicago 3-2 (videó)
G.: Malone, Duchene, O’Reilly ill. Kane, Saad

Calgary–Anaheim 7-2 (videó)
G.: Backlund (2), Giordano, Galiardi, Cammalleri, Smíd ill. Cogliano, Bonino

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE ÉLŐ
U18 16:00 ETOMIS ÉLŐ
EBYSL 18:00 AVSVIC INFO
MOL 18:00 DABBRA INFO
U18 18:10 VASMAC INFO
január 20., péntek
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk